Carragher még sosem látott ilyen gyenge MU-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.21. 12:59
null
Közel a vég Moyes számára – Manchesterben? (Fotók: Reuters)
A Manchester United labdarúgócsapata vasárnap 2–0-ra kikapott az Everton otthonában, s ezzel biztossá vált, hogy majdnem húsz év után először nem indulhat a Bajnokok Ligájában. Jamie Carragher, a Liverpool korábbi védője még sosem látott ilyen gyenge teljesítményt a manchesteriektől, az MU menedzsere, David Moyes viszont pozitívabb volt.

 

David Moyes először tért vissza az Everton otthonába azóta, hogy a liverpooli csapat kispadjáról átült a Manchester Unitedéra. A fogadtatása nem volt túl barátságos, és a 2–0-s végeredmény is támadási felületet adott a kárörvendő hazai szurkolóknak – akik között maga a kaszás is megjelent.

Az immár szakértőként dolgozó Jamie Carragher teljesen kilátástalannak ítélte meg a United vasárnapi teljesítményét.

„Ez volt a legrosszabb kilencven perc, amelyet valaha láttam tőlük – mondta a Sky Sportsnak a korábbi Liverpool-védő. – Amikor még játszottam, a Manchester United totális dominanciájáról szólt mindent. Nézem ezt a csapatot, és csodálkozom, hogy miért nem játszanak úgy, mint az én időmben. Kagava Sindzsi a bal szélen azon tűnődhet, vajon miről is szól az angol foci, de senkin sem látszik – akár a pályán, akár a kispadon –, hogy tudná, mi folyik itt. Nem látni, mi a tervük, mit próbálnak csinálni.”

A Manchester Unitednek ez volt az idénybeli 11. veresége a Premier League-ben, először kapott ki mindkét bajnokiján egy szezonban az Evertontól 1969 óta, és eldőlt, hogy a következő évadban nem indulhat a Bajnokok Ligájában. Ez utóbbira legutóbb az 1995–1996-os idényben volt példa. Moyes mindenesetre nem látta annyira tragikusnak a játékukat, mint Carragher.

„Nagyon jól futballoztunk az első félidőben, nem számítottunk rá, hogy kettő nullás hátrányban leszünk a szünetben – nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón a United menedzsere. – Nagyszerűen járattuk a labdát, de az utolsó passzok nem sikerültek, egy kicsi mindig hiányzott a kapujuk előtt.”

Carragher erre reflektálva a következőt mondta: „Ha Moyes szerint a Manchester United jól játszott az első félidőben, akkor aggódom értük.”

A „vörös ördögökkel” tehát nem találkozunk a következő BL-kiírásban, az Everton viszont még bejuthat az elitligába, hiszen három fordulóval a vége előtt csak egy ponttal van lemaradva az Arsenaltól. A liverpooli kékek menedzsere, a spanyol Roberto Martínez azt emelte ki, hogy az utóbbi napok sűrű programja ellenére koncentráltan, összeszedetten tudtak játszani. Erre szükségük is volt, hiszen a szezon során most birtokolták a legkevesebbet a labdát, mindössze 39 százalékban.

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool35255596–44+5280
2. Chelsea35236667–26+4175
3. Manchester City33225688–34+5471
4. Arsenal35217762–41+2170
5. Everton35209657–34+2369
6. Tottenham351961051–49+263
7. Manchester United341761156–40+1657
8. Southampton3513101250–45+549
9. Newcastle351441739–54–1546
10. Stoke City3511111339–49–1044
11. Crystal Palace351341828–41–1343
12. West Ham351071838–48–1037
13. Swansea35991747–51–436
14. Hull City341061834–43–936
15. Aston Villa34981735–49–1435
16. West Bromwich Albion336151240–51–1133
17. Norwich City35881928–56–2832
18. Cardiff35791931–65–3430
19. Fulham35932335–77–4230
20. Sunderland34781933–57–2429

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik