Ferguson győzelmet és lelátót kapott a jubileumra

Vágólapra másolva!
2011.11.07. 12:49
null
Sir Alex Ferguson Stand (Fotók: Action Images)
A hétvégén újabb érdekes fordulót játszottak a Premier League-ben. A Manchester United soványka győzelemmel és egy lelátóval köszönte meg Sir Alex Ferguson menedzser negyedévszázados munkáját a csapat élén. A rivális Cityt irányító Roberto Mancini nehéz meccsnek titulálta a QPR ellenit, míg az arsenalos Arsene Wenger Mikel Arteta szerepét emelte ki a WBA elleni összecsapást követően.

Visszatekintő cikkünket a hétvégi fordulóról illik a Manchester United–Sunderland találkozóval kezdeni. Nem azért, mert a „vörös ördögök” ellenállhatatlan és látványos játékkal nyertek (bár az 1–0-s győzelemnek köszönhetően a lényeg, a három pont zsebben van…), hanem azért, mert a klub edzőlegendája, Sir Alex Ferguson immár negyed évszázada a csapat menedzsere.

ÉRDEKESSÉGEK
A Stoke mindössze a harmadik alkalommal kapott legalább öt gólt egy Premier League-mérkőzésen. A csapat most a Bolton otthonában szenvedett 5–0-s vereséget.
Brad Friedel, a Tottenham kapusa sorozatban 276. angol bajnokiján lépett pályára a hétvégén. Az amerikai legutóbb 2004 májusában hagyott ki meccset.
A Fulham 2007 óta az első csapat, amely legalább 13-szor lőtt kapura, és mégis vereséget szenvedett egy PL-meccsen.
Edin Dzekónál jelenleg nincs „hatékonyabb” futballista az angol élvonalban. A bosnyák támadó minden ötvenedik játékpercére jut egy gól.
A Manchester United az első klub a Premier League megszületése óta, amely elérte a 900 otthon szerzett pontot.

A klub pedig igen nagy ajándékkal kedveskedett a skót mesternek, ezentúl az Old Trafford legnagyobb lelátórészét, a North Standet Sir Alex Feguson Standnek fogják nevezni.

„Ez az elismerés a tulajdonosok, a vezetőség, a személyzet, a játékosok és a Manchester United szurkolóinak köszönetét fejezi ki azért a sok örömért, amit Sir Alex szerzett nekünk az elmúlt negyed évszázadban” – mondta David Gill, a Manchester United ügyvezető igazgatója.

És valóban, Sir Alex Ferguson érdemeit és eredményeit nehezen lehetne megkérdőjelezni. Elég csak a 12 bajnoki címet és a két Bajnokok Ligája-trófeát említeni, hogy megértsük, miért bíznak benne rendületlenül Manchesterben. A skót szakember 25 évéről írt megemlékező írásunkat ide kattintva olvashatja.

Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere természetesen még messze nem annyira eredményes, mint Ferguson. A mostani bajnokságban azonban úgy tűnik, hogy megállíthatatlanul menetelnek a „világoskékek” a bajnoki cím megszerzése felé.

A City a hét végén a Buzsáky Ákost nélkülöző Queens Park Rangerst verte meg egy látványos, 3–2-es végeredménnyel záruló összecsapáson.

„Amikor háromnaponta lépsz pályára, minden mérkőzés nehézzé válhat. A QPR nagyon jól játszott, végül azonban nagyon fontos győzelmet arattunk. Az elmúlt két hétben hat igen nehéz meccset játszottunk, és mindig győztünk. Fontos volt, hogy ötpontos előnnyel mehessünk a válogatott szünetre” – vélekedett Mancini a nehezen megnyert mérkőzés után.

Egyre inkább kezd kilábalni a bajnokság elején tapasztalható gödörből az Arsenal. Ezt bizonyítja, hogy a West Bromwich Albion ellen már könnyed győzelmet aratott a londoni csapat, amelyben Mikel Arteta megszerezte első bajnoki gólját az Emiratesben.

Arteta hamar beilleszkedett az Arsenalba
Arteta hamar beilleszkedett az Arsenalba

„Nagyon fontos játékos a csapatunk számára. Ő az a futballista, aki Song és Ramsey vagy Rosicky között biztosítja a folyamatos játékot. Ráadásul, amikor tartanunk kell a labdát, ő ezt megvalósítja – rajta kívül még Jack Wilshere képes erre ilyen szinten. Ő azonban most nem áll a csapat rendelkezésére, ezért Arteta az a játékosunk, akinek meg kell becsülnie a labdát. Nagyon hamar beilleszkedett a játékunkba. Ha megnézzük a Premier League statisztikáit, az Arsenal az a csapat, amely a legritkábban játszik hátrafelé” – mondta Arsene Wenger a West Bromwich Albion ellen betaláló Artetáról.

Az „ágyúsok” hazai pályán könnyedén, 3–0-ra nyertek a WBA ellen, amelyen az sem segített, hogy Gera Zoltán hosszú idő után ismét játszott. A magyar válogatott játékos ráadásul kezdő volt az Emiratesben, ahol azonban az enerváltan futballozó birminghamieknek helyzetük is alig volt. Roy Hodgson, a West Bromwich Albion menedzsere azonban elmondta, elégedett volt a visszatérő Gera teljesítményével.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 11 10 1 39–10 +29 31
2. Manchester United 11 8 2 1 28–12 +16 26
3. Newcastle 11 7 4 17–8 +9 25
4. Chelsea 11 7 1 3 24–15 +9 22
5. Tottenham 10 7 1 2 21–15 +6 22
6. Liverpool 11 5 4 2 13–10 +3 19
7. Arsenal 11 6 1 4 23–21 +2 19
8. Aston Villa 11 3 6 2 16–15 +1 15
9. Norwich City 11 3 4 4 16–18 –2 13
10. Swansea 11 3 4 4 12–15 –3 13
11. Queens Park Rangers 11 3 3 5 10–20 –10 12
12. Stoke City 11 3 3 5 8–19 –11 12
13. Wolverhampton 11 3 2 6 12–18 –6 11
14. West Bromwich Albion 11 3 2 6 9–16 –7 11
15. Sunderland 11 2 4 5 14–13 +1 10
16. Fulham 11 2 4 5 14–15 –1 10
17. Everton 10 3 1 6 11–14 –3 10
18. Bolton 11 3 8 18–27 –9 9
19. Blackburn 11 1 3 7 13–24 –11 6
20. Wigan 11 1 2 8 7–20 –13 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik