David Silva a Manchester Cityben folytatja

Vágólapra másolva!
2010.06.30. 13:00
null
Silva a váltás mellett döntött, az idén is erősödik a City (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Manchester City szerda délben bejelentette: megegyezett a Valenciával David Silva szerződtetéséről. A manchesteri klubbal négyéves együttműködésben megállapodó spanyol válogatott játékos azt követően vesz részt orvosi vizsgálaton és írja alá szerződését, hogy visszatért a Dél-Afrikában zajló világbajnokságról.

Spanyol források 30-35 millió euró körülire teszik David Silva vételárát.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat lesz az átigazolási szezon nyertese Angliában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a Valenciának, hűséges szurkolóinak, klubtársaimnak és a stábnak – idézi a Manchester City honlapja a játékost, aki egyelőre a spanyol válogatott világbajnoki szereplésére összpontosít, ezért e rövid megszólaláson kívül nem kívánja részletesen kommentálni a váltást. – Élveztem a csapatnál töltött hat évet, ott faragtak belőlem futballistát, mindig jó szívvel emlékszem vissza azokra az időkre. Az időpont azonban megfelelő arra, hogy új kihívással nézzek szembe, és örömmel tölt el, hogy ezt Angliában, a Manchester Citynél tehetem. A világ egyik legjobb bajnokságának tartom a Premier League-et, s minden vágyam az, hogy a Cityvel trófeákat nyerjek.”

Roberto Mancini, a City menedzsere nem titkolta elégedettségét, hogy Európa egyik legjobb középpályása immár az ő csapatának egyik legfontosabb játékosa lesz.

„David szerződtetésével megüzentük a világnak, hogy képesek vagyunk a világ legjobb futballistáit idehozni, s célba vehetjük a Premier League bajnoki címét. Ha a futballisták látják, mi történik csapatunknál, milyen ambiciózus építkezésben vagyunk, akkor valószínűleg minél többen részesei akarnak lenni a folyamatnak” – érzékeltette az igazolás szimbolikus jelentőségét Mancini, reményét fejezve ki, hogy új játékosa sikeres világbajnoki szereplés élményével érkezik majd Manchesterbe.

Silva eddigi klubja, a spanyol bajnokság harmadik helyén végző és ezáltal a Bajnokok Ligája-indulást kivívó Valencia néhány héttel ezelőtt másik kulcsjátékosát, David Villát is eladta; a csatár a Barcelonában folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik