Ismét Drogba volt az Arsenal végzete

2010.10.03. 19:03
null
Drogba ismét eredményes volt az Arsenal ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
A Chelsea Didier Drogba és Alex remekbe szabott góljának köszönhetően 2–0-ra legyőzte hazai pályán az Arsenalt. A vendégek a mérkőzés nagy részében egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, de helyzeteiket elhibázták a magas színvonalú mérkőzésen.

 

Remekül kezdődött a találkozó, hiszen az Arsenal előtt már az első percben két gólszerzési lehetőség is adódott, ám Maruan Samah és Laurent Koscielny fejese is kevéssel célt tévesztett.

És ahogy kezdődött az összecsapás, úgy is folytatódott. Samir Nasri és Andrej Arsavin betörései után többször is zavarba jött a kékek más mérkőzéseken oly’ magabiztos lábakon álló védelme, és ha kicsit pontosabbak az „ágyúsok”, akkor akár ők is megszerezhették volna a vezetést.

DROGBA, AZ ARSENAL-ÖLŐ

Drogba Chelsea-játékosként immár tizenharmadszor lépett pályára az Arsenal ellen, és ezeken a találkozókon összesen 13 gólt szerzett. Az elefántcsontparti a bajnokságban nyolcadszor talált be a városi riválisnak – a Premier League-ben csak Robbie Fowler eredményesebb az „ágyúsok" ellen: ő korábban tízszer lőtt a hálójukba.

 

A Chelsea azonban nem játszott alárendelt szerepet, Didier Drogbától mint a tűztől, féltek a vendégek, nem is alaptalanul: az elefántcsontparti minden helyzetben képes volt váratlant húzni, sokáig azonban mindig oda tudott érni valamelyik védő vagy végső esetben – mint a 35. percben – Lukasz Fabianski védett.

Négy perccel később azonban már a lengyel kapus is tehetetlen volt, a Chelsea remek akció végén szerzett vezetést. Ramiresnek elévülhetetlen érdemei voltak a találatban, ő szerzett labdát a támadóharmadban, majd kiugratta a bal oldalon Ashley Cole-t, aki centerezett, a középen érkező Didier Drogba pedig maga mögül, a háta mögött húzta a kapuba a labdát, ami a jobb oldali kapufáról pattant a hálóba! 1–0

A gól után inkább a szabálytalanságok és a durva megmozdulások kerültek előtérbe – Mike Dean hangos szemlélője volt az eseményeknek: sokat beszélt és semmit sem látott… –, viszont a szünet után ismét a labdarúgás játékosabb fele került előtérbe, elsősorban a Wenger-csapat révén.

Samah többször is helyzetbe került, fejese alig szállt mellé, míg néhány perccel később Ramires lépett jól közbe a tizenhatoson belül egy csel közben. Ahogy azonban fokozta a nyomást a vendégcsapat, úgy vált sebezhetőbbé hátul. A 60. percben ki is maradt egy óriási Chelsea-helyzet: Sébastien Squillaci veszített labdát utolsó emberként, Nicolas Anelka lecsapott, és már Fabianski mellett is elvitte a labdát, ám 10 méterről a bal oldali kapufa mellé gurított.

Minthogy azonban a ziccer kimaradt, maradtak izgalmak a folytatásban is. A Chelsea képtelen volt tartani a szögleteknél és a szabadrúgásoknál Samahot, ő pedig képtelen volt kapura fejelni, néhány centit mindig tévedett. A 85. percben azonban eldőlt a csata: az Anelka buktatása miatt megítélt szabadrúgást Alex 23 méterről óriási erővel bombázta a bal felső sarokba. A Chelsea szoros mérkőzést nyert meg 2–0-ra az Arsenal ellen.

A MECCS GÓLJAI

 

 

 

PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Chelsea–Arsenal 2–0 (Drogba 39., Alex 85.)

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 7 6 – 1 23–2 +21  18
2. Manchester City 7 4 2 1 9–3 +6  14
3. Manchester United 7 3 4 – 16–9 +7  13
4. Arsenal 7 3 2 2 16–9 +7  11
5. Tottenham 7 3 2 2 8–6 +2  11
6. West Bromwich Albion 7 3 2 2 9–12 –3  11
7. Stoke City 7 3 1 3 8–9 –1  10
8. Aston Villa 7 3 1 3 9–12 –3  10
9. Blackpool 7 3 1 3 11–15 –4  10
10. Fulham 7 1 6 – 8–7 +1  9
11. Sunderland 7 1 5 1 7–7 0 8
12. Bolton 7 1 5 1 10–11 –1  8
13. Blackburn 7 2 2 3 7–8 –1  8
14. Wigan 7 2 2 3 4–13 –9  8
15. Newcastle 7 2 1 4 10–10 0 7
16. Birmingham 7 1 4 2 7–10 –3  7
17. Everton 7 1 3 3 6–7 –1  6
18. Liverpool 7 1 3 3 7–11 –4  6
19. Wolverhampton 7 1 2 4 7–12 –5  5
20. West Ham 7 1 2 4 5–14 –9  5

 

Legfrissebb hírek

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
6 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
6 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
24 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
38 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
44 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
47 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája