A másodosztályú címvédő kiejtette a Cityt, jöhet az Arsenal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.09. 17:00
null
Gómez nem hibázott a büntetőnél (Fotó: Reuters)
Az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében a címvédő, jelenleg a másodosztályban futballozó Wigan 2–1-re legyőzte a Ligakupát már begyűjtő Manchester Cityt, így bejutott az elődöntőbe.

A vendégeknél nem léphetett pályára ma az előző kiírásban a csapatot a hátán cipelő Ben
Watson, a Wigan futballistája ugyanis eltörte a lábát.

A középpályás hiányát nem érezte meg a Wigan, legalábbis az első percekben így tűnt. Be is szorították a hazaiakat a kék-fehérek, de igazán nagy helyzetet nem alakítottak ki, a kezdeti „sokk” után pedig hamar talpra állt a City.

Bár a manchesteri kékek Agüero és Nasri révén már apróbb lehetőségekig is eljutottak, az első fél óra végére meglepetésre a vendégek kerültek előnybe.

A kései belépőiről is ismert Demichelis most Fortune-t vágta fel a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig azonnal a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé Gómez állt, aki a jobbra vetődő Pantilimon mellett a kapu közepébe bombázott. 0–1

A szünet sem sokat segített a hazaiakon, a 47. percben újra betalált a Wigan. McManaman lépett el a bal szélen, majd tekert középre laposan, Perch megelőzte védőjét, és estében a kapu közepébe pöccintette a labdát. 0–2

Nasri bevágta, de csapatát így sem tudta megmenteni (Fotó: Reuters)
Nasri bevágta, de csapatát így sem tudta megmenteni (Fotó: Reuters)

A második gól után Manuel Pellegrini belenyúlt a meccsbe, három játékosát is lehozta, és érkezett David Silva, Milner és Dzeko. A friss játékosok láthatóan felrázták a Cityt, amely a 69. percben nagy nehezen be is talált. Egy bal oldali sarokrúgás után a tizenhatos vonalánál várakozó Nasri elé pattant a labda, aki kapásból kilőtte a bal alsót. 1–2

Bár a hazai nézők azt várták, hogy a Wigan a kapott gól után teljesen szétesik, a kék-fehérek játékosai visszaálltak védekezni, és sorra hárították a City lehetőségeit.

A 11 emberrel védekező Wigan ki is húzta a végéig, 2–1-re legyőzte a Manchester Cityt, és bejutott az FA-kupa elődöntőjébe, amelyben az Arsenal lesz az ellenfele.


ANGLIA, FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Manchester City–Wigan 1–2 (Nasri 69., ill. Gómez 27. – 11-esből, Perch 47.)


PERCRŐL PERCRE

90+6. perc: VÉGE! Az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében a címvédő, jelenleg a másodosztályban futballozó Wigan 2–1-re legyőzte a Ligakupát már begyűjtő Manchester Cityt, így bejutott az elődöntőbe.

90+5. perc:
Az utolsó City-támadást is kivédekezik a vendégek. Már csak egy bedobást kell kibírni.

90+4. perc:
Gyorsan elvégzett szabadrúgás, méterekkel mellé.

90+3. perc: Javi García esett nagyot jó 20 méterre a Wigan kapujától, szabadrúgás.

90. perc:
A Wigan drukkerei már ünnepelnek, de még van hátra 5 perc, ennyi a ráadás.

88. perc: Agüero esett nagyot a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban nem hatódott meg a repüléstől, nincs büntető.

86.perc:
Dzekót kell ápolni, Pellegrininek cseréje már nincs, egyelőre 10 emberrel a City.

84. perc: 11 emberrel védekeznek a vendégek, nagyon szoros lesz a vége!

81. perc: Dzeko, majd Nasri is bevághatta volna csapata második találatát, de most jól zárják a szöget a vendégek.

78. perc: Richards sprintelt el a jobb oldalon, majd pattintotta volna középre a labdát, Boyce blokkolt megint jól.

77. perc: Milner sem ússza meg lap nélkül, jár a sárga a reklamálásért.

75. perc:
Agüero kiegyenlíthetett volna! Az argentin csatár 11 méterről nem találta el a kaput, de ha bevágja, akkor sem ér, mivel a partjelző már jelzett, les volt.

72. perc: Fortune vezethette volna Pantilimonra a labdát, a vendégek támadója azonban megijedt az őt üldöző védőktől, így 22 méterről inkább a kapu fölé bombázott.

69. perc: SZÉPÍT A CITY, 1–2! Egy bal oldali sarokrúgás után a tizenhatos vonalánál várakozó Nasri elé pattant a labda, aki kapásból kilőtte a bal alsót. 1–2

67. perc: Újabb csere a Wigannél, McEachran helyén Espinoza.

64. perc: KAPUFA! Egy újabb beadás után Dzeko megelőzte az emberét, és alig 3 méterre a kaputól bólintott. Ez nem Carsonon múlt, a bosnyák csatár fejese a lécen csattant.

63. perc:
Egy újabb szép Richards-szóló a jobb szélen, a hazaiak nagy bánatára középen azonban most is csak a Wigan játékosai várták a passzt.

61. perc: Boyce blokkolta Agüero távoli bombáját, még mindig nincs kapura tartó lövése a Citynek. Kevesebb mint fél óra van hátra.

58. perc: Változtatnak a vendégek is, McClean váltotta McManamant.

55. perc: A frissen beállt Milner ment el a szélen, majd adta be laposan a labdát, érkező sehol, az akció is elhalt.

53. perc: Hármat cserél Pellegrini. Yaya Touré, Negredo és Navas le, David Silva, Milner és Dzeko be.

48. perc: Yaya Touré is besárgul, a City középpályása Craineyt vágta fel.

47. perc: KETTŐVEL MEGY A WIGAN! McManaman lépett el a bal szélen, majd tekert középre laposan, Perch megelőzte védőjét, és estében a kapu közepébe kotorta a labdát. 0–2

46. perc: Egy csere volt a szünetben, a megsérült McCann helyére Barnett jött.

Az első játékrészben egyetlen kapura tartó lövésük sem volt a hazaiaknak. Van min javítani a második játékrészben.

45. perc: Megkezdődött a második félidő!

Az első 45 perc most sem a vendégeké volt, de ehhez már szinte hozzá is szoktak a manchesteri kékek. A City játékosai az előző 7 mérkőzésükön az első félidőkben összesen egyszer találtak be.

45+3. perc: Vége az első félidőnek. Demichelis szabálytalansága után tizenegyest rúghatott a Wigan, amelyet nem is hibáztak el a vendégek. Az állás 0–1, maradjanak velünk, hamarosan folytatjuk!

45. perc:
Két perc a ráadás.

43. perc:
És egy újabb durva belépő, jól jön majd mindkét csapatnak a szünet...

42. perc: Azért a vendégeket sem kell félteni, Boyce Negredót vágta fel hátulról, lap most nincs.

40. perc: A hazaiak nehezen viselik, hogy az eredményjelző 0–1-et mutat, nagyon keményen, sokszor szabálytalanul futballoznak Nasriék.

38. perc: Nasri unta meg a lassú passzolgatást, és kezdett bele egy kisebb szólóba, a francia támadó át is fűzött három Wigan-védőt, lőni azonban már csak kiszorított helyzetből tudott, így nem találta el a kaput.

36. perc: Pantilimon nagyon él, most épp kapásból rúgta ki a labdát – veszélyesen, de látványosan játszik a román kapus.

35 .perc: Nasri a kemény belépője után megkapta a meccs első sárgáját.

34. perc: A gól láthatóan megfogta a City játékosait, könnyedén, szépen passzolgat most hátul a Wigan.

32. perc:
McCann remekül futballozik ma, a Wigan középpályása mellett egyszerűen képtelenek elmenni Agüeróék.

30. perc: És kis híján egy újabb Wigan-lehetőség. Fortune elől vágta ki a labdát az utolsó pillanatban Richards.

27. perc: VEZET A WIGAN! A labda mögé Gómez állt, aki a jobbra vetődő Pantilimon mellett a kapu közepébe bombázta a labdát. 0–1

26. perc: TIZENEGYESHEZ JUT A WIGAN! Demichelis vágta fel a tizenhatoson belül Fortune-t, a játékvezető pedig azonnal mutatott is a tizenegyespontra.

25. perc: Agüero hagyta le Ramist egy gyors csellel, beadni azonban már nem tudott az argentin támadó.

24. perc: AZ ELSŐ NAGY HELYZET! Egy kis kavarodás után Boyce pöccintette haza a labdát nagyon veszélyesen, a vendégek szerencséjére Carson azonban résen volt, így megmentette a Wigant az öngóltól.

22. perc: Agüerónak egyelőre nem tetszik a szoros emberfogás, a City argentin támadója egyszerűen képtelen megtartani a labdát elöl.

20. perc: Egy gyors passz ki a jobb szélre, majd egy azonnali beadás – jól kontráznak a vendégek, de a levegőben a támadók egyszerűen képtelenek megverni Lescottékat.

17. perc:
Újabb City-szöglet, újabb kifejelt labda. A felszabadítás után Pantilimon cselezgetett egy kicsit, és hatalmas szerencséjére át is tudta fűzni Fortune-t.

15. perc: Negredo hagyta le emberét a tizenhatos sarkánál, majd fordult volna kapura, a labdaátvétel pillanatában azonban elcsúszott a spanyol csatár.

13. perc: McCann indult el hatalmas lendülettel középen, de hamar lekapcsolták a City-védők.

Gólzáporra ne számítsunk, az előző három City-Wigan összecsapáson összesen három találat született.

11. perc: Most már a City játékosai birtokolják többet a labdát, de igazán nagy helyzetig így sem jutottak még a hazaiak.

9. perc:
Richards szó szerint lekezelte a labdát, kifelé ítélt szabadrúgást a játékvezető.

8. perc: A meccs első szöglete, a City rúghatja.

7. perc: Nem adja könnyen magát a másodosztályban futballozó csapat, a vendégek továbbra is a támadásokra koncentrálnak, nem állnak be a saját kapujuk elé.

Az Etihadban nagyon nem megy a Wigannek, a kék-fehérek ebben a stadionban az előző 7 meccsükön egyszer sem találtak be.

5. perc:
A hazaiak sem alszanak, Nasri hosszú indítása után Agüero lépett el kis híján védője mellett.

3. perc: Jól kezd a Wigan, egy gyors labdaszerzés után McManaman indult el a jobb szélen a labdával, majd tekert középre. Bent csak a City-védők várták a passzt.

A vendégeknél nem lehet ott ma a pályán az előző kiírásban a csapatot a hátán cipelő Ben Watson, a Wigan futballistája ugyanis eltörte a lábát. Rá emlékeztek az edzésen az egyedi pólójukkal, és a „meg tudjuk csinálni" felirattal a kék-fehérek.

1. perc: Megkezdődött a találkozó, a Wigan indította útjára a labdát!

Közben a sorsolás is kész, a Hull City a Sheffieldet fogadja majd, míg ennek a találkozónak a nyertese az Arsenallal játszik az elődöntőben.

KÖSZÖNTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MANCHESTER CITY–WIGAN FA-KUPA-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

ANGLIA, FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Manchester City–Wigan 1–2 (Nasri 69., ill. Gómez 27. – 11-esből, Perch 47.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik