Chelsea: Maurizio Sarri távozik, a Juventusnál folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.16. 15:06
null
Maurizio Sarri a Juventus új vezetőedzője (Fotó: AFP)
A Chelsea a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Maurizio Sarri távozik a klubtól, és az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventusban folytatja edzői pályafutását.

 

Maurizio Sarri egy idény után távozik a londoni alakulat kispadjáról. Szerződéséből még két év volt hátra, így az olasz tréner kérésére közös megegyezéssel felbontották azt. A Juventus a Chelsea-vel egyidejűleg jelentette be ahonlapján, hogy a 60 esztendős szakember hároméves kontraktust írt alá a torinói gárdával.

Sarri egy esztendő után tér vissza Olaszországba, ahol a szigetországi munkája előtti utolsó csapatát, a Napolit három évig irányította. A Chelsea-vel ebben az idényben megnyerte az Európa-ligát, ami karrierje első európai trófeáját jelentette, a harmadik helyen végzett a bajnokságban, valamint döntőbe jutott az angol Ligakupában.

A Sky Sports információi szerinttávozik a „kékektől”segédedzője, Gianfranco Zola is, aki könnyen lehet, hogy Torinóban is tovább segíti Sarri munkáját.

A Juventus május közepén jelentette be, hogy a szezon végén távozik a „zebrák” kispadjáról Massimiliano Allegri, aki öt évig irányította az együttest.

A Chelsea vezetőedzői posztjára közben a gárda korábbi játékosát, Frank Lampardot tartják a legesélyesebbnek, aki jelenleg a Premier League-ről éppen lemaradó Derby County trénere.

JuventusFC on Twitter

UFFICIALE | Maurizio Sarri è il nuovo allenatore della Juventus https://t.co/UlTdg53to3 #WelcomeSarri



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik