Chelsea: Ezt sohasem fogom megbocsátani – Lukaku

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.05.22. 08:21
null
Romelu Lukaku nem ezt várta André Villas-Boastól (Fotó: APF, archív)
Az Internél futballozó Romelu Lukaku a belga HLN-nek adott interjújában felelevenítette chelsea-s korszakát, kiemelve az első idény csalódottságait.

 

A belga támadó 2011 nyarán szerződött a londoniakhoz, s bár tagja volt a BL-győztes együttesnek, mindössze 12 tétmérkőzésen kapott lehetőséget. A müncheni finálén Roberto Di Matteo ajánlására elutazott a kerettel, ám így sem érezte magáénak a sikert.

„Di Matteo úgy gondolta, mindenkinek jönnie kell, és ezért hálás vagyok. Mindig is a BL-diadalról álmodoztam. Egy ilyen sikert nyilván a csapattal szeretnél ünnepelni, tizenkilenc évesen ez óriási dolog. Örültem a klub sikerének, de volt egy ember, aki sokat elvett tőlem: André Villas-Boas. Ezt sohasem fogom megbocsátani neki.”

„Egyszer a bal szélen, legközelebb a jobb szélen kellett játszanom, így nem lehetett fejlődni. Eljön egy pont, amikor magadra is kell gondolnod, így elmondtam a klubnak a véleményemet. Tisztában voltam vele, hogy Villas-Boas nyomás alatt van, ám attól még nem kellett volna így kezelnie. Di Matteo teljesen másképpen viszonyult hozzám, azonnal bevett mindenbe. Ennek sokkal hamarabb meg kellett volna történnie, az előző menedzsernek ezt nem bocsátom meg” – tette hozzá Lukaku, aki a BL-serleghez egy ujjal sem ért hozzá, mert nem érezte magáénak a győzelmet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik