FTC: Besic három évre aláír a Swansea-nak - sajtóhír

2014.07.08. 13:23
null
Kapós lett a Fradi bosnyák légiósa (Fotó: Korponai Tamás)
A klix.ba úgy tudja, hogy Muhamed Besic sorsa még ma eldől, és hogy az eddig a Ferencvárost erősítő bosnyák válogatott labdarúgó a Swansea Cityben folytatja a pályafutását.

 

A bosnyák honlap több, a játékoshoz közeli forrásra hivatkozva állítja, hogy Muhamed Besic ma három évre szóló szerződést szignál az angol élvonalban szereplő walesi klubbal, majd hamarosan csatlakozik a jelenleg az Egyesült Államokban tréningező új csapattársaihoz.

A Klix további részleteket nem tud a Swansea City szerződési ajánlatáról, amelyről a nap folyamán a Nemzeti Sport Online is beszámolt angliai sajtóhírek alapján. A bosnyák portál szerint Besic jelenlegi klubja, a Ferencváros ötmillió euró körüli összeggel gazdagodik.

Nem elhanyagolható körülmény, hogy az ügyletről sem a Swansea City, sem a Ferencváros nem adott ki hivatalos közleményt.

A Klix említést tesz arról is, hogy az angol labdarúgó-bajnokságból a Swansea mellett az Everton, a West Ham és Cardiff City, Spanyolországból a Celta Vigo és Sevilla is szívesen vinné a 21 éves, védőként és középpályásként is bevethető labdarúgót.

Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
3 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
10 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
13 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
14 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
2026.11.06. 17:38