Hatot vágott a Chelsea, kiesett a Man. City

2012.09.25. 22:53
null
A Chelsea játékosai hatszor örülhettek a mérkőzés során (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol Ligakupa 3. fordulójában a Chelsea kiütéses, 6–0-s sikert aratott a másodosztályú Wolverhampton ellen, a Manchester City viszont hiába vezetett kétszer is az Aston Villa ellen, a vendégek Gabriel Agbonlahor vezetésével hosszabbítás után 4–2-re nyertek.

 

A hétvégén a Stoke City ellen sokáig csak szenvedő, a találkozót végül a 85. percben eldöntő Chelsea ezúttal nem akart sokáig várni a döntéssel, és már a harmadik minutumban megszerezte a vezetést: Mata szöglete után Gary Cahill fejelt a Wolverhampton kapujába (1–0).

A Turnbull – Azpilicueta, Cahill, Terry, Bertrand – Romeu, Ramires, Piazón – Mata, Moses, Torres kezdő tizeneggyel felálló „kékek” nem ültek rá az eredményre, és a 17. perc végére már 3–0-t mutatott az eredményjelző, előbb Piazan labdaszerzése után egy másik védő, Bertrand volt eredményes, majd Mata és Torres összjátéka után előbbi talált be.

A félidő feléhez érve Peszko rontott ziccerben, majd a játékrész során még egy Fernando Torres-lehetőség maradt kihasználatlanul, így háromgólos hazai előnnyel fordultak a csapatok.

A második félidő elején a 21. születésnapját tegnap ünneplő Romeu is eredményes volt tizenegyesből, majd Mata újabb sarokrúgása után végül csak betalált Torres is (5–0). A Chelsea egyébiránt 1998-ban még az Arsenal ellen szerzett legutóbb öt gólt a Ligakupában, de ezúttal ennyinél sem álltak meg a „kékek”, a 64. percben Moses is megszerezte első chelsea-s gólját (6–0).

A Manchester City kiesett (Fotó: Action Images)
A Manchester City kiesett (Fotó: Action Images)



A Manchester City Aston Villa elleni mérkőzésén a vendégek kezdtek jobban, Bennett játszott össze N’Zogbiával, majd Milner és Touré mellett is elvitte mielőtt beadását Lescott blokkolta, a labda így pont Weimann elé került, ő azonban 8 méterről az égbe lőtt nagy helyzetben.

Az első félóra végén aztán a Pantilimon – Kolarov, Lescott, K. Touré, Nasztasics – Barry, Milner, Razak – Tévez, D. Suárez, Balotelli összeállítású hazaiak megszerezték a vezetést, Milner passza után Balotelli nagyszerűen vette át a labdát, majd lőtt laposan a Villa kapujába (1–0).

A második félidő elején Weimann újabb próbálkozását védte Pantilimon, de a labda Barryről saját kapujába került, de alig 5 perccel később Kolarov 17 méteres szabadrúgásával ismét a bajnoki címvédőnél volt már az előny (2–1).

Innen is visszajött azonban a Villa Agbonlahor 17 méteres lapos löketével kiegyenlítettek, és bár Téveznek még volt egy kapufája, végül hosszabbításra volt szükség a mérkőzésen (2–2).

Itt ismét a vendégek indítottak erősebben, és bár Agbonlahor lövését még védte a hazai kapus, a kipattanót követően N'Zogbia betalált, így már az Aston Villánál volt az előny, a 118. percben pedig végleg eldőlt a mérkőzés, Agbonlahor saját maga második, csapata negyedik gólját szerezve beállította a végeredményt (2–4).

A másodosztályú Leeds nem kis meglepetésre legyőzte, így kiejtette az élvonalbeli Evertont, a Swansea viszont hiába állt a 74. percig 1–2-re, a 93. percben esett találattal felülkerekedett harmadosztályú riválisán.

ANGOL LIGAKUPA
3. FORDULÓ
Bradford (IV.)–Burton (IV.) 3–2 – h.u.
Chelsea (I.)–Wolverhampton (II.) 6–0
Crawley (III.)–Swansea (I.) 2–3
Leeds (II.)–Everton (I.) 2–1
Manchester City (I.)–Aston Villa (I.) 2–4 – h. u.
Milton Keynes Dons (III.)–Sunderland (I.) 0–2
Preston North End (III.)–Middlesbrough (II.) 1–3
Southampton (I.)–Sheffield Wednesday (II.) 2–0
Swindon (III.)–Burnley (II.) 3–1
West Ham (I.)–Wigan (I.) 1–4

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
17 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
27 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
28 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
46 perce

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája