Kétgólos előny sem volt elég a MU-nak a Chelsea ellen

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 17:26
null
Ramires góljával harcolta ki az ismétlés lehetőségét a Chelsea (Fotó: Reuters)
Az FA-kupa negyeddöntőjében a Manchester United hazai pályán 2–2-es döntetlen játszott a Chelsea-vel, így ebben a párosításban is ismétlés lesz. A manchesteriek az első félidőben 11 perc alatt két gólt is szereztek, ám a fordulást követően a fővárosiak ki tudtak egyenlíteni Eden Hazard és Ramires találatával.

A Manchester United a hétközi BL-fiaskót követően nagyon motiváltan lépett pályára, és ez a gólok számában is megmutatkozott. Még csak öt perc telt el a mérkőzésből, amikor Michael Carrick indította Javier Hernándezt, aki az ötös jobb sarkától a bal felső sarokba fejelte a labdát, Gary Cahill is lemaradt a mexikóiról, de Petr Cech sem a legjobb ütemben lépett ki a kapujából ennél az estnél. 1–0

Hat perccel az első gólt követően már megint mehetett középkezdést elvégezni a Chelsea: egy bal oldali szabadrúgást tekert Wayne Rooney a kapu előterébe, a labda pedig érintetlenül vágódott be a bal alsó sarokba. 2–0

Innentől kezdve a hazaiak átengedték a területet a vendégeknek, akik azonban nem tudtak igazi gólhelyzetet kialakítani, minden beadási vagy lövési kísérletet elhárított a manchesteri védelem Rio Ferdinanddal az élen.

Újabb gól már nem született a félidőig, a manchesteri szurkolók kedvét egyedül Nani sérülése árnyékolhatta be, a portugál nem tudta befejezni az első játékrészt, Antonio Valencia váltotta a szélsőt.

A második játékrész első negyedórájában a Chelsea teljesen beszorította a vendéglátókat a kapujuk elé, aminek meg is lett az eredménye: az 59. percben a pár perce pályán lévő Eden Hazard tekert 16 méterről a bal felső sarokba gyönyörű mozdulattal. 2–1

Kilenc perccel később már az egyenlítésnek örülhettek a londoni játékosok: egy kontrát követően Oscar kiugratta Ramirest, aki ballal kilőtte a jobb alsó sarkot mintegy tíz méterről. 2–2

Továbbra is a vendégegyüttes maradt támadásban, a Manchesternek igazán nagy gólszerzési lehetősége nem is volt a második játékrészben. A 90. percben aztán meccslabdához jutott a Chelsea, de nem élt vele: David Luiz emelte be a labdát Juan Matának, aki egy csellel becsapta Jonny Evanst, majd öt méterről óriási ziccerben a jobb alsó sarok mellé gurított.

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Millwall vagy Blackburn–Wigan
Manchester United vagy Chelsea–Manchester City
Az elődöntőket április 13–14-én rendezik.

PERCRŐL PERCRE

95. perc: VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS, 2–2 LETT A VÉGEREDMÉNY, ISMÉTLÉS LESZ EBBEN A PÁRHARCBAN IS!

95. perc: Újabb Hazard-lövés, ebből sem lett gól.

94. perc: Hazard lövését fogta bravúrral De Gea.

94. perc: Torres jobbal lőtt kapura 18 méterről, De Gea a helyén volt.

Négy perc lesz a ráadás.

90. perc: MECCSLABDA! David Luiz átadását követően Mata egy csellel lerázta magáról Evanst, és öt méterről a jobb alsó sarok mellé gurított.

88. perc: Valencia szeretett volna beadni a jobb oldalról, de lecsúszott a lábáról a labda.

87. perc: Torres lövése szögletre pattant, a sarokrúgást követően Valencia oldalra fejelte a labdát.

84. perc: Mata lőtt jobbal kapura, lövése azonban lassú is volt, és középre is ment, így De Gea könnyedén védett.

81. perc: Ashley Cole passzát követően Mata elterült Ferdinand mellett a tizenhatoson belül egy rossz kitámasztást követően, a spanyol szélső térde csúnyán kifordult, de később vissza tudott térni a pályára.

79. perc: Hazard próbálta begyötörni a labdát a bal oldalról, az ellentámadás végén Azpilicueta blokkolta Van Persie lövését.

77. perc: Ba le, Fernando Torres be.

77. perc: Most a Chelsea szorult be a kapuja elé, előbb Van Persie, majd Cleverley lőtt a kapu mellé, illetve fölé.

76. perc: Kagava le, Danny Welbeck be.

75. perc: Hazard sárgát kapott Cleverley buktatásáért.

73. perc: Cahill akadályozta meg Kagavát abban, hogy beadjon a bal oldalról.

68. perc: EGYENLÍTETT A CHELSEA! Egy kontrát követően Oscar indította Ramirest, aki egy cselt követően ballal kilőtte a jobb alsó sarkot. 2–2

62. perc: Robin van Persie be, Hernández le.

59. perc: SZÉPÍTETT A CHELSEA! Hazard tekerte el szenzációs mozdulattal a labdát jobbal a bal felső sarokba 16 méterről. 2–1

58. perc: David Luiz kínálta meg De Geát 30 méterről, a spanyol kapus elsőre nem is tudta megfogni a labdát, másodjára viszont már igen.

57. perc: Ba remek labdát kapott, de nem tudta átvenni azt a tizenhatoson belül, mert azonnal mellette termett Ferdinand, és szerelte.

55. perc: David Luiz sárga lapot kapott Rafael felrúgásáért.

52. perc: Eden Hazard és John Obi Mikel is beállt, előbbi Mosest, utóbbi Lampardot váltotta.

52. perc: A második félidő első lövését Ramires eresztette meg, ballal lőtt a jobb alsó sarok mellé 18 méterről.

Egyik oldalon sem történt csere a szünetben.

46. perc: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ!

45+3. perc: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45+2. perc: Rooney emelt kapura, a labda a kapu tetején landolt, Cech azért rajta volt.

45+2. perc: Antonio Valencia váltotta a megsérülő Nanit.

Kettő perc lesz a hosszabbítás.

45. perc: Hernández jobb oldali beadását Cahill fejelte ki Kagava elől.

43. perc: Kagava Sindzsi passzát követően Cleverley lőtt kapura, a labda azonban nem jutott el Cech kapujáig, mert egy vendég védő blokkolta a középpályás lövését.

41. perc: Azpilicueta kapott sárga lapot, mert lerántotta Nanit a félpályánál.

39. perc: Mata sarkazós passzát követően Moses lőtt ballal méterekkel a kapu mellé 11 méterről. Ez volt idáig a Chelsea legnagyobb helyzete.

38. perc: Oscar húzott el a bal oldalon, beadás helyett inkább versenyt futott Rafaellel, utóbbi nyert, így kirúgással a Manchester jöhetett.

35. perc: Ashley Cole bal oldali beadását követően újfent Ferdinand volt az, aki fejjel tisztázott.

Az utóbbi percekben beszorult a kapuja elé a United, de minden beadást és lövési kísérletet elhárított a manchesteri védelem.

30. perc: Ba vezetgette a labdát, majd 25 méterről lőtt, lapos lövését De Gea minden gond nélkül fogta meg.

A Chelsea az FA-kupában eddigi öt fellépésén nem tudott győzni az Old Traffordon, egy döntetlen mellett négyszer kapott ki a londoni gárda, amely mindössze egy gólt ért el.

27. perc: Cahill lőtt távolról kapura, de kísérlete jócskán elkerülte De Gea kapuját.

26. perc: Tom Cleverley lövését magabiztosan fogta Cech a bal alsónál.

25. perc: Evra bal oldali lapos beadását Rooney tette kapásból kapura jobb belsővel, Petr Cech nagyot védett, majd David Luiz kis híján öngólt fejelt, miközben igyekezett menteni.

24. perc: Nani jobb oldali beadását követően Hernández pörgetett hat méterről ballal a bal felső sarok mellé néhány méterrel.

22. perc: Mata passzát követően Lampard lőhetett kapura 16 méterről, szemben a kapuval, gyengécske próbálkozását David De Gea könnyedén megfogta.

21. perc: Azpilicueta lőtte be élesen a labdát a jobb oldalról, de az egyetlen csapattársának sem volt jó középen.

20. perc: Victor Moses került helyzetbe, miután a hazaiak eladták a labdát, a lövést azonban Evans blokkolta.

A mostani a két együttes 11. egymás elleni FA-kupa-párharca, az eddig mérleg 8–2 a Manchester United javára.

16. perc: Lampard bal oldali beadását követően Ba megcsúsztatta a labdát, de a hosszú oldalon csak Patrice Evra helyezkedett, így ezt a támadást is megúszta a Manchester.

15. perc: Juan Mata ívelt középre egy jobb oldali szabadrúgást, Ferdinand tisztázott fejjel.

A két csapat legutóbbi hat egymás elleni mérkőzésén 30 gól született, ebben a szezonban a két összecsapáson 14: a bajnokságban 3–2-re, a Ligakupában hosszabbítás után 5–4-re nyert a Manchester United, mindkétszer idegenben.

11. perc: Újabb gólt szerzett a Manchester! Wayne Rooney tekert középre egy bal oldali szabadrúgást a tizenhatos jobb sarkától középre, a labdába senki sem ért bele, amely így is a bal alsó sarokban landolt. 2–0

9. perc: César Azpilicueta jobb oldali beadását követően Frank Lampard lőtt kapura, a labda szögletre pattant egy védőről. A sarokrúgást követően Jonny Evans fejelte ki a labdát a mezőnybe.

5. perc: VEZET A MANCHESTER! Michael Carrick indítását követően Javier Hernández fejelt a bal felső sarokba az ötös jobb sarkától Gary Cahill mellől. 1–0

A két csapat eddigi 165 tétmérkőzéséből 72-t a Manchester United, 45-öt a Chelsea nyert meg, 48 döntetlennel ért véget.

1. perc: Demba Ba lőtt ballal a bal alsó sarok mellé, de a játékvezető már lefújta az akciót, mert a csatár a labdaátvétel előtt ellökte magától Rio Ferdinandot.

1. perc: A Manchester United kezdte a mérkőzést!

ANGLIA, FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Manchester United–Chelsea
2–2 (2–0)
Manchester, Old Trafford. V: H. Webb
Manchester United: De Gea – Rafael, Evans, Ferdinand, Evra – Nani (Valencia, 45+2.), Carrick, Cleverley, Kagava (Welbeck, 76.) – Rooney, J. Hernández (Van Persie, 62.). Menedzser: Sir Alex Ferguson
Chelsea: Cech – Azpilicueta, David Luiz, Cahill, A. Cole – Ramires, Lampard (Mikel, 52.) – Moses (E. Hazard, 52.), Mata, Oscar – Demba Ba (Torres, 77.). Menedzser: Rafa Benítez
G: J. Hernández (5.), Rooney (11.), ill. E. Hazard (59.), Ramires (68.)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Millwall vagy Blackburn–Wigan
Manchester United vagy Chelsea–Manchester City
Az elődöntőket április 13–14-én rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik