FA-kupa: a Liverpool szenvedett, ezért újra szenvedhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.08. 19:02
A Liverpool nem bírt hazai pályán a másodosztályú Blackburnnel az FA-kupa negyeddöntőjében, így megismételt mérkőzésen lesznek kénytelenek dönteni a csapatok a négy közé jutásról.

A találkozó egészén hatalmas fölényben játszó Liverpool 72 százalékban birtokolta a labdát és 17 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel, de csak háromszor találta el azt, a gól pedig nem jött össze. A Blackburn négy lövés mellett egyszer talált kaput, akkor Mignolet óriási bravúrral hárított.

A meccs kezdetén Martin Skrtel sérülése okozott riadalmat. A Pool szlovák hátvédje egy ütközés után szerencsétlenül fogott földet, majd nem mozdult. Percekig ápolták, hordágyon hagyta el a pályát. Az első vizsgálatok szerint nem szenvedett súlyosabb sérülést, de a biztonság kedvéért kórházba szállították.

A „vörösök” szurkolóit egy statisztika vigasztalhatja: a klub a legutóbbi 16 FA-kupa-negyeddöntőjéből 15 alkalommal továbbjutott.

Hétfőn Manchester United–Arsenal rangadóval folytatódnak a sorozat küzdelmei. Az első elődöntős a West Bromwich Albiont legyőző Aston Villa, míg a Reading (II.) és a Bradford (III.) szintén megismételt mérkőzésen dönthet a továbbjutásról.

ANGLIA, FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Liverpool–Blackburn 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik