Kinyitotta a pénzeszsákot Darren Bentért az Aston Villa

Vágólapra másolva!
2011.01.18. 19:59
null
Bent (világos mezben) mostantól nem vendég lesz a Villa Parkban (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli Aston Villa szerződtette a Sunderland angol labdarúgóját, Darren Bentet, aki klubrekordot jelentő 18 millió fontért váltott klubot. A játékos teljesítményétől függően a Sunderland még hatmillió fontot kaphat, így akár 24 millióba is kerülhet az üzlet a birminghamieknek.

Nem sajnálta a pénzt Gérard Houllier: a Sunderland elfogadta az Aston Villa hétfői, 18 millió (plusz hatmillió) fontos ajánlatát Bentért, aki kedden négy és fél éves szerződést írt alá a birminghami klub vezetőivel.

A hétszeres angol válogatott támadó 2009-ben igazolt a Sunderlandbe, amelyben 58 mérkőzésen 32 gólt szerzett. Bent korábban az Ipswich, a Charlton és a Tottenham csapatában is megfordult.

Amennyiben a Villa menedzsere, Gérard Houllier is úgy gondolja, Bent akár már a hétvégi, Manchester City elleni bajnokin bemutatkozhat. A csatár döntése érthető módon nem tette túl boldoggá Steve Bruce-t, a Sunderland menedzserét, aki azonmód be is olvasott Bentnek.

„Darren óriási csalódást okozott, és azt hiszem, mind a játékostársak, mind a szurkolók, mind a klubvezetők úgy érezhetik, hogy cserbenhagyta őket. Az elmúlt hetekben látszott, hogy Darren nem az igazi, most már értjük, miért" – mondta a tréner.

Niall Quinn klubelnök érdemben csak annyival kommentálta Bent eladását, hogy legalább jó pénzért sikerült értékesíteni a válogatott csatárt...

Az Aston Villa egy nagy klub, amint meghallottam az érdeklődésüket, át akartam igazolni. Remek játékosok vannak itt, és beszélhettem a tervekről a menedzserrel és a tulajdonossal is. Nagy várakozással tekintek az itteni időszak elé" – mondta Bent.

Sunderlandben ettől még nem fogják jobban szeretni...

 

BENT KLUBVÁLTÁSAI
2001–2005 Ipswich 0 font
2005–2007 Charlton 2.5 millió font
2007–2009 Tottenham 16.5 millió font
2009–2011 Sunderland 10 millió font
2011–? Aston Villa 18 millió + esetleges 6 millió font
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
14 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
23 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06
Ezek is érdekelhetik