Hazard a Chelsea-ben folytatja - hivatalos
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea hivatalos honlapján tette közzé, hogy szerződtette Eden Hazard-t a francia első osztályú Lille-től. A klub mindenben megegyezett a játékossal, aki ma az orvosi vizsgálatokon is átesett.
![]() |
| Hazard elköszönt a Lille-től, a Chelsea-ben folytatja (Fotó: Reuters – archív) |
A 21 éves belga válogatott futballista mindenben megegyezett a Chelsea-vel, majd az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon is sikeresen átesett, így minden akadály elhárult a londoniakhoz szerződése előtt. Hazard júliusban csatlakozik új társaihoz.
Hazard korábban már a Twitteren elárulta, hogy a Chelsea-hez igazol, a londoniak pedig hétfőn hivatalosan is bejelentettek a szerződtetés tényét. A belga tehetség 2005-ben a Tubize-től szerződött a Lille-hez, s a francia gárdánál nyújtott teljesítményével több európai élcsapat figyelmét is felkeltette.
A 2011–2012-es szezonban 48 mérkőzésen 21 gólt és 18 asszisztott jegyzett a Lille csapatkapitányaként, a belga válogatottban 17 évesen debütált, azóta 27-szer lépett pályára a nemzeti csapatban.
„Örülök, hogy végre itt lehetek, nagyszerű klub a Chelsea, alig várom, hogy játszhassak a színeiben” – fogalmazott Eden Hazard a klub hivatalos honlapjának a sikeres orvosi vizsgálat után.
Hazard lesz a negyedik belga játékosa a Chelsea-nek Thibaut Courtois, Romelu Lukaku és Kevin de Bruyne mellett. Marko Marin után a 21 éves támadó a fővárosiak második nyári erősítése.
Azt, hogy hány évre írt alá Hazard a Chelsea-hez, nem hozták nyilvánosságra. Sajtóhírek szerint a Lille 33 millió angol fonttal gazdagodott a transzferrel.


Facebook automatikus megosztás engedélyezése
Amennyiben szeretnéd, hogy ismerőseid a Facebookon értesüljenek arról, hogy mit olvasol a Nemzeti Sport oldalain, annyit kell tenned, hogy engedélyezed ezt a funkciót!