Chelsea: Valdés és Courtois vetélytárs lesz, Cech a Barcában?

Vágólapra másolva!
2013.09.11. 13:06
null
Valdés az utolsó szezonját tölti a Barcelonánál, jelen állás szerint (Fotó: Reuters)
A spanyol és az angol sajtó a napokban újra alaposan körüljárta a Barcelona továbbra is napirenden lévő kapuskérdését, így vetődött fel, hogy az állítólag a Chelsea labdarúgócsapata által kiszemelt Víctor Valdést adott esetben éppen a londoniak jelenlegi kapusa, a cseh Petr Cech pótolhatná a katalánoknál.

 

Valdés úgy készült, hogy már idén nyáron, szerződésének lejárta előtt egy évvel elhagyja a Barcelonát. Jelen állás szerint azonban végül mégiscsak kitölti a szerződését – az eddigi meccseken remek formáról tett tanúbizonyságot –, bár ha nagy csoda nem történik, akkor legkésőbb 2014 nyarán tényleg elköszön.

A katalánok év eleje óta lázas, ám eddig eredménytelennek tetsző kapuskeresésbe kezdtek. Valdés maradása végül megnyugtatta őket, de azzal csak időt nyertek, megnyugtató megoldást még nem. Az angol sajtó úgy értesült, hogy José Mourinho szívesen a keretében látná Víctor Valdést – akinek a londoniak állítólag már el is fogadták a heti 150 ezer fontos fizetési igényét –, és versenyeztetné a kezdőbe kerülésért az Atlético Madridnak kölcsönadott, tőlük a nyáron visszarendelt belga Thibaut Courtois-val.

Érdekes, hogy az elmúlt hónapokban a 21 éves Courtois neve is felvetődött Barcelonában – persze kié nem az első vonal főként fiatal kapusai közül –, aki viszont szívesen kipróbálná magát végre a Chelsea-ben, ahová 2016-ig szóló szerződés köti. Alighanem erre ösztökéli menedzsere, Jorge Mendes is, aki egyben José Mourinho ügyeit is intézi. Courtois az Atlético Madridnál a harmadik idényét kezdte kölcsönben.

A mostani leosztás szerint viszont Petr Cech válhat létszámfeletti játékossá a Chelsea-nél – noha az előmenetelét és a formáját elnézve most bizony nehéz ezt elképzelni, szakmai érvekkel alátámasztani, míg a kontraktusa 2016-ig érvényes –, a 31 éves cseh légiós képességeire és rutinjára viszont vevők lennének adott esetben Barcelonában is. Sőt, a katalán Mundo Deportivo még előrébb ment az ügyben, a lap már a téli átigazolási szezonra teszi a klubcseréket, bár a csehnél fiatalabb kiszemeltekről is beszámol. A 21 éves Marc-André ter Stegen (Mönchengladbach) és a 27 éve Nahuel Guzmán (Newell's Old Boys) neve többekkel egyetemben már régóta ismert, miként a saját nevelésű José Manuel Reináé is, aki szintén 31 esztendős, és a Liverpool nyáron adta őt kölcsön a Napolinak.

Legfrissebb hírek

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
48 perce

A magabiztos győzelmet arató Barca lesz a Veszprém ellenfele a klub-vb döntőjében

Kézilabda
17 órája

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Férfi kézi BL: Gidsel 13 góllal vezette diadalra a Füchse Berlint

Kézilabda
2025.09.25. 20:31

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17
Ezek is érdekelhetik