Chelsea: Terry szólt a bírónak, villant a piros Chicónak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 11:28
John Terry elismerte, hogy a Swansea City elleni mérkőzésen (1–0) Chico Flores kiállítását követelte Phil Dowd játékvezetőtől. A Chelsea kapitánya nem hagyta szó nélkül, hogy a bíró nem akarta leküldeni a pályáról a spanyolt azután, hogy Chico két perccel a Willian elleni szabálytalanságát követően Schürrlét is felrúgta.

„Csak annyit mondtam, hogy ez nálam egyértelműen második sárga lap – árulta el John Terry. – Néhány perccel korábban adott már neki egy lapot a félpályánál, ez pedig a tizenhatos környékén történt, úgyhogy ezért még inkább kijárt neki a büntetés. Sportszerű döntés született, amit nem volt könnyű meghoznia, tisztelem ezért. Chelsea-játékosként beszélek, de ha megnézzük semleges szemmel a szabálytalanságokat, egyértelműen sárga lapot ért mindkettő.”

A Swansea vezetőedzője, Garry Monk, természetesen feldúltan nyilatkozott az esettel kapcsolatban:

„Ha a szabálykönyvet nézzük, nem vitatom a kiállítás jogosságát. Ami egy kicsit zavar, az az, hogy úgy láttam, a játékvezető nem akarta kiküldeni a játékosomat, de az ellenfél meggyőzte őt az ellenkezőjéről. Elgondolkodtató…”

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
10 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik