BACSKAI JÁNOS 2017.07.11 10:11 Frissítve: 2017.07.11 11:20

Guardiola: dupla sztahanovista mozgalom indul!

Tart a fesztiválok dandárja, végre felértékelődik a tanári pálya, kezdődik a gyümölcsvita a lekvár- és a pálinkalobbi között, mosolyogva nyitjuk fel a gázszámlás borítékot, legszívesebben elutaznánk last minutébe, túl vagyunk minden idők legjobb alapozásán, és mint a bolond, dolgozunk, hogy majd kicsit pihenhessünk – azaz idén is elérkeztünk a nyári átigazolási idényhez.

Nincs idő dobozolni, értelmes és gyors munka kell! (Fotó: AFP)


NE LEGYEN BRONZKORSZAK!

Mi tagadás, különb első közös évről álmodozott a Manchester City és Pep Guardiola, ugyanis a katalán mágus hiába költött el tavaly nyáron csaknem kétszázmillió eurót – nagy részét a John Stones, Leroy Sané, Ilkay Gündogan, Nolito, Claudio Bravo, Marlos Moreno sorra –, majd hiába érkezett a télen a 132. új Pelé, azaz Gabriel Jesus, a befektetett tőke ezúttal nem fialt.

Vagy legalábbis nem sokat: a bajnokságban csak a harmadik helyen végzett a csapat, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az AS Monaco jelentette a végállomást, az FA-kupa elődöntőjében az Arsenal, a Ligakupa nyolcaddöntőjében a Manchester United állította meg a Cityt.

Guardiola egy évvel ezelőtt lemondott, illetve végleg le kellett mondania Sztevan Jovetics és Edin Dzeko szolgálatairól, elengedte az argentin kapust, Gerónimo Rullit és a veterán Martín Demichelist – most a harmincon felüli korosztályból érdemei elismeréseként megkapta az útilaput a 32 esztendős Pablo Zabaleta, Gaël Clichy (a napokban lesz 32), Jesús Navas (ősszel 32) és Bacary Sagna (34) is. Némi meglepetésre a Chelsea-é lett Willy Caballero, aki már közelebb áll a negyvenhez, mint a harminchoz.

Ők összesen 839 alkalommal léptek pályára a City színeiben, még úgy is, hogy nem mindig számítottak alaptagnak.

Zabaletának is járt egy búcsúpuszi (Fotó: AFP)

JÖTTEK, MENNEK?

Kölcsönadták a fiatalabbak közül a skót kapust, Angus Gunnt a Norwich Citynek, a rejtélyes okokból megvettek közül a védő Pablo Marít a NAC-nak, és remek üzletet kötöttek a török ékkel, Enes Ünallal, akiért tizennégymillió eurót sem sajnált a Villarreal. Rubén Sobrinót kétmillióért kapta meg végleg a Deportivo Alavés, míg a szürke ausztrál középpályásért, Aaron Mooyért „botrányosan” nagy pénzt, klubrekordot fizetett a Premier League-újonc Huddersfield Town: 9.1 millió eurót!

Magyarázatként írjuk le gyorsan: Ünal legutóbb majdnem holland aranycipős lett a Twentében (a góllövés tekintetében azonban téli álomra vonult), így érthető az érte fizetett összeg, Mooy pedig a kölcsönjátéka alkalmával győzte meg a leendő vevőt, tizenegy kanadai ponttal járult hozzá a feljutáshoz.

A kölcsönből visszatértekből és még el nem adottakból egy egész csapatot ki lehet állítani (Joe Hart – Eliaquim Mangala, Jason Denayer, Luke Brattan – Bruno Zuculini – Patrick Roberts, Olekszandr Zincsenko, Samir Nasri, Olivier Ntcham, Moreno – Wilfried Bony), de innen az ismertebb nevek egy jó ajánlat esetén biztosan távoznak.

Egy kis szerencsével Bony maradhat, a Leicester City ugyanis elképesztő, harmincmillió euró körüli összeget sem sajnálna a mostani cserecsatárért, Kelechi Iheanachóért. Nolitót hívja haza a Celta Vigo (csak éppen borzasztóan nehéz lesz versenyképes ajánlattal előállnia, hiszen a szélső Angliában hatmillió eurót keres évente), de a Fulham vagy a Sevilla inkább sikerrel járhat.

A középpályás Fabian Delph körül a Stoke City, West Bromwich, Newcastle United trió legyeskedik, és kollégái közül Fernando játékjogára is kikerült az „Eladó” címke.

Az állítólag tizenötmillió euróért elvihető Bonyt egyébként az Olympique Marseille és a Lille is szívesen látná, míg a harmincon (mármint ennyi életéven) felüli Alekszandar Kolarov legújabb kérője a Besiktas, amelyet még korábban szóba hoztak Nasri kapcsán. A West Hammel és az Aston Villával is összeboronált Hartot a Newcastle kölcsönkérte már, ám a kapust végleg el szeretné adni a City; Zuculini a Hellas Veronával kezdte meg az alapozást, Ntchamot pedig a Celtic monitorozza.

DE NÉZZÜK AZ ÉRKEZŐKET!

Ahogyan azt megszoktuk, most sem száraz gumicukorral és habos ígéretekkel gurigáztak a „polgárok”: nem sajnáltak (a tulajdonos pénzéből) ötvenmillió eurót a monacói szélsőért, középpályás mindenesért, Bernardo Silváért, és az összeg minden siker esetén még húszmillió euróval emelkedik is – maga a portugál játékos 2022-ig írt alá, és külön öröm, hogy sokáig a United is szemezett vele.

TÍZ ÉVE MÁR…

…hogy megérkezett a Sven-Göran Eriksson által vezetett Cityhez tizenhárom-millió euróért az olasz támadó, Rolando Bianchi, aki az Atalanta neveltje, de a Regginában teljesedett ki. A Serie A-ban lőtt tizenhét találat jelentette számára a belépőt a milliomoslétbe és a Premier League-be – abban az idényben Bianchinál csak Francesco Totti, Cristiano Lucarelli és Christian Rigano lőtt több gólt az olasz élvonalban –, de utóbbiban nem találta fel magát, négy bajnoki gól után a télen kölcsönadták a Laziónak, majd mivel messzebb ott sem jutott, eladták a Torinónak. Hétmillió euróért…

Ott Bianchi megemberelte magát, 2013-ig remek ütemben termelte a gólokat, később a Bolognát, az Atalantát, az RCD Mallorcát és a Perugiát is erősítette, míg jelenleg klub nélküli, de remek formát mutat. Talán ezért is vetődött fel, hogy a futballpálya helyett a modellkifutókon folytatja. Csak az érdekesség kedvéért: Bianchi idején mellette Valerij Bozsinov, Benjani Mwaruwari, Darius Vassell, Émile Mpenza, Paul Dickov, Felipe Caicedo és a nagyon fiatal Daniel Sturridge alkotta a csatárválasztékot.

Kell egy jó kapus! – tartja Pep is, de itt nem az általa nem kedvelt Hartra vagy a „bugos”, bár a Konföderációs Kupán villogó Claudio Bravóra gondolt, hanem a brazil Edersonra. Klubja, a Benfica meg egy nagy számra, amelyet hamar kitaláltak az angolok; igaz, a negyvenmilliós összeg fele csak az eladó lisszaboniaké, harminc százaléka a kapus korábbi klubjáé, a róla két éve potom ötszázezer euróért lemondó Rio Avéé, húsz százalék meg Jorge Mendes nagyon is szuper ügynöké.

Az opcionális díj itt is húszmillió euró, és ahogyan a hírek szerint Bernardo Silvát követheti előző munkaadójától egy játékos, a balhátvéd Benjamin Mendy, úgy jöhet a Benficától a jobbhátvéd Nélson Semedo is (ügynöke véletlenül éppen Mendes).

Kell ugyanis még pár védő a Citybe, egyrészt a távozók, másrészt az „angliai beteg”, Vincent Kompany miatt: Semedo lehetséges érkezését maga Ederson árulta el, a brit média nyílt titokként beszél a Kyle Walker (Tottenham) ügyében tartott tárgyalásokról, és még azt is tudni lehet, hogy a hátvéd egyáltalán nem esne kétségbe, ha dupla fizetésért, közel nyolc és fél millió eurós bérért alá kellene írnia a kék mezesekhez. A Juventust már odahagyó Dani Alves sokak szerint csak azért nem edz máris Guardioláékkal, mert nem akarja ellopni a figyelmet az esküvőjétől (de szerintünk meg mert várt még egy jobb ajánlatra, mondjuk a PSG-ére).

A bal oldalra a B-opció Ryan Bertand (Southampton), a C pedig a spanyol José Gaya a Valenciából.

Kompany utóda a Spanyolországból érkező Inigo Martínez (Real Sociedad) lehet, az ő kivásárlási ára harmincmillió euró (és ez sokkal kevesebb, mint amennyit a Bilbao kér Aymeric Laporte-ért), míg a titkos fegyver a török tini, a balbekk Cengiz Ünder, aki a Clichyvel megerősödött Basaksehir tehetsége, és a tárgyalásokat maga az isztambuli klub erősítette meg. A „török Dybala” egyébként a középpályán vethető be, a széleken és középen is, az elmúlt idényt tizenhat kanadai ponttal zárta, a télen a felnőttválogatottban is bemutatkozhatott.

HÚSZ ÉVE MÁR…

…hogy elbúcsúzott a Manchester Citytől és saját labdarúgó-karrierjétől a legendás német kapus, Eike Immel. A loboncos játékos az NSZK válogatottjával kétszeres világbajnoki ezüstérmes és egyszeres Európa-bajnok, de általában csak kispadosként szolgálta a nationalelfet. Például Toni Schumacher miatt, aki lesújtó képet festett riválisáról nevezetes önéletrajzi könyvében. Immel remek kapus volt, a Borussia Dortmund és a VfB Stuttgart után 1995-től két idényen át ezért erősíthette a Cityt is.

A 19-szeres válogatott játékos felcsapott az angoloknál kapusedzőnek, később dolgozott Christoph Daum keze alá a Fenerbahcénál. Kisebb csapatokat maga is vezetett, majd létrehozott egy kapusiskolát – ahol már nem oktat gyakorlatot súlyos csontbetegsége miatt. Utóbb csődbe ment, majd felbukkant különféle túlélős és vacsorázós műsorokban, a köz legnagyobb örömére.

Szóban már megegyeztek... (FOTÓ: AFP)

Egyáltalán nem titok, hogy venné-vinné a City Alexis Sánchezt, és bárhogyan is ágál ez ellen az Arsenal, ha menni akar a szélső, el kell engedni őt, már csak azért is, mert a szerződése lejár jövő ilyenkor. Sajtóértesülések szerint a chilei szóban már el is kötelezte magát e váltás mellett, a londoni klubhoz közel álló források szerint ugyanakkor inkább engednék el őt külföldre, például a Bayernhez.

A B-terv Kylian Mbappé, a C Ousmane Dembélé és D a realos James Rodríguez, legalábbis erre esküszik a brit média (magunk nem vennénk rá mérget, bár ingyen gyomirtót elfogadunk, név és cím a szerkesztőségben).

Ha már Real: Iscót is hírbe hozták a manchesteriekkel – ez, ha másra nem, egy megemelt fizetésre jó lesz, tudniillik a karmesternek is kifut jövőre a jelenlegi kontraktusa. A középpálya közepe inkább erősödhet az új Fernandóval, Naby Keitával (RB Leipzig), aki maga is beszélt esetleges Manchesterbe költözéséről egy ízben.

„Nem kétséges, sokkal erősebb Manchester Cityt látunk az új idényben – szögezi le máris Guardiola régi cimborája, Frank de Boer. – Azért mondom ezt, mert ő a legjobb menedzser, képes belenyúlni a mérkőzésekbe, a csapatoknak pedig formát adni. Ez tetszik az embereknek, megtelik a stadion, mert látják: valami történt. Az eredmények ugyan nem a legjobbak, ám a játékosok sokkal látványosabban futballoznak, s ezt érzik a szurkolók is. Az emberek egy egész korszakot kötnek Pep nevéhez Barcelonában, így lesz ez a Citynél is.”

Még ha nem is holnap: maga Guardiola szerényen hozzátette, hogy jó tíz évvel vannak lemaradva az olyan klubok mögött, mint a Real Madrid, a Juventus, a Bayern München vagy a Barcelona.

Ennyi ideje biztosan nem lesz, no de sok van még vissza az erre a nyárra előirányzott 300 millió eurós átigazolási keretből…

KI FOG ITT KISPADOZNI?

 


Nem kétséges, Sánchez, Walker, Inigo Martínez és Benjamin Mendy érkezésével ismét bajnokesélyes lesz a City: két kapus (Ederson, Bravo) előtt megkérdőjelezhetetlen a John Stones, Nicolás Otamendi kettős helye, a tartalékok sorában per pillanat Kompanyval, Mangalával és Denayerrel.

Vízhordónak a Yaya Touré, Fernando, Fernandinho választék bőven elegendő, hamarosan teljes harci díszben pompázik már a sokat sérült Ilkay Gündogan is, lesz, aki dolgozzon a karmester Kevin De Bruyne mögött/helyett.

Előttük a választék nem rossz, Nolito és David Silva minden bizonnyal a kispadra szorul, de még Leroy Sané is, és nagy kérdés, hogy az egy szem támadó Sergio Agüero vagy Gabriel Jesus lesz majd? Vagy Sánchez ismét hamis kilences? – sóhajtanak fel búsan a City- és Arsenal-hívek közösen.

Ami feltűnő a jelenlegi keretben, az a szélső hátvédek szinte teljes hiánya (az egy szem Kolarovtól eltekintve), erre a posztra legalább három nyári érkezővel kell számolni (a monacói Fabinhóról elhalkultak már a hírek), míg szélsőből fölös számban is akad, Raheem Sterlinget és a szintén angol Robertset meg sem említettük még, továbbá támadó középpályásként bevethető még az edzőkedvenc ukrán, Zincsenko is.

Ha Bony és Iheanacho is távozik, és erre nagy az esély, akkor még egy középcsatárra is szüksége lesz a csapatnak.

 


PREMIER LEAGUE, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
2017

ARSENAL
Érkezett:
Alexandre Lacazette (Olympique Lyon, 53.000.000 euró), Sead Kolasinac (Schalke, ingyen)
Kölcsönből vissza: Jack Wilshere (Bournemouth), Calum Chambers (Middlesbrough), Krystian Bielik (Birmingham City), Chuba Akpom (Brighton), Joel Campbell (Sporting CP), Wojciech Szczesny (AS Roma)
Távozott: Yaya Sanogo (Toulouse, ingyen), Chris Willock (Benfica, i.)

BOURNEMOUTH
Érkezett: Nathan Aké (Chelsea, 22.800.000), Asmir Begovic (Chelsea, 11.500.000), Jermain Defoe (Sunderland, i.)
Kölcsönből vissza: Marc Wilson (West Bromwich), Emerson Hyndman (Rangers), Lewis Grabban (Reading)
Távozott:

Kölcsönbe:
Kölcsönből vissza: Jack Wilshere (Arsenal)

BURNLEY
Érkezett:
Charlie Taylor (Leeds United, i.), Jonathan Walters (Stoke City, 2.300.000)
Kölcsönből vissza: Rouwen Hennings (Fortuna Düsseldorf), Chris Long (Bolton Wanderers), Fredrik Ulvestad (Charlton), Michael Kightly (Burton)
Távozott: Michael Keane (Everton, 28.500.000), George Boyd (Sheffield Wednesday, i.), Rouwen Hennings (Fortuna Düsseldorf, i.), Joey Barton (eltiltva), Michael Kightly (Southend United, i.)



BRIGHTON & HOVE ALBION
Érkezett: Mathew Ryan (Valencia, 6.000.000), Pascal Gross (Ingolstadt, 3.000.000)
Kölcsönből vissza: Henrik Björdal (IFK Göteborg), Kazenga LuaLua (Queens Park), Elvis Manu (Go Ahead Eagles), Rohan Ince (Swindon Town)
Távozott:
David Stockdale (Birmingham City, i.), Vegard Forren (szl.), Casper Ankergren (visszavonult), Elvis Manu (Genclerbirligi, i.)
Kölcsönből vissza: Chuba Akpom (Arsenal), Sébastien Pocognoli (West Bromwich)

CHELSEA
Érkezett:
Willy Caballero (Manchester City, i.), Antonio Rüdiger (AS Roma, 35.000.000)
Kölcsönből vissza: Nathan (Vitesse), Bertrand Traoré (Ajax), Mario Pasalic (Milan), Juan Cuadrado (Juventus), Marco van Ginkel (PSV), Wallace Oliveira (Gremio), Abdul Rahman Baba (Schalke), Michael Hector (Eintracht Frankfurt), Matt Miazga (Vitesse), Andreas Christensen (Borussia Mönchengladbach), Matej Delac (Mouscron), Kenneth Omeruo (Alanyaspor), Christian Atsu (Newcastle United), Lewis Baker (Arnheim), Loic Rémy  (Crystal Palace), Lucas Piazón (Fulham), Tomás Kalas (Fulham), Isaiah Brown (Huddersfield)
Távozott: Nathan Aké (Bournemouth, 22.800.000), Juan Cuadrado (Juventus, 20.000.000), Asmir Begovic (Bournemouth, 11.500.000), Bertrand Traoré (Olympique Lyon, 10.000.000), Christian Atsu (Newcastle United, 7.500.000), John Terry (Aston Villa, i.), Dominic Solanke (Liverpool, i.)
Kölcsönbe: Todd Kane (Groningen), Tammy Abraham (Swansea)

CRYSTAL PALACE
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Kwesi Appiah (Viking Stavanger), Hiram Boateng (Northampton), Jordon Mutch (Reading), Jonathan Williams (Ipswich)
Távozott: Kwesi Appiah (Wimbledon, i.), Zeki Fryers (Barnsley, i.), Jonathan Benteke (szl.), Mathieu Flamini (szl.), Joe Ledley (szl.), Fraizer Campbell (szl.)
Kölcsönből vissza: Loic Rémy (Chelsea), Mamadou Sakho (Liverpool)

EVERTON
Érkezett:
Michael Keane (Burnley, 28.500.000), Jordan Pickford (Sunderland, 28.500.000), Davy Klaassen (Ajax, 27.000.000), Henry Onyekuru (Eupen, 8.000.000), Sandro Ramírez (Málaga, 6.000.000), Wayne Rooney (Manchester United)   
Kölcsönből vissza: Gerard Deulofeu (Milan), Tom Cleverley (Watford), Shani Tarashaj (Eintracht Frankfurt), Aiden McGeady (Preston), Leandro Rodríguez (Beveren), Brendan Galloway (West Bromwich), Tyias Browning (Preston), Oumar Niasse (Hull City)
Távozott: Gerard Deulofeu (Barcelona, 12.000.000), Tom Cleverley (Watford, 9.300.000), Arouna Koné (Sivasspor, i.), Romelu Lukaku (Manchester United, 84.700.000)
Kölcsönbe: Brendan Galloway (Sunderland), Henry Onyekuru (Anderlecht), Tyias Browning (Sunderland)
Kölcsönből vissza: Enner Valencia (West Ham)

HUDDERSFIELD TOWN
Érkezett:
Steve Mounié (Montpellier, 13.000.000), Tom Ince (Derby County, 9.100.000), Aaron Mooy (Manchester City, 9.100.000), Laurent Depoitre (FC Porto, 4.000.000), Scott Malone (Fulham, 3.900.000), Mathias Jörgensen (FC Köbenhavn, 2.700.000), Elias Kachunga (Ingolstadt, 1.300.000), Danny Williams (Reading, i.)
Kölcsönbe: Kasey Palmer (Chelsea), Jonas Lössl (Mainz)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Elias Kachunga (Ingolstadt), Aaron Mooy (Manchester City), Kasey Palmer (Chelsea), Isaiah Brown (Chelsea), Danny Ward (Liverpool)

LEICESTER CITY
Érkezett:
Vicente Iborra (Sevilla, 15.000.000), Harry Maguire (Hull City, 13.700.000)
Távozott: Marcin Wasilewski (szl.)
Kölcsönből vissza: Molla Wague (Granada)

LIVERPOOL
Érkezett:
Mohamed Szalah (AS Roma, 42.000.000), Dominic Solanke (Chelsea, i.)
Kölcsönből vissza: Andre Wisdom (RB Salzburg), Lazar Markovics (Hull City), Jon Flanagan (Burnley), Danny Ward (Huddersfield), Mamadou Sakho (Crystal Palace), Allan (Hertha)
Távozott: Andre Wisdom (Derby County, 2.300.000), Lucas Leiva (szl.), Alexander Manninger (visszavonult)

MANCHESTER CITY
Érkezett:
Bernardo Silva (AS Monaco, 50.000.000), Ederson (Benfica, 40.000.000)
Kölcsönből vissza: Luke Brattan (Melbourne City), Marlos Moreno (Deportivo La Coruna), Joe Hart (Torino), Bruno Zuculini (Hellas Verona), Enes Ünal (Twente), Olekszandr Zincsenko (PSV), Eliaquim Mangala (Valencia), Samir Nasri (Sevilla), Rubén Sobrino (Alavés), Wilfried Bony (Stoke), Aaron Mooy (Huddersfield), Patrick Roberts (Celtic), Jason Denayer (Sunderland), Olivier Ntcham (Genoa)
Távozott: Enes Ünal (Villarreal, 14.000.000), Aaron Mooy (Huddersfield, 9.100.000), Rubén Sobrino (Alavés, 2.000.000), Pablo Zabaleta (West Ham, i.), Willy Caballero (Chelsea, i.), Gaël Clichy (Basaksehir, i.), Jesús Navas (szl.), Bacary Sagna (szl.)

MANCHESTER UNITED
Érkezett:
Victor Lindelöf (Benfica, 35.000.000), Romelu Lukaku (Everton, 84.700.000)
Kölcsönből vissza: Guillermo Varela (Eintracht Frankfurt), Andreas Pereira (Granada), Adnan Januzaj (Sunderland)
Távozott: Zlatan Ibrahimovic (szl.), Wayne Rooney (Everton)

NEWCASTLE UNITED
Érkezett:
Florian Lejeune (Eibar, 10.000.000), Christian Atsu (Chelsea, 7.500.000)
Kölcsönből vissza: Florian Thauvin (Olympique Marseille), Henri Saivet (St.-Étienne), Kevin Mbabu (Young Boys), Tim Krul (AZ), Siem de Jong (PSV), Emmanuel Riviere (Osasuna), Adam Armstrong (Barnsley)
Távozott: Florian Thauvin (Olympique Marseille, 11.000.000), Sammy Ameobi (szl.), Vurnon Anita (Leeds United, i.), Haris Vuckic (Twente, i.), Kevin Mbabu (Young Boys), Lubomir Satka (DAC), Yoan Gouffran (szl.)
Kölcsönbe: Matz Sels (Anderlecht)
Kölcsönből vissza: Christian Atsu (Chelsea)

SOUTHAMPTON
Érkezett:
Jan Bednarek (Lech Poznan, 6.000.000)
Kölcsönből vissza: Paulo Gazzaniga (Rayo Vallecano), Sam Gallagher (Blackburn)
Távozott: Jay Rodríguez (West Bromwich, 13.700.000), Cuco Martina (szl.), Martín Cáceres (szl.)
Kölcsönbe:
Harrison Reed (Norwich City)
Kölcsönből vissza: Mouez Hassen (Nice)

STOKE CITY
Érkezett:
Josh Tymon (Hull City, i.), Darren Fletcher (West Bromwich, i.)
Kölcsönből vissza: Bojan Krkic (Mainz), Joselu (Deportivo La Coruna), Philipp Wollscheid (Wolfsburg), Jakob Haugaard (Wigan)
Távozott:
Charlie Adam (szl.), Shay Given (szl.), Jonathan Walters (Burnley, 2.300.000)
Kölcsönbe: Bruno Martins Indi (FC Porto), Wilfried Bony (Manchester City)

SWANSEA CITY
Érkezett:
Roque Mesa (Las Palmas, 12.500.000), Erwin Mulder (Heerenveen, i.)
Kölcsönbe: Tammy Abraham (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Bafétimbi Gomis (Olympique Marseille), Franck Tabanou (Granada), Kyle Bartley (Leeds United), Modou Barrow (Leeds United), Marvin Emnes (Blackburn), Matt Grimes (Leeds United)
Távozott: Bafétimbi Gomis (Galatasaray, 2.500.000), Franck Tabanou (szl.), Gerhard Tremmel (szl.), Marvin Emnes (szl.)
Kölcsönbe: Jordi Amat (Real Betis), Borja Bastón (Málaga)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Federico Fazio (AS Roma), Clinton N’Jie (Olympique Marseille), Nabil Bentaleb (Schalke)
Távozott:
Nabil Bentaleb (Schalke, 19.000.000), Clinton N’Jie (Olympique Marseille, 7.000.000), Federico Fazio (AS Roma, 3.200.000)
Kölcsönből vissza: Pau López (Espanyol)

WATFORD
Érkezett:
Tom Cleverley (Everton, 9.300.000), Will Hughes (Derby County, 9.100.000), Kiko Femenia (Deportivo Alavés, i.)
Kölcsönből vissza: Steven Berghuis (Feyenoord), Obbi Oulare (Willem II), Sven Kums (Udines), Mathias Ranégie (Udinese), Mario Suárez (Valencia), Juan Carlos Paredes (Olympiakosz), Jerome Sinclair (Birmingham City), Tom Hoban (Blackburn)
Távozott: Sven Kums (Anderlecht, 6.500.000), Mathias Ranégie (szl.), Ogo Obi (szl.)
Kölcsönből vissza: Camilo Zúniga (Napoli), M’Baye Niang (Milan), Tom Cleverley (Everton)

WEST BROMWICH ALBION
Érkezett:
Jay Rodríguez (Southampton, 13.700.000), Csang Ju-ning (Vitesse, 9.000.000)
Kölcsönből vissza: Callum McManaman (Sheffield Wednesday), Sébastien Pocognoli (Brighton), Craig Gardner (Birmingham City)
Távozott: Craig Gardner (Birmingham City, 1.750.000), Sébastien Pocognoli (Standard Liege, i.), Darren Fletcher (Stoke City, i.)
Kölcsönbe: Csang Ju-ning (Werder Bremen)
Kölcsönből vissza: Marc Wilson (Bournemouth), Brendan Galloway (Everton)   

WEST HAM UNITED
Érkezett: Pablo Zabaleta (Manchester City, i.)
Kölcsönből vissza: Reece Burke (Wigan), Reece Oxford (Reading), Stephen Hendrie (Blackburn), Enner Valencia (Everton)
Távozott: Havard Nordtveit (Hoffenheim, 7.000.000), Stephen Hendrie (Southend United, i.), Raphael Spiegel (Boavista, i.), Álvaro Arbeloa (visszavonult)
Kölcsönbe: Reece Oxford (Borussia Mönchengladbach)
Kölcsönből vissza: Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado), Gökhan Töre (Besiktas)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

HULL CITY
Érkezett:
Liam Edwards (Swansea U18)
Kölcsönből vissza: Allan McGregor (Cardiff City), Alex Bruce (Wigan)
Távozott: Harry Maguire (Leicester City, 13.700.000), Josh Tymon (Stoke City, i.), Curtis Davies (Derby County), Alex Bruce (szl.), Shaun Maloney (szl.)
Kölcsönből vissza: Andrea Ranocchia (Inter), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Dieumerci Mbokani (Dinamo Kijev), Alfred N’Diaye (Villarreal), Lazar Markovics (Liverpool), Oumar Niasse (Everton)

MIDDLESBROUGH
Érkezett:
Jonathan Howson (Norwich City, 5.650.000), Cyrus Christie (Derby County, 2.800.000)
Kölcsönből vissza: Carlos de Pena (Real Oviedo), Jordan Rhodes (Sheffield Wednesday), Alex Baptiste (Preston), Julien De Sart (Derby County)
Távozott: Jordan Rhodes (Sheffield Wednesday, 11.700.000), Viktor Fischer (Mainz, 3.000.000), Brad Guzan (Atlanta United, i.), Julien De Sart (Waregem), Bernardo Espinosa (Girona), Víctor Valdés (szl.)
Kölcsönbe: Antonio Barragán (Sevilla)
Kölcsönből vissza: Álvaro Negredo (Valencia), Calum Chambers (Arsenal)

SUNDERLAND
Érkezett:

Kölcsönbe: Tyias Browning (Everton), Brendan Galloway (Everton)
Kölcsönből vissza: Jeremain Lens (Fenerbahce), Will Buckley (Sheffield Wednesday), Adam Matthew (Bristol City)
Távozott: Jordan Pickford (Everton, 28.500.000), Will Buckley (Bolton, i.), Jermain Defoe (Bournemouth, i.), Victor Anichebe (Pejcsing BG, i.), Steven Pienaar (Bidvest Wits, i.), Jan Kirchhoff (szl.), Joleon Lescott (szl.), Sebastian Larsson (szl.)
Kölcsönbe: Fabio Borini (Milan)
Kölcsönből vissza: Javier Manquillo (Atlético Madrid), Jason Denayer (Manchester City), Adnan Januzaj (Manchester United)

Lezárva hétfő délután.

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.07.17 14:54:33

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Egy csatár még kell, és készen áll a címvédésre a Chelsea, Matics és Diego Costa már pakol.

2017.07.17 04:00:43

Angol labdarúgás CS. Z.

U20-as vb-győzelem, U19-es Eb-siker, touloni tornagyőzelem, U17-es Eb-döntő – az angol U-válogatottaktól hangos a nyár. Miért?

2017.07.10 16:36:34

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. A Citynél nincs idő a két ötéves tervre, Sánchez, Walker és Mendy is érkezhet.

2017.06.13 10:32:18

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A labdarúgó aligha, viszont a hölgy biztosan hiányzik a manchesteri csapat szurkolóinak.

2017.05.27 17:54:26

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Az „ágyúsok” rekordot jelentő 13. alkalommal diadalmaskodtak a sorozatban.