Hazard a Swansea-klubvezető fiát rugdosta meg a Ligakupa-meccsen

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 11:14
null
Két férfi: egy elesett, egy nekiesett (Fotó: Action Images, montázs)
Eden Hazard, az angol Chelsea belga labdarúgója elnézést kért attól a labdaszedő fiútól, akibe a Swansea elleni angol Ligakupa-elődöntő visszavágóján rúgott bele. És hogy ki volt a szenvedő fél? Hát nem más, mint a Swansea igazgatójának a fia!

„A fiú az egész testével ráfeküdt a labdára, én csak azt próbáltam meg kirúgni alóla – védekezett a lefújást követően a vétkes, Eden Hazard. – Úgy érzem, hogy a labdát rúgtam meg, nem a fiút. Ettől függetlenül bocsánatot kérek. Az öltözőben találkoztunk egymással, röviden megbeszéltük a történteket, én bocsánatot kértem tőle, ő pedig bocsánatot kért tőlem, és ezzel le is zártuk az egészet. Sajnálom.”

A 17 éves fiúról gyorsan kiderült, hogy nem más, mint Charlie Morgan, a Swansea City igazgatójának, Martin Morgannak a szép reményű gyermeke. Minő pech: hat, zökkenőktől – és rugdosástól – mentes év után az utolsó mérkőzése volt labdaszedőként, hiszen most is csak helyettesített valakit. A népszerűsége viszont már most töretlen: Twitter-ismerőseinek a száma pár órán belül csaknem megnégyszereződött.

A rendőrség megkereste a sértettet, aki édesapjával közösen azt mondta a rend éber őreinek, hogy nem kívánnak feljelentéssel élni, számukra az ügy a kölcsönös bocsánatkéréssel véget is ért. Ettől függetlenül alighanem mégiscsak ügy lesz a dologból, hiszen a rendőrök hivatalból készülnek eljárni.

„Már bocsánatot kértek egymástól – zárta rövidre a sajnálatos esetet Rafael Benítez, a Ligakupától búcsúzó Chelsea spanyol menedzsere. – Tisztában vannak vele mindketten, hogy nem megfelelően cselekedtek. A fiú az időt akarta húzni, Hazard a játékot akarta folytatni mielőbb, és ehhez kellett a labda, így rúgta meg. Mindannyian követünk el hibákat. Mindketten beismerték, hogy rossz döntést hoztak, ez van, ezen már nem tudunk változtatni. De lesz az ügynek folytatása nálunk, foglalkoznunk kell még vele.”

„Mint volt játékos megértem a csalódottságát és a frusztráltságát – vette védelmében a belgát Michael Laudrup, a walesiek dán menedzsere. – Ha magas a pulzusszámod, mondasz vagy csinálsz olyat, amelyekkel túlreagálod a dolgokat. De van, amit sohasem szabad megtenni, például azt, hogy belerúgsz a labdaszedőbe. Ez hatalmas hiba volt.”

Mint beszámoltunk róla: a „kékek” a londoni 2–0-s vereség után nehezen viselték, hogy az angol Ligakupa elődöntőjének visszavágója nem az ő elképzelésük szerint alakul. A gól nélküli állás – majd végeredmény – a Swansea-nak kedvezett, így a 78. percben az alapvonalon túlra gurult labda után futó Hazard nehezményezte, hogy a labdaszedő fiú nem adta oda neki a labdát, hanem ráfeküdt arra. A belga játékos ekkor elveszítette türelmét és önuralmát.

A Chelsea hivatalos Twitter-oldalán előbb számon kérte a játékvezetőn a kiállítás jogosságát, majd nem sokkal később bocsánatot kért ezért a véleményért.

HAZARD MEGRÚGTA A LABDASZEDŐT

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik