Chelsea: szennyestartóban bújtatták Mourinhót, aki majdnem megfulladt

Vágólapra másolva!
2019.01.22. 09:46
Elképesztő történetet osztott meg José Mourinho a beIN Sports nevű sportcsatornán, ahol a hétvégi Chelsea–Arsenal angol bajnoki mérkőzésen szakértőként dolgozott. 2005-ben, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a Bayern München elleni mérkőzésen eltiltása miatt csupán a lelátón foglalhatott helyet, és elvileg az öltözőbe sem mehetett volna be a portugál szakember, akit mégis becsempésztek az összecsapás előtti eligazításra – onnan pedig egy szennyestartóban távozott, amiben állítása szerint majdnem megfulladt.

Már napközben bejutottam az öltözőbe, miközben a mérkőzés csak este volt. Ott akartam lenni, amikor a játékosok megérkeznek. Senki sem látott meg, amikor bevittek, a gondok a távozásnál kezdődtek. Egy szennyestartóban bújtattak el, ám az UEFA emberei gyanút fogtak, és követték a kosarat, így a szertárosunk behúzta a tetejét, és nem tudtam lélegezni. Amikor kinyitotta haldokoltam, de komolyan. Klausztrofóbiás lettem, esküszöm.” – idézte fel a nem mindennapi történetet a portugál szakember.Már napközben bejutottam az öltözőbe, miközben a mérkőzés csak este volt. Ott akartam lenni, amikor a játékosok megérkeznek. Senki sem látott meg, amikor bevittek, a gondok a távozásnál kezdődtek. Egy szennyestartóban bújtattak el, ám az UEFA emberei gyanút fogtak, és követték a kosarat, így a szertárosunk behúzta a tetejét, és nem tudtam lélegezni. Amikor kinyitotta haldokoltam, de komolyan. Klausztrofóbiás lettem, esküszöm.” – idézte fel a nem mindennapi történetet a portugál szakember.

Mourinho azt is elárulta, hogy a mérkőzés közben másodedzője fülére mondta az utasításokat, aki sapkája alatt egy fülhallgatót viselt. A Chelsea 4–2-re megnyerte a mérkőzést, a visszavágón pedig 3–2-es vereséggel továbbjutott az elődöntőbe, ahol viszont a Liverpool búcsúztatta a sorozattól.

 

beIN SPORTS on Twitter

A stunning admission from José Mourinho - The infamous laundry basket story was true! Here's how he got away with it... #beINMourinho #beINPL https://t.co/2mhn0MUn3m



 

Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Mourinho elképesztő végkielégítést kapott kirúgása után

Minden más foci
2025.08.29. 17:53

Mourinho sem úszta meg az európai kiesést, őt is menesztették

Minden más foci
2025.08.29. 10:02

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51
Ezek is érdekelhetik