Bogdán bravúrjai egy pontot értek a Boltonnak

2012.04.21. 18:16
null
Graham lövésénél a léc segített be (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójában Bogdán Ádám együttese, a Bolton hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Swansea-val. A magyar kapus végigvédte a találkozót.



Gyorsan hátrányba került az előző két mérkőzésén a Fulhamtől (0–3) és a Newcastle-től (0–2) is simán vereséget szenvedő Bolton, Scott Sinclair tekert a 6. percben balról, védhetetlenül a bal felső sarokba (0–1), de még az első negyedóra során egyenlítettek a hazaiak, Martin Petrov passza után Eagles vette be Vorm kapuját (1–1).

A 19. percben Sigurdsson lövésénél csak Steinsson nagyszerű blokkja akadályozta meg, hogy a vendégek újabb gólt szerezzenek, majd Petrov szabadrúgásánál mutatott be bravúrt Vorm fél óra játékot követően.

A félidőben még egy nagy Bogdán-védést jegyezhettünk fel Sigurdsson pontrúgását követően – majd a kipattanó után Caulkner ismétlése szállt fölé-mellé.

A szünet után továbbra is Sigurdsson jelentette a legnagyobb veszélyforrást, az 55. percben azonban Bogdán védett ismét, majd a 61. percben kevéssel a kapu mellé lőtt.

A 73. percben Graham próbálkozásánál kellett bravúrral védenie a magyar kapusnak, a kipattanó után pedig Sinclair ismétlését blokkoltál a védők, majd Graham lövése pedig lécről pattant fölé.

Az utolsó percekben a hazaiak is veszélyeztettek, de sem Wheater, sem Eagles újabb lehetősége nem hozott gól, ahogy N’Gog beadása után is tisztáztak a védők, így mindkét csapat egy pontot szerzett.

Kádár Tamás csapata, Newcastle United a magyar légiós nélkül játszva, hazai pályán magabiztosan, 3–0-ra legyőzte a Stoke Cityt. Papiss Demba Cissé újabb góljával beállította Mick Quinn Premier League-rekordját: az első tíz angol élvonalbeli bajnokin náluk senki sem szerzett több gólt – mindketten 11-szer köszöntek be.

Nem Cissé az egyetlen kiváló formában játszó Newcastle-játékos, Yohan Cabaye a legutóbbi három mérkőzésen hat szerzett gólból vette ki a részét – mostani duplája mellett négyszer előkészítőként remekelt.

Az Aston Villa és a Sunderland gól nélküli döntetlent játszott egymással, így a vendégeket irányító Martin O’Neill korábbi klubja elleni kilencedik mérkőzésén is veretlen maradt (4 győzelem, 5 döntetlen).

A kiesés elől menekülő Blackburn rendkívül fontos három pontot szerzett a Norwich ellen, a Fulham pedig egy gyors gólváltást követően az utolsó előtti percben szerzett Philippe Senderos-góllal fektette két vállra a Wigant.

A Newcastle 1994 szeptembere óta először nyert sorozatban öt mérkőzést legalább kétgólos különbséggel.

Az Arsenal–Chelsea mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat!

PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Aston Villa–Sunderland 0–0
Blackburn–Norwich 2–0 (Formica 41., Hoilett 49.)
Bolton–Swansea 1–1 (Eagles 14., ill. Sinclair 6.)
Fulham–Wigan 2–1 (Pogrebnjak 58., Senderos 89., ill. Boyce 57.)
Newcastle United–Stoke City 3–0 (Cabaye 14., 57., P. Cissé 18.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 34 26 4 4 82–28 +54 82
2. Manchester City 34 24 5 5 85–27 +58 77
3. Arsenal 35 20 5 10 67–43 +24 65
4. Newcastle 34 18 8 8 53–42 +11 62
5. Tottenham 33 17 8 8 57–38 +19 59
6. Chelsea 34 16 10 8 56–38 +18 58
7. Everton 33 13 8 12 38–33 +5 47
8. Liverpool 33 12 10 11 39–36 +3 46
9. Fulham 34 12 10 12 45–44 +1 46
10. Sunderland 35 11 11 13 42–41 +1 44
11. Swansea 35 11 10 14 39–45 –6 43
12. Norwich City 35 11 10 14 47–60 –13 43
13. West Bromwich Albion 34 12 6 16 40–47 –7 42
14. Stoke City 34 11 9 14 32–48 –16 42
15. Aston Villa 34 7 15 12 35–48 –13 36
16. Wigan 35 8 10 17 34–60 –26 34
17. Queens Park Rangers 34 8 7 19 38–57 –19 31
18. Blackburn 35 8 7 20 47–73 –26 31
19. Bolton 33 9 3 21 37–66 –29 30
20. Wolverhampton 34 5 8 21 34–73 –39 23
Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
22 perce

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
41 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
41 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
53 perce

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
1 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
2 órája

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
2 órája