Ferguson ellen dicséret miatt indult eljárás

Vágólapra másolva!
2011.05.13. 14:41
null
Ferguson ezúttal dicsérte a bírót, mégis eljárás indult ellene (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson a múlt hét vasárnapi, Chelsea ellen 2–1-re megnyert bajnoki előtt tartott sajtótájékoztatóján a mérkőzést vezető Howard Webbről beszélt, amivel megsértette az FA szabályzatát, így újabb eljárás indult ellene.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, Sir Alex Ferguson öt mérkőzésre szóló eltiltást kapott a – még az őszi szezonból elhalasztott – márciusi, Chelsea-vel szemben 2–1-re elveszített bajnoki találkozót követő kommentárjai miatt.

„Egy fair vagy erős játékvezetőt akartunk, de nem kaptuk meg" – mondta a találkozó után az edző a klub saját televíziós csatornájának, az MUTV-nek.

Az FA ezúttal a múlt hét vasárnapi, Chelsea elleni bajnoki előtt pénteken tartott sajtótájékoztatón elhangzottak miatt indított eljárást a skót szakember ellen.

Az FA szabályzatának egyik pontja kimondja, hogy a menedzserek nem beszélhetnek a játékvezetőről a mérkőzés előtt. Sir Alex Ferguson azonban megtette ezt, így helytelen magatartás miatt indult eljárás ellene.

„A legjobb játékvezetőt kaptuk, efelől semmi kétség. Azonban van bennünk egy kis félsz, hogy rossz döntést hoz. Minden játékosnak hibátlanul kell teljesítenie. Reméljük, ezúttal lesz egy kis szerencsénk is" – fogalmazott a mérkőzést megelőzően Sir Alex Ferguson.

Angol lapértesülések szerint nem valószínű, hogy az FA újabb büntetést szab ki a skót szakemberre, azonban a szövetség a Tisztelet Kampánya névre hallgató programját szeretné érvényesíteni.

A Manchester United szombaton, a Premier League 37. fordulójában a kiesés ellen küzdő Blackburn otthonába látogat, és győzelme esetén megszerzi a bajnoki címét.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
15 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
18 perce

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
34 perce

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
37 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
1 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik