Gerát visszasírják, Bogdánt szerbnek nézték

Vágólapra másolva!
2014.10.01. 23:30
null
Négyszer került a labda a Bolton kapujába, amelyet nem Bogdán Ádám védett (Fotó: Action Images)
Magyar–magyar kapuspárbajra készültünk a Fulham–Bolton meccsen, végül a sors úgy hozta, hogy az egyik kapuvédő ott sem volt a találkozón, a másik pedig csak a kispadról nézte társait. A stadion felé sétálva jó volt magyarnak lenni, büszkén hallgatni a jelenkori magyar labdarúgás apró sikereit.

A Metróból kilépve el sem lehet téveszteni a Fulham stadionját. Bár a kezdő sípszóig még több mint egy óra volt hátra, rengeteg fekete-fehér mezes és sálas szurkoló mutatja az utat az idegeneknek. Pedig munkanap van Londonban. Ráadásul a csapat sem úgy szerepel az idén, ahogy azt a drukkerek várták – a forduló előtt csupán a 23. helyen állt, egyetlen csapatot, a Blackpoolt megelőzve.

Többek között ezért kérte Felix Magath, hogy igazolják le a rutinos és általa nagyon jól ismert Király Gábort. Kapóra jött, hogy a – válogatottba a múlt héten visszahívott – kapus éppen kikerült az 1860 München kapujából. Átigazolták, hogy rutinjával segítsen, na és persze az edző is bízott benne. Magath-ot két hete kirúgták, hiszen az eredmények nem jöttek, ám Király maradt – a szurkolók legnagyobb örömére.

„Biztos pont, nem rajta múlik, hogy vergődünk a bajnokságban” – mondja egy öreg úr, aki már 53 éve biztatja hűen a Fulhamet. Amint odébb lépünk, egy kétgyermekes apukába botlunk, aki még mindig hősként emlegeti a korábban a londoni csapatot erősítő Gera Zoltánt.

„Nagyon hiányzik nekünk Gera, az együttes öt évvel ezelőtti Európa-liga-menetelését ma is rendszeresen visszanézem a videomegosztókon. Amit ott Gera csinált, ahogy futballozott… Kár, hogy már nincs itt. Ha ma játszana, biztos, hogy nyernénk.”

A Temze víztükre is bele-beleremeg a hangos biztatásba, hol a Fulham-, hol a Bolton-szurkolók hangosabbak. A kabalaállat szőre is az égnek áll, amikor a fanatikusok rázendítenek.

A hazai drukkereket magunk mögött hagyva elindulunk megkeresni a Bolton-szurkolók szektorát. Itt sincs nehéz dolgunk, szép számmal jöttek az észak-nyugati városból is. Egy huszonéves srác furcsán néz vissza ránk, majd megkérdezi, hogy mi, ugye, magyarok vagyunk. Elkerekedett szemmel nézünk rá, mint kiderül, egy pubban dolgozott Manchesterben, ahol volt egy nagyon szép magyar lány.

Tőle tanult magyarul, majd megkérdezi, hogy véletlenül nem ismerjük-e Kovács Editet. Tű a szénakazalban… Látva, hogy nem mi adjuk meg neki a lány elérhetőségeit, magától kezdi mondani, hogy a kedvenc csapata egyik legnagyobb értéke Bogdán Ádám. Sajnálja, hogy sérült, mert stabil, biztos pont.

Ezt igazolandó, odahívja a barátját, aki hasonlóan szépeket mond a szerb kapusról. Kis hiba, kijavítjuk: Bogdánt ne adja a szerbeknek, mert a kapus nemcsak a Bolton, hanem a magyar válogatott nagy értéke is. Elnézést kér, és a kezembe nyom egy csokoládét. Miközben elkezdem bontani, a két srác a magyar válogatottról kezd beszélgetni. Naná, hogy a 8–1-nél kötnek ki. Hirtelen a tejcsoki is keserűvé válik.

„Nem is értem, hogy lehet ez. Ilyen jó kapus mellett szinte hihetetlen. Meg is látszott Ádámon, hogy azon a meccsen ő védett. De hát melyik kapuson nem éreznénk ezt nyolc kapott gól után?”

Miközben az ajándék csokival kínálom őt, barátja veszi át a szót. „De ugye az északírek ellen nem ő védett? Azt tudom, mert láttam az összefoglalót. Biztos ezért kaptak ki” – mondja széles mosoly kíséretében. Nem a kapuson múlt – mondom. „Nem is tudom, hogy történhetett. Nem ismerem a magyar focit, de az eredményeket látom, tudom, hogy régen jártak már világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon. De egyszer minden sorozat megszakad” – teszi hozzá.

Gyaníthatóan ők is azért utaztak Londonig, mert a Bolton rossz szériájának megszakadásában bíztak. A csapat két hete nyert legutóbb bajnokit, azóta három vereség a mérleg. Bizony a helyezésben ez itt is meglátszik, éppen a Fulham előtt egy ponttal és egy hellyel a tabella 22. helyről várják a meccset.

A stadionban a hangulat alapján nehéz lenne eldönteni, hogy most a kiesés elkerülése vagy a bajnoki cím elérése a cél. Már csak öt perc van a kezdésig, így a szektorunkba vesszük az irányt. Szomorúan nyugtázzuk, hogy a magyar–magyar rangadóból a fele sem jött össze, mivel Bogdán Ádám sérülése miatt nem tartott csapatával Londonba, míg Király Gábor csupán a cserepadon kapott helyet.

A 38 éves kapus az 5. percben azonban ügyesen véd – a kispadról. Ha már nincs kinek szurkolni, nyugodtan nézhetjük meccset. A vége 4–0 a Fulhamnek, Királyék egy helyet előreléptek. Megelőzték Bogdánékat…

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
10. FORDULÓ

Fulham–Bolton Wanderers 4–0
Leeds United–Reading 0–0
Wolverhampton Wanderers–Huddersfield Town 1–3


AZ ÁLLÁS
1. Norwich City 10 6 2 2 20– 9 11 20
2. Nottingham Forest 10 5 5 17– 7 10 20
3. Watford 10 6 2 2 19–11 8 20
4. Derby County 10 5 4 1 19–10 9 19
5. Ipswich Town 10 5 3 2 14– 8 6 18
6. Charlton Athletic 10 4 6 13– 9 4 18
7. Wolverhampton 10 5 3 2 12– 9 3 18
8. Middlesbrough 10 5 2 3 14– 8 6 17
9. Sheffield Wednesday 10 4 4 2 10– 7 3 16
10. Reading 10 4 3 3 14–14 0 15
11. Blackburn Rovers 10 4 2 4 16–18 –2 14
12. Leeds United 10 4 2 4 10–12 –2 14
13. Brentford 10 4 2 4 12–15 –3 14
14. Cardiff City 10 3 4 3 13–13 0 13
15. AFC Bournemouth 10 3 3 4 14–13 1 12
16. Millwall 10 3 2 5 10–13 –3 11
17. Rotherham United 10 3 2 5 8–12 –4 11
18. Huddersfield Town 10 3 2 5 12–20 –8 11
19. Brighton & Hov… 10 2 4 4 9–11 –2 10
20. Birmingham City 10 2 4 4 11–17 –6 10
21. Wigan Athletic 10 2 3 5 10–12 –2 9
22. Fulham 10 2 1 7 12–20 –8 7
23. Bolton Wanderers 10 1 2 7 7–19 –12 5
24. Blackpool 10 3 7 5–14 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik