Giggs kezdte, Van Persie folytatta: újra nyert az MU

Vágólapra másolva!
2013.02.10. 19:00
null
Ryan Giggs a mérkőzés első gólját lövi (Fotó: Action Images)
A Manchester United hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Evertont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójának vasárnap kora esti mérkőzésén, amivel tizenkét pontosra növelte előnyét a tabella tetején.

A városi rivális City szombati veresége révén plusz motivációhoz jutó Manchester United nagy lendülettel kezdett, és a 10. percben meg is szerezhette volna a vezetést, csakhogy Wayne Rooney remek indítása után Robin van Persie hiába cselezte ki a kapust is, éles szögből a bal kapufát találta telibe.

Nem késett sokáig a gól sem. A 13. percben jobb oldali MU-támadás végén Van Persie megkerülte a körülményeskedő John Heitingát, középre passzolt, és Ryan Giggs jobbal az alsó sarokba lőtt – a bal kapufa most segített. 1–0

Egy kis Giggs-kitérő. A játékosnak ez volt a 108. gólja az 1992–1993 óta létező Premier League-ben (az MU-nál Rooney a rekorder 139-cel), és 39 évesen, 73 naposan ő a harmadik legidősebb labdarúgó, aki a kapuba talált PL-meccsen (Teddy Sheringham 40+268-cal, Dean Windass 39+235-tel előzi meg). Egyvalamiben azonban bizonyosan a walesi a Premier League ura: a liga 1992-es alapítása óta mind a 21 kiírásban lőtt legalább egy gólt (sőt az 1992-t megelőző két élvonalbeli idényben is megtette ezt). Giggsy amúgy éppen egy Everton elleni bajnokin mutatkozott be az angol élvonalban 1991 márciusában.

Vissza a meccshez. Bár a manchesteriek uralták a játékot, az Evertonnak két lehetősége is adódott az egyenlítésre. A 29. percben Leon Osman nagyszerű ballábas lövéssel tornáztatta meg David de Geát, majd a 35. percben egy ellencsapás végén „szinte csak” egy pontos beadás hiányzott az egyenlítéshez – Kevin Mirallasnak nem jött össze.

A pontatlanság árát a 45. percben kellett megfizetni: Rafael a kezdőkör közeléből külsővel zseniálisan ugratta ki a leshatáron portyázó Robin van Persie-t, aki – akárcsak a meccs elején – eltolta a lasztit a kapus mellett, és bár megint nem lőtt tökéletesen, a menteni igyekvő Heitingáról a hálóba gurult a labda. 2–0

Van Persie a 19 bajnoki gólját szerezte a szezonban, és már biztosan a második legeredményesebb angliai idényét zárja – nem kizárt, hogy a tavaly elért 30 gólos egyéni rekordját is megdönti.

A „vörös ördögök” a második játékrészben is ellenőrzésük alatt tartották az eseményeket, a félidő derekán Tim Howardnak egy percen belül háromszor is meg kellett mentenie a vendégeket a góltól: egy jobb oldali szögletet követően Jonny Evans fejjel is, lábbal is megdolgoztatta, majd az újabb szöglet után Tom Cleverley kapáslövése adott nem kis munkát a liverpooli kapusnak.

A megelőző tizenhárom bajnoki mérkőzéséből csupán egyet elveszítő Everton korántsem adta fel, alkalmanként keltett is némi izgalmat a hazai tizenhatoson belül, de ahhoz nem volt elég összeszedett, hogy pontot mentsen – végül szépítenie nem sikerült.

A bajnoki tabellát immár tizenkét pontos előnnyel vezető Manchester United tizennégy forduló óta veretlen – mindössze két döntetlen csúszott be a győzelmek közé ebben az időszakban –, azaz tökéletes hangulatban készülhet a Real Madrid elleni szerdai, idegenbeli BL-nyolcaddöntőre.

PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ

Manchester United–Everton 2–0
(Giggs 13., Van Persie 45.)

KORÁBBAN
Aston Villa–West Ham United 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 26 21 2 3 62–31 +31 65
2. Manchester City 26 15 8 3 48–24 +24 53
3. Chelsea 26 14 7 5 55–28 +27 49
4. Tottenham 26 14 6 6 44–30 +14 48
5. Arsenal 26 12 8 6 50–29 +21 44
6. Everton 26 10 12 4 40–32 +8 42
7. Swansea 26 9 10 7 38–29 +9 37
8. Liverpool 25 9 9 7 44–32 +12 36
9. West Bromwich Albion 25 10 4 11 34–35 –1 34
10. Stoke City 26 7 12 7 26–31 –5 33
11. West Ham 26 8 6 12 29–38 –9 30
12. Fulham 26 7 8 11 36–42 –6 29
13. Sunderland 26 7 8 11 28–34 –6 29
14. Norwich City 26 6 11 9 25–40 –15 29
15. Southampton 26 6 9 11 36–45 –9 27
16. Newcastle 26 7 6 13 34–46 –12 27
17. Aston Villa 26 5 9 12 25–50 –25 24
18. Reading 26 5 8 13 33–48 –15 23
19. Wigan 26 5 6 15 30–51 –21 21
20. Queens Park Rangers 26 2 11 13 19–41 –22 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik