Gera gólja csak szépségtapasz volt a City ellen

Vágólapra másolva!
2010.11.21. 18:55
null
Tévez (32) kétszer fogadhatta társai gratulációját (Fotó: Reuters)
A Manchester City 4–1-re legyőzte Gera Zoltán együttesét, a Fulhamet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójában.

A Fulham menedzsere, Mark Hughes a Premier League-ben még sohasem szenvedett vereséget a Manchester Citytől – egészen vasárnap kora estig. A Fulhamnek ugyanis ezúttal esélye sem volt az utóbbi két bajnokiján gólképtelen City ellen, és 4–1-re kikapott Roberto Mancini csapatától.

A gólgyártást Carlos Tévez kezdte meg a hatodik percben, az argentin válogatott csatár a leshatáron kapott remek labdát Gareth Barrytől, és higgadtan kilőtte a jobb alsó sarkot. Az első félóra letelte után Tévez honfitársa, Pablo Zabaleta növelte a vendégek előnyét: a védő 18 méterről bombázott a Fulham kapujának bal sarkába. A Premier League történetében most először fordult elő, hogy egy csapatban két argentin játékos is eredményes legyen ugyanazon bajnokin.

Három perccel később Yaya Touré gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát, az elefántcsontparti középpályás góljával már 3–0-ra vezetett a City. A szünetben Hughes változtatott, és Damien Duff helyén a pályára küldte Gera Zoltánt, újabb gólt mégis a vendégek szereztek: ismét Tévez volt eredményes, aki ezzel a találatával átvette a vezetést a góllövőlistán.

A Fulham azonban négygólos hátrányban sem adta fel, és a hetvenedik percben szépítettek a londoniak, Gera Zoltán találatának köszönhetően. A magyar válogatott csapatkapitánya első bajnoki gólját szerezte a szezonban.

Gera gólja azonban csupán arra volt jó, hogy kozmetikázza az eredményt, a Fulham végül 4–1-re kikapott, a City pedig feljött a negyedik helyre a tabellán. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Nigel de Jong a hosszabbításban a büntetőterület határán szabálytalankodott Gerával szemben, de a játékvezető sípja néma maradt.

A találkozót egyébként a helyszínen tekintette meg az argentinok élő legendája, a játékosként 1986-ban világbajnoki címet szerző Diego Maradona.

FULHAM–MANCHESTER CITY 1–4
 

 

 PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
Fulham–Manchester City 1–4 (Gera 70., ill. Tévez 6., 56., Zabaleta 32., Y. Touré 35.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 14 9 1 4 28–9 +19  28
2. Manchester United 14 7 7 28–15 +13  28
3. Arsenal 14 8 2 4 28–15 +13  26
4. Manchester City 14 7 4 3 19–11 +8  25
5. Bolton 14 5 7 2 26–20 +6  22
6. Tottenham 14 6 4 4 21–19 +2  22
7. Sunderland 13 4 7 2 15–13 +2  19
8. Stoke City 14 6 1 7 18–18 0 19
9. Liverpool 14 5 4 5 16–17 –1  19
10. Newcastle 14 5 3 6 22–21 +1  18
11. Blackburn 14 5 3 6 17–18 –1  18
12. Blackpool 14 5 3 6 21–27 –6  18
13. Aston Villa 14 4 5 5 15–20 –5  17
14. Birmingham 14 3 7 4 15–17 –2  16
15. West Bromwich Albion 14 4 4 6 16–25 –9  16
16. Everton 13 3 6 4 14–13 +1  15
17. Fulham 14 2 8 4 14–17 –3  14
18. Wigan 14 3 5 6 10–23 –13  14
19. Wolverhampton 14 2 3 9 14–25 –11  9
20. West Ham 14 1 6 7 11–25 –14  9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik