FA-kupa: elfogytak - kapus nélkül áll ki az ötödosztályú kiscsapat

Vágólapra másolva!
2014.10.28. 14:08
Az angol ötödosztályú Alfreton Town a vele egy ligában szereplő Lincoln City otthonába látogat az FA-kupa negyedik selejtezőkörének újrajátszandó mérkőzésén. Nem lebecsülvén a csapatok erejét ebben semmi izgalmas nincs. A meccs pikantériája, hogy a vendégek kapus nélkül készülnek a találkozóra.

Az Alfreton kötelékébe tartozó Jon Stewart már a szombati, első mérkőzésen sem állhatott csapata rendelkezésére, így a Scunthorpe Unitedtől kölcsönkapott James Severn állt a kapuban. Igen ám, de ő combizomszakadást szenvedett a találkozón – ennek ellenére végigvédte a meccset –, és nyolc hétre kidőlt a sorból.

A pórul járt együttes harmadik számú kapusa, a Sheffield Wednesdaytől kölcsönvett Cameron Dawson szintén nem bevethető, magyarul elfogytak Nicky Law menedzser választási lehetőségei, mezőnyjátékost kell a kapuba állítania a keddi találkozón.

Az Alfreton hiába szeretett volna vészmegoldásként ideiglenesen újabb kapust átigazolni, a szabályok értelmében az újrajátszandó találkozón csak olyan játékos léphet pályára, aki a párharc első mérkőzésén is az együttes keretéhez tartozott.

„Rendkívüli körülmények álltak elő. Első dolgunk volt, hogy az angol Labdarúgó-szövetség különleges engedélyét kértük egy kapus szerződtetéséhez, de elutasították a beadványunkat. Tizenegy százszázalékos állapotban lévő mezőnyjátékosunk van, egyikőjük a kapuban áll majd” – mondta Law.

A párharc továbbjutója a szintén ötödik vonalbeli Eastleigh vendége lesz a főtábla első fordulójában.

Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
2025.08.02. 09:19

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
2025.08.02. 08:30

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59
Ezek is érdekelhetik