Chelsea: Bosingwa és Kalou is távozik a klubtól - hivatalos

Vágólapra másolva!
2012.07.01. 14:58
null
Bosingwa (balra) és Kalou a „búcsúbulin” Abramoviccsal együtt ünnepelte a BL-győzelmet (fotó: Action Images)
Címkék
Az előzetes sajtóinformációknak megfelelően nem hosszabbítja meg José Bosingwa és Salomon Kalou szerződését a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea labdarúgócsapata, azaz mindkét játékos távozik a klubtól – tudatta vasárnap a londoniak hivatalos honlapja.

 

 

A 29 esztendős portugál hátvéd szerződésében egyéves opció volt a hosszabbításra, ám a klub végül nem élt vele, míg a 26 éves elefántcsontparti támadó már korábban bejelentette, hogy új kihívást keresve elhagyja a Chelsea-t. A két játékos Didier Drogba után a második, illetve a harmadik futballista, aki elhagyja a nyáron a kékeket.


Kalout 2006-ban a Feyenoordtól szerződtette a Chelsea mintegy nyolcmillió fontért, s több mint 200 meccsen lépett pályára a londoniaknál – ezalatt nyert a csapattal bajnokságot, Bajnokok Ligáját, Ligakupát és négyszer FA-kupát is.

Bosingwa a Portótól érkezett 16 millió fontért 2008-ban, s 125 mérkőzésen viselhette a Chelsea mezét. E klubnál ő már a második BL-címét szerezte, és ugyancsak begyűjtött egy bajnoki címet, valamint három FA-kupát.

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
2 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
3 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik