- Utolsó módosítás:
- 2011-11-23 02:47:27
Didier Drogba két góljával már az első félidőben eldöntötte a londoni rangadót
Élen a Chelsea, újra kikapott az Arsenal
A Chelsea Didier Drogba első félidőben szerzett két találatával 2–0-ra legyőzte az Arsenalt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának londoni derbijén. A „kékek” megőrizték bajnoki veretlenségüket hazai pályán a szezonban, és visszavették a vezetést a Manchester Unitedtől a pontvadászat élén.
![]() |
| Didier Drogba ismét nyerőembernek bizonyult (fotó: Reuters) |
Kísértetiesen hasonlított az Arsenal Chelsea elleni mérkőzésének első félideje a múlt heti Manchester United elleni rangadóéhoz, azzal a különbséggel, hogy a „kékek” már a találkozó elején megszerezték a vezetést.
Carlo Ancelotti együttese gyakorlatilag az első helyzetét kihasználta a nyolcadik percben. Bal oldali szöglet után John Terry csúsztatta meg a labdát az ötös sarkán, majd a hosszú oldali kapufánál Didier Drogba pofozta be közelről a hálóba azt. 1–0
A Chelsea csapatkapitányán különösebben nem látszott egyébként, hogy az egész szigetországi sportsajtó az ő nevétől volt hangos a hét közben magánéleti botránya miatt, jól vezényelte csapata hátsó alakzatát, a szurkolók pedig „Terry csapata” feliratokkal álltak ki kedvencük mellett.
Az Arsenal a Manchester elleni találkozójához hasonlóan meddő mezőnyfölényben játszott, jobbára a Chelsea térfelén tartotta a labdát, Andrej Arsavin ismét kihagyott egy nagy helyzetet, a „kékek” pedig – akárcsak a „vörös ördögök” – jól kontráztak, és a 23. percben kettőre növelték az előnyt.
Frank Lampard vezette fel a labdát középen, s bár az „ágyúsok” létszámban megvoltak, rosszul helyezkedtek, így a jobb oldalon Drogba üresen kapta a labdát, majd befelé cselezve elment Gaël Clichy és Thomas Vermaelen mellett is, és a kapuba bombázta a játékszert. 2–0
A játék képe nem változott sokat a folytatásban sem, a piros-fehérek néhol elöl, néhol hátul tűntek tanácstalannak – jellemző volt a jelenet, amikor az egyik vendégjátékos nagy igyekezetében szerelési kísérlet közben csapattársát rúgta fel…
A második félidő közepi statisztika szerint az Arsenalnak több lövése volt, mint a „kékeknek”, ám ezek szinte mindegyike a „felejthető” kategóriába volt sorolható, amikor pedig kellett – mint az első félidőben Arsavin lövésénél vagy a második játékrészben Cesc Fabregas szabadrúgásánál –, Cech volt résen. Hiába állt fel többször is amolyan „kézis” módra az Arsenal a hazaiak kapuja előtt, az „ágyúsok” nem tudták áttörni a védekező falat.
Sőt Drogba mesterhármasához csak centik hiányoztak, miután a hajrában az elefántcsontparti támadó 25 méterről leadott szabadrúgása a keresztlécről pattant le, így maradt a 2–0.
A Chelsea visszavette a vezetést a tabellán, az Arsenal hátránya kilenc pont az éllovassal szemben.
1–0, Drogba
2–0, Drogba
|
| Tudósításunkhoz kattintson a képre! |
| 1. Chelsea | 25 | 18 | 4 | 3 | 60–20 | +40 | 58 |
| 2. Manchester United | 25 | 18 | 2 | 5 | 61–20 | +41 | 56 |
| 3. Arsenal | 25 | 15 | 4 | 6 | 60–30 | +30 | 49 |
| 4. Liverpool | 25 | 13 | 5 | 7 | 43–26 | +17 | 44 |
| 5. Tottenham | 25 | 12 | 7 | 6 | 45–25 | +20 | 43 |
| 6. Manchester City | 23 | 11 | 8 | 4 | 45–32 | +13 | 41 |
| 7. Aston Villa | 24 | 11 | 8 | 5 | 31–18 | +13 | 41 |
| 8. Birmingham | 24 | 10 | 7 | 7 | 24–24 | 0 | 37 |
| 9. Everton | 24 | 8 | 8 | 8 | 33–35 | –2 | 32 |
| 10. Fulham | 25 | 8 | 7 | 10 | 27–28 | –1 | 31 |
| 11. Stoke City | 23 | 7 | 8 | 8 | 22–26 | –4 | 29 |
| 12. Blackburn | 25 | 7 | 7 | 11 | 25–43 | –18 | 28 |
| 13. Sunderland | 24 | 6 | 7 | 11 | 31–41 | –10 | 25 |
| 14. Hull City | 25 | 5 | 9 | 11 | 25–50 | –25 | 24 |
| 15. Burnley | 24 | 6 | 5 | 13 | 25–47 | –22 | 23 |
| 16. Wigan | 23 | 6 | 5 | 12 | 25–48 | –23 | 23 |
| 17. Bolton | 23 | 5 | 7 | 11 | 29–44 | –15 | 22 |
| 18. West Ham | 24 | 4 | 9 | 11 | 30–40 | –10 | 21 |
| 19. Wolverhampton | 24 | 5 | 6 | 13 | 20–42 | –22 | 21 |
| 20. Portsmouth | 24 | 4 | 3 | 17 | 19–41 | –22 | 15 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 02:21 Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- 00:31 NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- 23:45 Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- 23:21 Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- 23:15 Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- 23:09 Futsal Eb: a házigazda horvátok hetesekkel győztek Ukrajna ellen
- 22:53 Premier League: nem született gól a Liverpool-Tottenhamen
- 22:53 Primera División: a Granada meglepte a Málagát hazai pályán
- 22:06 Bundesliga 2.: Királyék Lauth duplájával győztek a Cottbus ellen
- 21:31 Laureus-díj: Djokovics, Cheruiyot és a Barca nyerte el a sportolói Oscar-díjat
- 21:27 Newcastle: a klub 12 fiataltól, köztük Kádár Tamástól, megválhat - sajtóhír
- 21:13 Sevilla: ahogy várható volt, Michel vette át az andalúz csapat irányítását
- 21:00 Premier League: Liverpool-Tottenham élőben az NSO-n!
- 20:55 Euro 2012: a 16 résztvevőből 13 Lengyelországban száll meg
- 20:55 Bolton: Bogdánon és Ngogon kívül mindenki alulteljesített - Owen Coyle
- Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- Küzdelmes meccsen ikszelt a Pool a Tottenhammel
- NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- A sorcsere után nagy figyelem irányul a Toro Rossóra
- Lunde Haraldsen: Nem hoztuk a legjobb formánkat
- Ibrának a Juve elleni rangadóba kerülhet a pofon
- Oroszország: Dzsudzsákról vitáztak a Dinamo vezetői, Podolski is képben volt
- Rooneynak már kész frizurája van a hajbeültetés után - képek!
- Az ultraszexi Adriana Lima, testfestő Danica Patrick és 10 másik reklám a Super Bowlról - videók!
- Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- Ferguson: Chicharitónak kezdenie kellett volna
- Guardiola: Már a legrosszabbra gondoltam
- Szőke hurrikán - avagy nem csak a pasik tudnak motorozni
- Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







