Hajrábeli tizenegyessel vívta ki a továbbjutást az Arsenal

2011.01.30. 15:12
null
Az arsenalos Ebouénak (balra), csakúgy, mint csapatának, alaposan meggyűlt a baja ellenfelével (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Arsenal hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott a harmadik vonalbeli (League One) Huddersfield Town ellen az angol FA-kupa 4. fordulójában, és továbbjutott. A mindent eldöntő találat a 86. percben esett, Cesc Fabregas szerezte 11-esből.

Sokáig úgy festett, az Arsenal nem bír harmadik ligás riválisával, ám a hajrában a játékvezető egy több mint kérdéses büntetőt befújt az „ágyúsoknak” (a hazai vezető találat szerzője, Nicklas Bendtner volt a kárvallott), akik éltek a lehetőséggel.

A 42. perctől Sébastien Squillaci kiállítása miatt emberelőnyben futballozó „terrierek” kiesésük dacára minden dicséretet megérdemelnek, alaposan megnehezítették a jóval nagyobb játékerőt képviselő ellenfelük dolgát.

A Huddersfield Townban kölcsönben szereplő Kádár Tamás sérülése miatt nem volt benne a csapat  keretében. Honfitársunk jelenlegi kenyéradójáról annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy a Town volt az angol futball történetében az első csapat, amelyik egyhuzamban három alkalommal (1924, 1925, 1926) bajnoki címet tudott nyerni az élvonalban.

ARSENAL–HUDDERSFIELD 2–1
 

 

 FA-KUPA
4. FORDULÓ
Arsenal–Huddersfield 2–1 (Bendtner 21., Fabregas 86. – 11-esből, ill. A. Lee 66.)


Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Lucz Anna ezúttal ezüstérmes lett 200 méteren

Kajak-kenu
16 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
22 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
37 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
46 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
53 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
57 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik