Ferguson: Moyes példája bizonyítja, a pénz nem minden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.16. 12:28
null
Ferguson: „Az én időm lejárt, most maga jön, Mr. Moyes”
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának idény végén visszavonuló menedzsere utolsó mérkőzése előtt beszélt döntésének körülményeiről, és utódjáról, David Moyesről is, aki a nyáron ülhet le a „vörös ördögök” kispadjára.



„Féltem, hogy véletlenül elszólom magam a visszavonulást illetően. Nehéz volt, de sikerült mindenki előtt titokban tartanom az ügyet, még a családom is csak március végén tudta meg. Ültem a gyerekeimmel és a feleségemmel, és a következő bajnokságról kezdtem el beszélni, és teljesen elfelejtettem, hogy addigra már nem is dolgozom. Elismerem, elérzékenyültem, amikor bejelentettem nekik és a stábnak a visszavonulásomat” – mondta Ferguson az MU Tv-nek.

FERGUSON-BÚCSÚ
Sir Alex Ferguson visszavonul – hivatalos
Ferguson-búcsú: 26 év az MU-nál – és ami mögötte van
„Sir Alex nélkül nem lesz ugyanaz a játék”
Kényszerből igazolt Cantona, elhappolt Keane – a legjobb Fergie-igazolások
„Ferguson volt az angol futball Thatcherje” – lapszemle
„Majd én letaszítom a Liverpoolt a rohadt trónjáról!” – aranyköpések
Egy korszak lezárult: Sir Alex szépen búcsúzott az Old Traffordtól
MU 1908-2013: 105 év, 20 bajnoki cím, 3 menedzser

Júliustól a „vörös ördögöket” már az Everton jelenlegi menedzsere, David Moyes irányítja. Ferguson szerint utódja munkamorálja becsülendő, és a liverpooliaknál töltött évei is mutatják, nagyszerű dolgokra képes.

„Tudom Moyesről, hogy keményen dolgozik, becsületes, és nagyszerű a munkamorálja. Márpedig ezek olyan tulajdonságok, amelyek nem elhanyagolhatók egy menedzsernél. Emellett a kitartása is említést érdemel, elég ha megnézzük, mit vitt véghez az Evertonnál. Tizenegy évig irányította az élvonalban az együttest minden nagyobb pénzügyi támogatás nélkül, és kitartásával végül egy nagyszerű csapatot alkotott. Ez is bizonyítja, hogy a pénz nem minden” – tette hozzá a hetvenegy éves skót menedzser.

Ferguson a West Bromwich Albion elleni vasárnap 17 órakor kezdődő bajnokin ül le utoljára a manchesteriek kispadjára, a következő szezontól a klub igazgatójaként és nagyköveteként segíti a Manchester Unitedet, amelynek kispadján majdnem huszonhét évet töltött el.

Legfrissebb hírek

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
2026.11.06. 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04