Hargreaves térdproblémái miatt ugrott a BL, ugorhat a vb

2010.02.04. 12:11
null
Owen Hargreavest valószínűleg ebben a szezonban sem láthatjuk a pályán (Fotó: Action Images)
Mégsem játszhat a Milan ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában Owen Hargreaves. A válogatott középpályás ugyanis térdproblémái miatt még mindig nem bevethető. Az angol Eurosport értesülései szerint újabb sérülésről van szó, más források mindössze azzal indokolják a visszatérés kitolódását, hogy Hargreaves térde nem gyógyul a várt ütemben.

Bár úgy tűnt, Owen Hargreavesre számíthat a Milan elleni BL-mérkőzésen Sir Alex Ferguson, a középpályás továbbra is fennálló térdproblémái miatt nem léphet pályára.

A középpályás nem tud folyamatosan edzeni, két nap tréning után egy nap pihenőre szorul, ráadásul Sir Alex Ferguson szerint önbizalom-problémái is vannak a meccshiány mellett. Hargreaves immár tizenhat hónapja nem lépett pályára krónikus térdbántalmai miatt, ám hiába akarták nevezni a Bajnokok Ligájára, kénytelenek levenni őt a listáról.

A 29 éves futballista helyett a több poszton is bevethető Ritchie De Laet került fel a Manchester United BL-listájára.

Elképzelhető, hogy Hargreaves a teljes szezont kihagyja, így szinte biztos, hogy a nyári világbajnokságon nem vehet részt. Sőt, pályafutása folytatása is veszélybe került. Fabio Capello szövetségi kapitány még februárban leül egy megbeszélésre a kitűnő középpályással, hogy személyesen tájékozódjon állapotáról.

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,pl,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
2026.09.04. 11:40

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
2026.09.03. 09:00

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13