Cardiff City: a tulaj lecsapna a bosnyák tehetségekre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.25. 16:44
Vincent Tan hamarosan újabb labdarúgócsapatot tudhat a magáénak, a Cardiff City tulajdonosa ugyanis megegyezett az FK Sarajevo megvásárlásáról. A két klub között együttműködési megállapodás jött létre.

A malajziai születésű Tan nem kívánja megváltoztatni az FK Sarajevo színét, illetve címerét, így elkerülheti, hogy a bosnyák fővárosban is olyan közellenséggé váljon, mint a Cardiff Citynél.

Elképzelése szerint az együttműködés előnyös lesz mindkét klub számára.

„Lehetőséget akarunk adni a Sarajevo játékosainak arra, hogy a Cardiff Cityben, a Premier League-ben játszhassanak – nyilatkozta Tan a szarajevói székhelyű Dnevni Avaznak. – Építeni akarunk egy futballakadémiát, amely Bosznia-Hercegovina legtehetségesebb játékosait gyűjtené össze. Kiváló edzési lehetőséget biztosítanánk nekik, majd kipróbálhatnák magukat a világ egyik legerősebb bajnokságában. Bosznia tele van tehetségekkel. Már megállapodtunk az együttműködést illetően, a Cardiff City segítséget nyújt az akadémia felépítéséhez, barátságos meccseket játszunk majd, játékosokat cserélünk, és közös edzőtáborokat szervezünk."

Tan hivatalosan az FK Sarajevo következő elnökségi ülése után, februárban lehet a klub új tulajdonosa.

Legfrissebb hírek

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
2025.05.04. 17:08
Ezek is érdekelhetik