Hodgsont Dalglish váltja a Liverpoolnál - hivatalos

2011.01.08. 12:48
null
Mától nem Roy Hodgson irányítja a Liverpool szakmai munkáját (Fotó: Action Images)
Címkék
A Liverpool labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Roy Hodgson menedzserrel. A szezon hátralévő részében a klub korábbi játékosa és szakvezetője, Kenny Dalglish irányítja a csapatot.

 

Az új menedzser: Kenny Dalglish (Fotó: Action Images)
Az új menedzser: Kenny Dalglish (Fotó: Action Images)

A Liverpool hivatalos honlapján megjelent közlemény a klub új tulajdonosának, John Henrynek a köszönetnyilvánításával kezdődik – a sportvezető Roy Hodgson elmúlt hat hónapban végzett munkáját köszöni meg.

A „vörösök" ugyanis közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron a Fulhamtől érkezett szakemberrel. Helyét a szezon végéig a Liverpool korábbi játékosa és menedzsere (1985 és 1991 között), a klub utazó nagykövete és eddigi fejlesztési igazgatója, az 59 éves Kenny Dalglish veszi át.

„Kenny nemcsak egy legendás futballista, hanem egyike a Liverpool három legsikeresebb menedzserének is. Hálásak vagyunk, amiért a szezon közben elvállalta a csapat irányítását" –  méltatta John Henry az új szakvezetőt, aki 1985 és 1991 között három bajnoki címet és két FA-kupát nyert a gárdával.

A Liverpool a legutóbbi négy bajnokijából hármat elveszített, míg összesen kilencszer kapott ki ebben a szezonban, és a 20 meccsen megszerzett 25 pontjával csak a 12. helyen áll a tabellán, így a váltás már várható volt.

„A Liverpool irányítása hatalmas kiváltságot jelentett számomra. A Liverpool egyike a világ legnagyobb klubjainak. Az elmúlt néhány hónap karrierem legnagyobb kihívása volt. Nagyon szomorú vagyok, hogy a játékoskereten nem látszott a kezem nyoma és nem kaptam időt arra, hogy a télen új játékosokkal átalakítsam a csapatot" – kesergett a szerződésbontást követően a távozó Hodgson, aki a futballistáknak és az őt támogató szurkolóknak is köszönetet mondott.

Legfrissebb hírek

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
22 perce

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
32 perce

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
52 perce

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
2 órája

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
8 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
8 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
9 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik