Chelsea: megállapodtak az 1.2 millió fontra nemet mondó doktornővel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.07. 19:22
null
Eva Carneiro viharos hónapok végére tehet pontot (Fotó: Reuters/archív)
A Chelsea-nek sikerült peren kívül megállapodnia a labdarúgócsapattól ősszel visszhangos körülmények között távozó doktornővel, Eva Carneiróval. A José Mourinhóval összekülönböző szakember angol sajtóhírek szerint 1.2 millió fontos bánatpénzt utasított vissza. A felek nem hozták nyilvánosságra, hogy peren kívül miben egyeztek meg egymással.

„Megkönnyebbültem, hogy ma végre sikerült pontot tennünk ennek az ügynek a végére – mondta Carneiro. – Rendkívül nehéz és nyomasztó volt ez az időszak számomra és a családomnak is. Most viszont végre tudok előrenézni az életemben.”

„Örömünkre szolgál, hogy a munkaügyi bíróság előtt bejelenthettük a peren kívüli megállapodásunkat, amelynek feltételeit bizalmasan kezelik a felek” – egészítette ki Daniel Stilitz, a klub és a menedzser képviseletében.

A Chelsea nyilatkozatot adott ki, amelyben sajnálatát fejezte ki a történtek és a körülmények miatt, ahogyan Carneiro elhagyta a londoni klubot. Egyben elnézést kért érte, valamint az őt és családját ért nehézségekért. És ami a doktornő számára talán a legfontosabb volt: végre hivatalosan is állást foglalt amellett, hogy cselekedetével nem szegte meg a szabályokat, és nem tett mást, csak a munkáját végezte.

Eva Carneiro azt követően lett kegyvesztett José Mourinhónál, hogy tavaly augusztus közepén, a Swansea elleni bajnokin szaktársával együtt a földre kerülő, és ott is maradó Eden Hazard ápolására sietett. A szakembernek ezzel az volt a baja, hogy az akkor már létszámhátrányos csapata az ápolás idejére újabb embert volt kénytelen nélkülözni, hiszen Hazard-nak le kellett jönnie a pályáról, és csak játékvezetői engedéllyel térhetett vissza. Mourinho szerint az orvosi stábnak nem kellett volna beszaladnia a pályára, Carneirónak pedig mondott is egy cifrát: az édesanyját szidta. Az angol szövetség ősszel vizsgálta az ügyet, de nem marasztalta és büntette meg Mourinhót szexizmus miatt.

A mostani tárgyaláson a menedzsert képviselő ügyvéd azzal érvelt, hogy Mourinho nem a „Filha da puta!”, hanem a „Filho da puta!” kifejezést használta. Tehát nem konkrétan a doktornő édesanyját hozta összefüggésbe az ősi mesterséggel, hanem általánosságban káromkodott egyet, nem célzottan.


Legfrissebb hírek

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Mourinhót szupersztárként fogadták Madridban, Vinícius Júniorról is kérdezték – videó

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:21

Vinícius-botrány: Kompany negatív példaként említette Magyarországot a rasszizmus kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.02.21. 10:36

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05
Ezek is érdekelhetik