GALAMBOS DÁNIEL (Képes Sport) 2020.07.25 11:54

Dalglish, Benítez, Rodgers – Jürgen Klopp elődjei a Liverpoolnál

Azután, hogy 1990-ben Kenny Dalglishsal a kispadon megünnepelte 18. bajnoki címét a Liverpool, hat edző próbálkozott ugyanezzel – eredménytelenül. A The Athletic cikke nyomán az ő történetüket elevenítjük fel.

Jürgen Klopp előtt Kenny Dalglish lett bajnok a Liverpool kispadján (Fotók: AFP)

 

Dalglish
Lehet, furcsán hangzik, de a hanyatlás jelei már kevéssel a Kenny Dalglish-sal megnyert 1990-es bajnoki cím után elkezdtek megmutatkozni Liverpoolban. Voltak objektív okai: az egy évvel korábbi hillsborough-i tragédia szinte feldolgozhatatlan utóhatásai egyre inkább érződtek a csapaton, magán a skót sikeredzőn is, aki végül kénytelen volt bedobni a törülközőt.

„Vagy a munkámat őrzöm meg, vagy az épelméjűségemet” – szögezte le az Anfield legendás királya, aki miután az 1990–1991-es szezont 12 győzelemmel és egy döntetlennel kezdte, egyre többször szaladt bele megmagyarázhatatlan vereségekbe. Februárban lemondott, ami persze sokkolta a játékosokat. Olyannyira, hogy bár Dalglish távozásakor még vezették a tabellát, kilenc nappal később, három vereséget elszenvedve és búcsúzva az FA-kupától, három ponttal az Arsenal mögé szorultak. A már Bill Shanklyt és Bob Paisleyt is szolgáló pályaedző, Ronnie Moran vette át ideiglenesen a csapatot, a sajtó azonban – mint utóbb kiderült, joggal – elkezdte ráncigálni a vészharangot: „Sokan régóta keresik a réseket a liverpooli erődön, s egyre inkább úgy tűnik, immár valóban elkezdett megrepedni, talán helyrehozhatatlanul” – írta a The Times.

„Azóta, hogy Bill Shankly hetvennégyben visszavonult, az új menedzser kiválasztása egyszer sem volt ennyire sarkalatos” – írta a lap egy másik kolumnistája, lenyűgöző jóstehetségről tanúbizonyságot téve. 1991 áprilisában a választás a Liverpoollal játékosként öt bajnoki címet és három BEK-győzelmet begyűjtő Graeme Sounessre esett.

Souness
A terv az volt, hogy olyasvalakit jelölnek edzőnek, aki kívül-belül ismeri a liverpooli öltözőt. Egy volt játékos, mint Alan Hansen, John Toshack vagy Graeme Souness. Utóbbi nyert, jóllehet a skót trénert figyelmeztette az őt a Rangersben öt éven át alkalmazó glasgow-i klubelnök, David Murray. „Élete legnagyobb hibáját követi el”, mondta újságírók előtt, nos, Souness dolga már csak azért is iszonyatosan nehéznek ígérkezett, mert bár klasszis, de igencsak korosodó állományt örökölt. Abban az évben töltötte be a harmincat Ian Rush, Ronnie Whelan, Steve Nicol, Glenn Hysen 31 volt, Peter Beardsley 30, Steve McMahon és Ray Houghton elmúlt 29.

Graeme Souness

Talán ezért is igyekezett jó néhány szokáson változtatni. Eltörölte például a hagyományt, hogy a csapat az Anfielden öltözik át, és onnan buszozik át szerelésben a tréningekre, amit a játékosok nem fogadtak kitörő örömmel, szerintük azzal, hogy egyből Melwoodba kellett megérkezniük, a közös együttlét, az összetartozás érzése csorbult. Addig szent és sérthetetlen volt, hogy meccsek után megálltak egy fish and chipsre, illetve hogy a buszon felbontottak néhány doboz sört. Souness (amúgy helyesen) a táplálkozáson is változtatni akart: a meccsek előtti étlapról igyekezett levetetni a steaket, a sült krumplit, a tojást, helyette csirkét, halat, tésztát és ásványvizet javasolt.

„De hát steakeket tolva nyertünk meg mindent”, jött a válasz, azaz sem a dietetikai forradalom, sem az „öregek” elküldése nem tette népszerűvé Sounesst a játékosok körében. „Azért legyünk őszinték: mindössze annyit akart, hogy rendesen étkezzünk és hagyjunk fel a piázással. Ez azért nem olyan, mintha azt parancsolta volna, hogy cápákkal teli medencében ússzunk” – vette harminc év távlatából védelmébe Nicol, az eredmények azonban elmaradtak: a Liverpool az azt megelőző 19 szezonban egyetlenegyszer végzett a másodiknál rosszabb helyen (és akkor is megnyerte a BEK-et és a Ligakupát!), ehhez képest a korábbi fantasztikus középpályás első teljes szezonjában hatodikként zárt... Aztán megint, az időközben szívműtéten áteső Souness 1994 januárjában egy FA-kupa-győzelemmel a tarsolyában, de egy FA-kupa-kiesést követően távozott.

Evans
Az ikonikus liverpooli edzőket Moranhez hasonlóan becsülettel szolgáló, 1994-ben a 46. életévében járó Roy Evans vette át a skót helyét. 226 meccséből 117-et megnyert, vagyis majd' 52 százalékos győzelmi mutatót produkált – Sounessnél úgy tíz százalékkal jobbat, Dalglishnál ugyanannyival rosszabbat. Modora sokkal simulékonyabb volt Sounessénél, a játékosai is sokkal inkább kedvelték, a szurkolók szintén, minthogy a megfiatalított Liverpool Steve McManamannel, Robbie Fowlerrel, Jamie Redknappel és Stan Collymore-ral könnyed támadófutballt mutatott be. A klub az 1995–1996-os, valamint az 1997–1998-as szezonban ismételten dobogóra kapaszkodott, előbbiben leginkább Robbie Fowler elképesztő tehetségének hála. Az 1995–1996-os idényt 28 góllal zárta, negyedik teljes szezonja végére, 22 évesen 116 találatnál járt (188 mérkőzésen).

Az, hogy 1995-ben akkor angol csúcsnak számító nyolc és fél millió fontot fizetett a Liverpool Stan Collymore-ért, ugyancsak komoly ambícióról árulkodott, az már kevésbé, amit a rekordigazolás tapasztalt: „A Nottinghamben volt egy fantasztikus dietetikusunk, már évekkel Arsene Wenger arsenalos reformjai előtt. A Forestben úgy játszottam le kilencven percet, hogy ment volna egy másik is. Azt gondoltam, Liverpoolban, a tökély centrumában minden még szuperebb lesz, ehhez képest fitneszedzés mint olyan, nem létezett, és a táplálkozás is messze elmaradt a moderntől. A Forest felkészülését egy tízes skálán osztályozva 9,9-esre értékelném, a Liverpoolét ötösre.”

Ehhez képest is termelt Fowlerrel 55 gólt első szezonjában, de a következő évad negyedik pozícióját sokan a sportszerűtlen életmódnak tulajdonítják; a vörösök játékosait londoni bulizásaik, reklámszerepléseik, celebbarátnőik miatt csak Spice Boysnak hívták. A címkét azóta is kikérik maguknak a liverpooliak, vagy legalábbis igyekeznek nyomatékosítani, semmivel sem éltek kicsapongóbban, mint a nagy rivális manchesteriek, csak épp amíg a United – a médiának ugyancsak vonzó Giggsszel, Beckhammel a csapatban – futószalagon szállította a bajnoki címeket, a Liverpool továbbra is hiába ácsingózott utána.

„Azt akartam, hogy a játékosok szabadnak érezzék magukat a döntéshozatalokban. Bíztam bennük, talán túlzottan is – mondta utóbb Roy Evans. – Mielőtt kimentek a pályára, egyetlen üzenetet fogalmaztam meg: élvezzétek!”

Ők azonban a nagybetűs életben is ezt tekintették mottójuknak.

Houllier
Minthogy Liverpoolban azt tapasztalták, a csatornán túli módi nagyon bejött az Arsenalnak – Arsene Wenger második szezonjában mindjárt bajnoki címet és FA-kupát nyertek a fővárosiak –, a mintát követve az 1998-ban világbajnok francia válogatott szakmai igazgatóját, Gerard Houllier-t ültették le Evans mellé a kispadra. Ketten irányítottak, mint ahogy az a svéd válogatottnál egykor szokás volt, és ugyan négy játéknapot követően a Liverpool az élre állt, nem tartott sokáig az idill.

„Furcsa volt, senki sem tudta, ki a főnök – emlékezett vissza a korábbi középpályás Danny Murphy. – Roy a régi iskolát követte, Gerard a maga szerénységével a modernebbet, és ha előttünk nem is zajlottak csaták, érezni lehetett, Roynak előbb-utóbb mennie kell.”

Gerard Houllier

Amikor Evans 1998 novemberében lemondott, a Liverpool a 12. helyen szerénykedett, búcsút intve a Ligakupának. Evans a könnyeivel küzdve köszönt el, és ugyan Moores elnök győzködte, hogy valamilyen formában maradjon a klubnál, amelyet 35 éven át szolgált, a ma 71 esztendős Evans nem akart „rossz szellemként az Anfielden körözni”. Az immár egyedüli főnök Houllier úgy döntött, legelőbb fegyelmet teremt. Volt egy botrányos karácsonyi parti sztriptíztáncosokkal, amelyet naná, hogy megszellőztetett a sajtó, a történtek után a francia szigorúbbra váltott: lett dress code, megtiltotta a mobiltelefonok öltözőbeli használatát, előírta, mit fogyaszthatnak a labdarúgók.

„Gerard kegyetlenebbé vált. Akik nem voltak hajlandók igazodni, azoktól megszabadult, de legalább fegyelem költözött a klubba. Az edzések intenzívebbek lettek, sokkal megtervezettebbek” – idézte fel az átalakulás időszakát Danny Murphy. A hetedik hely azonban nem ígért sok jót, ahogy az évtized utolsó átigazolási periódusa sem: ment McManaman (ingyen a Real Madridba!), Ince és David James, jött többek közt a holland kapus Sander Westerveld, a finn és svájci védő Sami Hyypiä, valamint Stéphane Henchoz, a középpályára Vladimír Smicer és Dietmar Hamann, előre Titi Camara a Marseille-ből.

„Gerard a hat-hét külföldivel nyilván kockáztatott, de Gerrard és Owen személyében maradt angol szupertehetsége, a Hyypiä, Henchoz védőpáros pedig az egész liga egyik legjobbjának számított az azt követő három-négy évben” – véli a vb-ezüstérmes német. 2001-ben használt végre a Houllier-hatás: a Liverpool három döntőt játszott, meg is nyerte mindhármat. A Ligakupát a másodosztályú Birmingham ellenében tizenegyesekkel, az FA-kupát 2–1-re az Arsenal ellen, az UEFA-kupát felejthetetlen meccsen 5–4-re, hosszabbításban az Alavésszel szemben. Mégsem az volt Houllier legnagyobb győzelme. Októberben, egy Leeds elleni mérkőzés szünetében mellkasi fájdalmat érzett.

Csapatát még kiküldte a folytatásra, majd a csapatorvos Mark Waller fülébe súgta, nincs valami jól. A doktor megmérte a vérnyomását, azután mindjárt hívta is a mentőt. Houllier-n a Broadgreen kórházban életmentő műtétet hajtottak végre. Ha megvárja a meccs végét, aligha éli meg a másnapot.

Benítez
Azután, hogy viszonylag gyorsan jutott magasra a Liverpool (bajnoki címmel kecsegtető második hely 2002-ben), nehezen volt megemészthető a zuhanás (ötödik, majd negyedik hely), amikor pedig a korábban elképzelhetetlennek tetsző „Houllier out” graffiti is megjelent a melwoodi edzőközpont falain, sejteni lehetett, a francia kapcsolatnak adieu-t intenek. Jöhetett volna a portugál, minthogy José Mourinho ügynökén keresztül saját magát ajánlotta. Az UEFA-kupa, majd pedig a BL újdonsült győzteseként igazán nem rossz nacionáléval, az ügyvezető Rick Parry azonban sehogy sem tudott azonosulni azzal a performansszal, amit José az Old Traffordon bemutatott a Porto egyenlítése után.

Rafael Benítez

És ugyan Rafa Benítez kevésbé tűnt karizmatikusnak, mint Mourinho, Parry és az elnök Moores az ösztöneire hallgatva 2004-ben a spanyolt választotta, amihez Benítez lenyűgöző valenciai eredménysora (három év alatt két bajnoki cím, plusz egy UEFA-kupa) elég erős alapot szolgáltatott. A játékosok sem bánták: azután, hogy a két együttes 2002-ben a BL csoportkörében egymásnak feszült, Steven Gerrard azt találta mondani, a Benítez-féle Valencia volt a taktikailag legfegyelmezettebb, legnehezebb ellenfél, amelyikkel csak karrierjében addig találkozott. Csakhogy amíg Houllier rendkívüli hangsúlyt fektetett az edző és játékosa közti jó viszonyra – Hogy vagy? A feleséged? A gyerekekkel minden rendben?, kérdezgette rendszeresen futballistáit a minél bensőségesebb kapcsolat kialakítására törekedve –, Benítez maga volt a ridegség. Szakmai felkészültsége, tudása, taktikai érzéke ugyanakkor minden liverpoolit magával ragadott.

Benítez azt akarta, csapata tolja feljebb a védekezését, azt is, hogy játékosai meccs közben is képesek legyen formációt váltani, igyekezett az övéi elméleti tudását is fejleszteni. Az első hat hónap ennek megfelelően tartogatott is nehézségeket, viszont a szurkolók is felismerték a változás szelét, és hiába a Gerrard-öngóllal elveszített Ligakupa-döntő a Chelsea ellen, végérvényesen beköszöntött a liverpooli „Raformkor”. Gerrard az Olympiakosz ellen emlékezetes bombagóllal lőtte tovább a csapatot a BL-csoportköréből, a Leverkusen és a Juventus kiejtése után pedig az elődöntőben a Chelsea-vel szemben elérkezett az édes bosszú ideje, még ha José Mourinho azóta sem nyugszik bele, amiért gólnak ítélték Luis García a gólvonal mögül (vagy gólvonalról?) kivágott labdáját. Vigasztalhatja, hogy csapata 37 pontot verve az ötödik Liverpoolra lett bajnok, a 2005-ös BL-döntő ugyanakkor a ma is hihetetlen fordítással, Benítez meccselésével – ahogy átállt három belső védőre, majd többször is változtatott a koncepción –, Jerzy Dudek hőssé válásával az örök csoda kategóriája.

„Pedig akkor, és ezt sokan nem is értékelik igazán, a legjobb tizenöt, talán húsz csapatban sem voltunk benne Európában – nyomatékosította nemrégiben Jamie Carragher. – Megnyertük a BL-t, életünk legnagyobb tettét végrehajtva, de Rafa jól tudta, változtatni kell.” Benítez elengedte Barost és Smicert, jött a kapuba Pepe Reina, a télen a védelembe Daniel Agger. 24 ponttal szerzett többet a Liverpool a BL-győzelmet követő bajnoki szezonban (és megnyerte az FA-kupát), pechjére azonban akkor kellett volna Benítezzel odahaza is a csúcsra érnie, amikor az angol klubfutball kétségtelenül a világ legerősebbje volt. Ferguson, Wenger, Mourinho és Benítez klubja vetekedett a bajnoki címért, miközben a Bajnokok Ligája négy elődöntős helyéből 2005-ben kettőt, 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben hármat-hármat az angol együttesek vittek el! És azért még mindig híján volt négy-öt klasszisnak a Liverpool, Benítez a sajtótájékoztatók végén, a már kikapcsolt kamerák és diktafonok előtt nem is felejtette el megjegyezni, ha a klub valamivel gyorsabb vagy élelmesebb, megszerezhette volna Dani Alvest, Vidicset, Gareth Bale-t és Agüerót.

Jött helyettük azonban Fernando Torres, és a Benítez-féle Reina – Arbeloa, Carragher, Skrtel, Fábio Aurélio – Kuyt, Xabi Alonso, Mascherano, Babel – Gerrard – Torres tizenegy akkor is iszonyatosan erős volt és PL-győzelemre esélyes (2009-ben mindössze két bajnokit elveszítve, végül négy ponttal maradt el a Unitedtől), ha a színfalak mögött dúltak is harcok. Nem elég, hogy a 2007-ben tulajdonossá váló Gillett, Hicks párossal nem volt kibékülve Benítez, a két amerikai mágnás egymással sem igazán értett szót, pláne nem az igazgató Rick Parryvel, aki mindezek miatt küzdött Benítezzel – a hátteret jellemző teljes káosz odáig fajult, hogy az amerikaiak Jürgen Klinsmannt riasztották, ha történetesen meg kell válniuk a közönségkedvenc trénertől.

2010-ben jött el ennek az ideje, közös megegyezéssel egy hetedik hely után, de a klubházban érzékelhető feszültség, Xabi Alonso elengedése, az amerikai tulajok elleni tüntetések tükrében nem számított meglepetésnek a látványos visszaesés. Benítez egy BL-győzelemmel és egy FA-kupával távozott, és nem kis hiányérzettel, elvégre az ő liverpooli regnálása ennél jóval többet tartogatott.

Hodgson
A korábban Svájc és Finnország válogatottját, az Intert és a Fulhamet is edző szaktekintély, Roy Hodgson ült le a meglehetősen forró liverpooli kispadra – fél évig bírta a perzselődést. Már a szezon elején, a Blackpool elleni 2–1-es hazai vereségkor Dalglisht éltette a Kop, aztán ment menetrendszerűen a főnökség ellen demonstrálni. Xabi Alonso után egy évvel Mascherano is távozott, azaz a teljes belső középpálya, nem volt tehát éppen könnyű Hodgson dolga. A saját sírját is ásta persze: bár Houllier-vel és Benítezzel is sokszor másodszándékból támadtak a vörösök, az aligha fordulhatott volna elő náluk, hogy a Tony Pulis irányította Stoke ellen 36 százalékban birtokolják a labdát...

Roy Hodgson

Az óvatos Hodgsonnak január elején lejárt az ideje, a liverpooli ikon Kenny Dalglish ugrott be helyrepofozni az együttest. Másfél évig maradt, és azért egy Ligakupát ezalatt is hazavitt az Anfieldre. Történt viszont időközben más jó is a Mersey-partiakkal: sikerült megszabadulni a Gillett, Hicks párostól, és ha amerikaiak jöttek ezúttal is, egészen más felfogással. A Boston Red Soxot is birtokló Fenway Sports Group azóta is pedánsan működteti a klubot, immár közmegelégedésre...

Rodgers
Mert ugyan általános tetszésnyilvánítást nem aratott, amikor 2012 nyarán az Anfield királyát, King Kennyt elküldte, a Swansea-től érkező 39 éves Brendan Rodgers az első, hetedik hellyel végződő szezon után csak titkon remélt magaslatokba repítette a vörösöket. Az edzések sokkal intenzívebbekké váltak, mindegyik kicsit másként zajlott, de mindig a labda volt a középpontban, a gólokat pedig futószalagon szállította a Steven Gerrard és Jordan Henderson középpályásjátékával megtámogatott Coutinho, Suárez, Sturridge, Sterling négyes.

Brendan Rodgers

Hála a klub 11 bajnokit számláló győzelmi szériájának, az utolsó három körre hatpontos előnnyel fordult, igaz, a Manchester Citynek eggyel kevesebb meccse volt. Hanem azon az április végi vasárnapon, amikor a Chelsea-t fogadta a Rodgers-legénység, és amelynek a döntetlen is elég lett volna az üdvösséghez – a Palace és a Newcastle legyűrhetőnek tűnt a végén –, Steven Gerrard elcsúszása miatt az első félidő ráadásában hátrányba került, túl a 90 percen pedig benyelte a második gólt is. A matematikai esély ugyan megmaradt, a többség rosszat sejtett, és ómennek tekintette a kapitány peches mozdulatát. Az is lett.

Az összetört Gerrard a hazautat végigsírta, pedig a csapatból jó néhányan érte is, az echte liverpooli kapitányért, a 21. század egyik legnagyszerűbb középpályásáért is akarták oly nagyon megszerezni az akkor 24 éve üldözött címet. Az pedig a később már nem hibázó Cityé lett – Rodgerst a következő év októberében, egy hatodik helyet, valamint a sovány rajtot követően (10. hely nyolc forduló elteltével) menesztették. Az őt váltó Jürgen Klopp története pedig már ismert.

2020.08.12 16:41:44

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Lampard az angol fiatalok mellé Alabát is leigazolhatja még, a cél innentől a bajnoki cím.

2020.08.05 08:07:52

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Jorge Mendes védence Manchesterben szétnézett mindkét gigász háza táján, hamarosan dönt.

2020.08.04 20:30:27

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A rájátszás döntőjében a Premier League és közel 200 millió euró volt a tét, Joe Bryan duplája döntött a Brentford ellen.

2020.07.30 11:46:59

Angol labdarúgás GALAMBOS DÁNIEL (Képes Sport)

A Képes Sport összevetette a két bajnokcsapatot. Van egyáltalán bármi olyan, amiben jobb volt a 30 évvel ezelőtti?

2020.08.01 14:21:05

Angol labdarúgás K. T. I.

Az 5. percben még a Chelsea szerzett vezetést, aztán két alapemberét, s végül a meccset is elvesztette.