ICC: a 93. percig a Chelsea vezetett, de az Arsenal nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.01. 23:22
null
Mesut Özil (jobbra) higgadt maradt a tizenegyespárbajban (Fotó: Twitter)
Az Arsenal az 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 6–5-re legyőzte a Chelsea-t az International Champions Cup (ICC) elnevezésű felkészülési torna dublini mérkőzésén.

A „kékek” már az ötödik percben megszerezték a vezetést Antonio Rüdiger mintaszerű fejes góljával, majd az első negyedóra végén megduplázhatták volna az előnyüket, ám Álvaro Morata erőtlen tizenegyesét Petr Cech kivédte.

RÜDIGER FEJESE ÉS MORATA KIHAGYOTT TIZENEGYESE

A Chelsea menedzsere, Maurizio Sarri a találkozó hajrájára a teljes kezdőcsapatát lecserélte, az „ágyúsokat” irányító Unai Emery viszont „csak” öt helyen változtatott – egyik új embere, Alexandre Lacazette pedig a 93. percben egyenlített!

A tizenegyesek során az első öt párban senki sem hibázott, a Chelsea hatodik rúgója, Ruben Loftus-Cheek viszont igen – Cech védett –, majd Alex Iwobi lezárta a mérkőzést (6–5).

A TIZENEGYESPÁRBAJ

Az Arsenal két győzelemmel és egy vereséggel fejezte be az ICC-t, míg a „kékeknek” még hátravan a Lyon elleni meccsük, amelyre augusztus 7-én kerül sor.

INTERNATIONAL CHAMPIONS CUP (ICC)
Arsenal (angol)–Chelsea (angol) 1–1 (0–1) – tizenegyesekkel 6–5
Dublin,
Aviva Stadion.
ARSENAL: Cech – Bellerín (Chambers, 79.), Mustafi, Papasztathopulosz, Kolasinac (Maitland-Niles, 70.) – Guendouzi, Elneni, Smith-Rowe (Iwobi, 63.) – Özil, Aubameyang (Lacazette, 73.), Mhitarjan (R. Nelson, 72.)
CHELSEA: Caballero (Bulka, 78.) – Azpilicueta (Zappacosta, 63.), David Luiz (Christensen, a szünetben), Rüdiger (Ampadu, 63.), Marcos Alonso (Emerson Palmieri, 63.) – Fabregas (Drinkwater, a szünetben), Jorginho (Loftus-Cheek, 78.), Barkley (Bakayoko, 78.) – Pedro (Moses, 63.), Morata (T. Abraham, 63.), Hudson-Odoi (Piazon, 85.)
Gólszerző: Lacazette (93.), ill. Rüdiger (5.)
A tizenegyespárbajban gólt szerzett: Lacazette, R. Nelson, Guendouzi, Maitland-Niles, Özil, Iwobi, ill. Drinkwater, T. Abraham, Moses, Emerson Palmieri, Piazon

Benfica (portugál)–Lyon (francia) 2–3 (0–2)
Faro.
Gólszerző: Pizzi (59.), Marcelo (64. – öngól), ill. Marcelo (41.), B. Traoré (45.), Terrier (83.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik