Hiszem, hogy még jobb lehetek - Gerrard

2010.03.26. 14:26
null
„Tudom, hogy mikor vagyok jó, és tudom, mikor hagy kívánnivalót a játékom." (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. helyén álló Liverpool csapatkapitánya, Steven Gerrard elismerte, teljesítménye az idei szezonban jócskán elmaradt a tőle megszokottól.

A 29 éves brit középpályás több mérkőzésen is csak kereste régi önmagát, s ez bizony kihatott az egész csapat teljesítményére.

A Liverpool még a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszáig sem jutott el, s ha nem sikerül megcsípniük a bajnokság negyedik helyét, búcsút inthetnek a jövő évi BL-szereplésnek is.

Gerrard reményét fejezte ki, hogy a szezon hátralévő mérkőzésein még lesz lehetősége bizonyítani, és megmutathatja, mit tud valójában. Csapatával szeretné megnyerni az Európa-ligát – amelyben a nyolc között a Benficával találkozik –, majd a dél-afrikai világbajnokságon érne el szép eredményt az angol válogatottal.

„Hiszem, hogy még jobb lehetek. Ha a szezon egészét nézzük, természetesen nem vagyok teljesen elégedett, de még nem értem el azt a szintet, amelyen lenni szeretnék, így látom a fejlődés lehetőségét – nyilatkozta a 29 éves brit középpályás.

„Én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa. Tudom, mikor vagyok jó, és tudom, mikor hagy kívánnivalót a játékom. Most az a feladatom, hogy újra a tőlem megszokott formát mutassam, hogy a Liverpoolt az első négybe vezessem a bajnokságban, bejussunk az EL-döntőbe, a válogatottal pedig jól szerepeljünk a vb-n – tette hozzá Gerrard – Jó formában van a csapat, a szurkolók is bíznak bennünk, de még sokat kell tanulnunk, ha végig szeretnénk menni a kijelölt úton."

Gerrard nyilatkozott a vb-t sérülése miatt kihagyó Beckhamről is.

„David az utóbbi időben egyre jobb csapatjátékossá vált, így különösen sajnálom, hogy nem lehet tagja a vb-re utazó válogatottnak. Sérülése nagy csapás mindenki számára, de így lehetőséghez jutnak mások is."

A visszavonult Jamie Carragherről pedig úgy gondolja, még mindig van olyan jó játékos, hogy hazájáért is pályára lépjen.

„Jamie már meghozta döntését, így késő erről beszélni, de továbbra is úgy gondolom, egy nagyon jó játékosról van szó, aki képes lenne Angliáért is játszani. Volt egy kis hullámvölgy a teljesítményében, de most újra csúcsformában játszik."

Legfrissebb hírek

Bondár nehezen jutott a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
12 perce

Férfi kosárlabda NB I: Kaposvárról igazolt légióst a bajnok Falco – hivatalos

Kosárlabda
23 perce

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
37 perce

Rosszul lett a színpadon, Menziest kórházba kellett szállítani a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
42 perce

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
46 perce

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
1 órája

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
1 órája

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
1 órája