Chelsea: 2024-ig hosszabbított a válogatott középpályás

T. I.T. I.
2019.07.06. 16:08
null
Loftus-Cheek 2024-ig meghosszabbította a szerződését (Fotó: AFP)
Új, ötéves szerződést írt alá a Chelsea-vel Ruben Loftus-Cheek, a londoni klub saját nevelésű középpályása.

 

A Chelsea hivatalos honlapján bejelentett egyezség szerint Loftus-Cheek 2024-ig maradhat a Stamford Bridge-en, egyéb részleteket, mint például a játékos fizetése vagy esetleges kivásárlási ára, viszont nem hoztak nyilvánosságra.

„Remélem, hogy jó néhány trófeát nyerhetek még a csapattal, ami pedig a személyes célokat illeti, szeretném kemény munkával elérni, hogy kulcsemberré váljak a klubnál” – idézi a középpályást a Chelsea honlapja.

Loftus-Cheek 2014 decemberében debütált a Chelsea felnőttcsapatában, a Sporting CP elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen hét perc jutott neki Cesc Fabregas cseréjeként. Azóta összesen 72 tétmérkőzésen lépett pályára, és 12 gólt szerzett. Egy idényen át – 2017–2018-ban – a Crystal Palace-ban futballozott kölcsönben.

A 23 esztendős középpályás tagja volt az angol válogatott 2018-as világbajnoki keretének, és eddig tízszer szerepelt a nemzeti csapatban.



Legfrissebb hírek

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
16 órája

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
18 órája

A Real Madrid hosszabbított Vinícius Júniorral – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 20:17

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

A következő ciklusban is Pochettino vezeti az amerikai válogatottat – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.03. 16:15

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55

Tóth Balázs visszautasította a Blackburn szerződéshosszabbítási ajánlatát – sajtóhír

Légiósok
2026.07.27. 10:12