K. T. I. 2020.07.13 19:32 Frissítve: 2020.07.13 19:48

El: Mintha Hamilton az F2-t akarná megnyerni – Mourinho

Néhány nappal azután, hogy az Európa-liga-sorsoláson a Bayern München korábbi védője, Thomas Helmer Franz Beckenbauert idézve a „vesztesek kupájának” nevezte a trófeát, José Mourinho beszélt a sorozat megbecsültségéről.

José Mourinhónak eddig kétszer jött össze az Európa-liga-siker. 2017-ben az MU menedzsereként (Fotó: AFP)

 

A portugál menedzser, aki a Tottenhammel jelenleg épp azért küzd, hogy a következő évadban legalább az El mezőnyében ott lehessen, úgy nyilatkozott, egy BL-siker után olyasmi érzés az Európa-liga-győzelemért küzdeni, mintha a hatszoros Formula–1-es világbajnok Lewis Hamilton egy szinttel lejjebb akarna versenyeket nyerni.

„Mindenki tudja, hogy az Európa-liga nem a legnagyobb sorozat Európában. Amikor egy csapat megnyeri a Bajnokok Ligáját, majd ezt a sorozatot, hát, nem ugyanaz az érzés. Kérdezzék csak meg Lewis Hamiltont, hogy meg akarná-e nyerni a Formula–2-t vagy 3000-et, vagy hogy is hívják most a sorozatot. Nem hiszem, hogy odáig lenne az ötlettől” – mondta Mourinho egy hétfői sajtótájékoztatón. 

„Ugyanakkor ez még mindig egy versenysorozat, és még mindig jobb az Európa-ligában szerepelni, mint sehol. Ez olyan trófea, amelyet a Tottenham képes lehet megszerezni. Amikor a Manchester Unitednél dolgoztam, más dimenziókban gondolkodtunk, a fókusz mindig a Bajnokok Ligáján volt, de amikor elindultunk az Európa-ligában, meg akartuk nyerni, és meg is nyertük. Mindent elkövetünk a Tottenhamnél azért, hogy jövőre ott lehessünk az El-ben, és ha ott leszünk, hát azért, hogy minél sikeresebbek legyünk benne. De persze ez nem ugyanolyan, mintha BL-t nyernénk” – tette hozzá a portugál menedzser, aki anno a Portóval, majd az Internazionaléval is elhódította a Bajnokok Ligája-serleget. Az UEFA-kupát/Európa-ligát szintén kétszer nyerte meg – 2003-ban a Portóval, 2017-ben pedig az MU-val.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Hétfő
21.00:
 Manchester United–Southampton (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
Vasárnapi eredmények
AFC Bournemouth–Leicester City 4–1 (Stanislas 66. – 11-esből, Solanke 67., 87., Evans 83. – öngól, ill. Vardy 23.)
Wolverhampton Wanderers–Everton 3–0
(Jiménez 45+2. – 11-esből, Dendoncker 46., Diogo Jota 74.)
Aston Villa–Crystal Palace 2–0
(Trezeguet 45+4., 59.)
Tottenham Hotspur–Arsenal 2–1 (Szon Hung Min 19., Alderweireld 81., ill. Lacazette 16.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Liverpool 35 30 3 2 76–27 +49  93
2. Manchester City 35 23 3 9 91–34 +57  72
3. Chelsea 35 18 6 11 63–49 +14  60
4. Leicester City 35 17 8 10 65–36 +29  59
5. Manchester United 34 16 10 8 59–33 +26  58
6. Wolverhampton 35 14 13 8 48–37 +11  55
7. Sheffield United 35 14 12 9 38–34 +4  54
8. Tottenham 35 14 10 11 54–45 +9  52
9. Arsenal 35 12 14 9 51–44 +7  50
10. Burnley 35 14 8 13 40–47 –7  50
11. Everton 35 12 9 14 41–52 –11  45
12. Southampton 34 13 5 16 43–56 –13  44
13. Newcastle 35 11 10 14 36–52 –16  43
14. Crystal Palace 35 11 9 15 30–45 –15  42
15. Brighton & Hove Albion 35 8 12 15 36–52 –16  36
16. West Ham 35 9 7 19 44–59 –15  34
17. Watford 35 8 10 17 33–54 –21  34
18. Bournemouth 35 8 7 20 36–60 –24  31
19. Aston Villa 35 8 6 21 38–65 –27  30
20. Norwich City35562426–67–41 21

 

2020.08.05 08:07:52

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Jorge Mendes védence Manchesterben szétnézett mindkét gigász háza táján, hamarosan dönt.

2020.08.04 20:30:27

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A rájátszás döntőjében a Premier League és közel 200 millió euró volt a tét, Joe Bryan duplája döntött a Brentford ellen.

2020.07.30 11:46:59

Angol labdarúgás GALAMBOS DÁNIEL (Képes Sport)

A Képes Sport összevetette a két bajnokcsapatot. Van egyáltalán bármi olyan, amiben jobb volt a 30 évvel ezelőtti?

2020.08.01 14:21:05

Angol labdarúgás K. T. I.

Az 5. percben még a Chelsea szerzett vezetést, aztán két alapemberét, s végül a meccset is elvesztette.

2020.07.30 16:24:36

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A 28 éves támadó egy találattal ugyan, de lemaradt a gólkirályi címről – és így is óriási meglepetést okozott.