Championship: Bajner nem ilyen bemutatkozásról álmodott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.09. 20:31
null
Bajner Bálint először viselte bajnokin az Ipswich Town kék mezét (Fotó: BPI, Daily Mail)
Legalábbis nem egészen ilyenről… Csapata, az Ipswich Town 2–1-re nyert ugyan, Bajner Bálint azonban már az első félidőt sem játszhatta végig a Fulham elleni szombat esti mérkőzésen az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 1. fordulójának szombati játéknapján.

 

A nyáron igazolt Bajner Bálint a kezdő tizenegyben kapott helyet, ám még az első félidő hajrájában lecserélték – a Daily Mail tudósítása megjegyzi, hogy a magyar játékos mintha sántikált volna, de alighanem taktikai okokból hívták le.

Megerősítette mindezt a mérkőzés utáni edzői sajtótájékoztató is, ahol Mick McCarthy, az Ipswich menedzsere külön is szólt Bajnerről: „Kikészült, egyszerűen elfáradt. Most már tudja, miről szól a Championship.”

A helyi szurkolói kommentárok mindenesetre nem kímélik a magyar játékost, aki a jelek szerint rossz napot fogott ki, és a bajnoki bemutatkozása közel sem úgy sikerült, ahogyan a felkészülési mérkőzéseken nyújtott játéka alapján remélték.

Az Ipswich Daryl Murphy góljával már vezetett Bajner lecserélésekor, a második gólt éppen az ő helyére beálló David McGoldrick lőtte. A londoniak a hajrában csak szépíteni tudtak.

Az Ipswich–Fulham labdarúgó-mérkőzés gólösszefoglalóját ide kattintva tekintheti meg.

Tőzsér Dániel csapata, a Watford 3–0-ra legyőzte a Bolton Wandererst. Tőzsér végigjátszotta a 15 546 néző előtt megrendezett mérkőzést, a második hazai gól előtt ő adta a labdát a gólszerző Matej Vydrának. A Bolton kapuját Andy Lonergan védte, a magyar válogatott Bogdán Ádám kispados volt.

„Rossz idénykezdés! Watford–Bolton 3–0, ráadásul csak a kispadon kaptam helyet! Gratulálok Tőzsér Daninak, fantasztikusan játszott!" – kommentálta a történteket hivatalos Facebook-oldalán Bogdán.

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
1. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

Ipswich Town–Fulham 2–1
Korábban közölt eredmények
Watford–Bolton Wanderers 3–0
Brentford–Charlton Athletic 1–1
Brighton & Hove Albion–Sheffield Wednesday 0–1
Derby County–Rotherham United 1–0
Huddersfield Town–AFC Bournemouth 0–4
Middlesbrough–Birmingham City 2–0
Millwall–Leeds United 2–0
Nottingham Forest–Blackpool 2–0
Wigan Athletic–Reading 2–2
Pénteken játszották
Blackburn Rovers–Cardiff City 1–1
Vasárnap játsszák
Wolverhampton–Norwich City

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik