MTI 2020.01.01 14:45 Frissítve: 2020.01.11 05:04

Chelsea: csaknem 100 milliós veszteséggel zárt a klub

Az angol élvonalban szereplő Chelsea FC labdarúgóklub 96.6 millió fontos veszteséggel zárta az előző, június 30-án véget ért pénzügyi évet.

 

A londoni klub keddi közleménye szerint a gazdasági társaság forgalma enyhe növekedés után 446.7 millió font volt.

A Chelsea azzal magyarázta legfrissebb pénzügyi eredményeit, hogy egyrészt továbbra is meg akar felelni az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szigorú előírásainak, másrészt a bajnoki helyezése miatt nem szerepelhetett a rendkívül jövedelmező Bajnokok Ligájában, harmadrészt komoly költségekkel járt a vezetőedző-váltás, illetve Kepa Arrizabalaga, Christian Pulisic, Mateo Kovacic és Jorginho átigazolása.

Bruce Buck klubelnök úgy fogalmazott, a bevételek következetes növelése és az elmúlt évek gondos gazdálkodása lehetővé tette, hogy jelentősen javuljon a játékoskeret minősége, és közben az UEFA pénzügyi előírásait is betartsák. Hangsúlyozta, mindez hozzájárult, hogy a csapat tavaly tavasszal megnyerte az Európa-ligát, illetve visszatért a BL-be.

Az elnök szerint ezeknek a szilárd alapoknak köszönhetően a klub jó helyzetben van, így a pályán fenntarthatja sikereit, a háttérben pedig megőrizheti pénzügyi stabilitását a következő években.

A Chelsea a 2018. június 30-án lezárult pénzügyi évben 62 millió fontos nyereséget könyvelhetett el. A csapat jelenleg a Premier League tabellájának 4. helyén áll.

2020.05.25 12:01:21

Angol labdarúgás GALAMBOS DÁNIEL (KÉPES SPORT)

„Hét-nyolc évesen csatárt játszottam, és mindig Michael Owennek képzeltem magam.”

2020.05.26 14:38:31

Angol labdarúgás NAGY PÉTER

Szálas Zoltán az angol futballisták különleges étrendjéről, a Premier League-ben megszokott menetrendről és a gyökeresen megváltozott körülményekről.

2020.05.18 22:55:07

Angol labdarúgás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A rászakadt jólét és luxus torzíthatja az egyéniségét.

2020.05.09 11:13:39

Angol labdarúgás GALAMBOS DÁNIEL (Képes Sport)

A Liverpoollal megnyerte a BL-t és a klubvilágbajnokságot, alanyi jogon az Afrika legjobbjának járó díjat.

2020.05.08 23:22:52

Angol labdarúgás SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Elegendő indok-e, hogy cirkusz kell a négy fal közé zárt, egyre fáradó népnek?