Bogdán győzelemmel, kapott gól nélkül debütált

Vágólapra másolva!
2010.08.24. 23:11
Kiválóan sikerült Bogdán Ádám bemutatkozása tétmérkőzésen a Bolton Wanderers első csapatában: a magyar kapus 1–0-s győzelemhez segítette együttesét a Southampton otthonában az Angol Ligakupa 2. fordulójában.

Az már hétfőn valószínűsíthető volt, hogy Owen Coyle menedzser Bogdánt állítja a kapuba, hogy a Bolton első számú kapusa, Jussi Jääskeläinen pihenhessen – nem is bánta meg döntését. A magyar kapuvédő jól látta el feladatát, biztosan hárította a hazai próbálkozásokat, ráadásul Jason Puncheon lövéseinél bravúrral őrizte meg kapuját a góltól. A Bolton pedig kihasználta kevés lehetőségének egyikét: a 31. percben Kevin Davies passzát Ivan Klasnic váltotta gólra.

Bogdán Ádám remekül debütált a Boltonban 
(Fotó: Action Images)
Bogdán Ádám remekül debütált a Boltonban (Fotó: Action Images)

A Southampton hiába volt ettől kezdve aktívabb, a vendégek védelmét nem tudta feltörni, így továbbjutást ért, hogy a Bolton folytatta a „szentek" elleni, immár nyolcmeccses veretlenségét. A Wanderers hivatalos honlapja egyértelműen a mezőny legjobbjaként említette (a magyar válogatott kerettag) Bogdánt.

Kispadon ült Gyepes Gábor (Cardiff) és Halmosi Péter (Hull City), mindkettejük csapata kiesett. Gróf Dávid (akit a Notts County augusztus elején kölcsönadott a Tamworthnak, majd később visszahívott) és Ambrusics Róbert (Leicester) szintén padozott, viszont győzelemnek örülhetett. Utóbbi ráadásul igen izgalmas meccsen, hisz két nagy múltú klub derbijét a leedsi Elland Roadon Steven Howard a 89. percben döntötte el egy büntetővel.

Fülöp Márton és Priskin Tamás csapata, az Ipswich hosszabbításra kényszerült, a két magyar közül Priskin kapott lehetőséget, hisz a Ligakupában szokásos nevezés szerint a „traktorosok" második számú kapusa védett. Végül az Ipswich David Norris 101. percben szerzett góljával győzött 1–0-ra a Crewe otthonában.

Az élvonalbeli csapatok közül a Blackburn Mame Diouf három góljával verte meg a Norwichot, a Wigan két csúnya bajnoki zakó után a Hartlepool otthonában nyert (csak az ellenfelet kell jól „megválasztania"...), a West Bromot Pablo és Wood lőtte tovább, a Wolvesnek Milijas büntetőjére és egy 120. percben szerzett gólra volt szüksége a sikerhez, és a Stoke Citynek is izzadnia kellett.

A West Ham United 93 percig szenvedett, aztán Scott Parker megszánta az Upton Park népét, betalált, így továbbmentek a „kalapácsosok" az Oxford ellen. A Sunderland Darren Bent duplájára támaszkodva verte ki a Colchestert.

A fent említettek jobban jártak, mint a Blackpool, amely hosszabbításra kényszerült, és nagyon izgalmas meccset mentett ráadásra Milton Keynesben: az 52. és az 58. perc között négyszer is megrezdült a háló, Adam a hajrában egyenlített. A kiharcolt 3–3 semmire sem volt elég, mert az utolsó szó a Donsé (illetve Guyé) volt, így 4–3-ra kikapott a Blackpool.

A Millwall „ajtót mutatott" a Middlesbrough-nak, a Scunthorpe gólgazdag mérkőzésen ejtette ki a Sheffield Wednesdayt.

ANGOL LIGAKUPA
                                                      2. FORDULÓ  
Brentford–Hull City 2–1
Hartlepool–Wigan 0–3
Leeds Utd.–Leicester City 1–2
Leyton Orient–West Bromwich Albion 0–2
Millwall–Middlesbrough 2–1
Morecambe–Burnley 1–3
Peterborough–Cardiff City 2–1
Scunthorpe–Sheffield W. 4–2
Southampton–Bolton Wanderers 0–1
Stoke City–Shrewsbury 2–1
Sunderland–Colchester 2–0
Tranmere–Swansea 1–3
Watford–Notts County 1–2
West Ham Utd.–Oxford 1–0
Blackburn Rovers–Norwich City 3–1
Wolverhampton Wanderers–Southend
2–1, h. u.
Crewe A.–Ipswich Town
0–1, h. u.
Bradford–Preston NE
1–2, h. u.
MK Dons–Blackpool
4–3, h. u.
Portsmouth–Crystal Palace
1–1, 11-esekkel 4–3
Reading–Northampton 3–3, 11-esekkel 2–4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik