Az Arsenal nem bírt a fegyelmezett Evertonnal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.16. 22:47
null
Olivier Giroud (pirosban) többször is betalálhatott volna Tim Howard (jobbra) kapujába (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 29., elhalasztott fordulójában az Arsenal hazai pályán 0–0-s döntetlent ért el az Everton ellen.

 

Elhalasztott mérkőzést rendeztek kedden az angol Premier League-ben, az immár dobogóért küzdő Arsenal a 29. forduló keretei között a nemzetközi porondra kilépni vágyó Evertont fogadta.

David Moyes, a vendégek menedzsere némi meglepetésre a kezdőbe nevezte a mindössze19 esztendős Ross Barkleyt, aki viszont remek játékkal hálálta meg a bizalmat, s vezérletével az Everton folyamatosan nyomás alá tudta helyezni az ezúttal is sokpasszos, türelmes játékra törekvő londoniakat.

Az első félidő egyértelműen az Evertoné volt, a középpályán Aaron Ramseynek és JackWilshere-nek szinte egyetlen nyugodta pillanata sem lehetett labdabirtoklásnál, mert a kék mezesek közül valaki rendszerint ott lihegett a nyakukban. A Moyes-féle taktikai felkészítésre cseppet sem panaszkodhattak a liverpooliak.

Igazán nagy helyzet viszont egyik kapu előtt sem adódott negyvenöt percnyi játék alatt, a hazaiak kapusának, Wojciecg Szczesnynek be kellett néhány védést mutatnia, míg a másik kapunál Kieran Gibbs fölé szálló lökete jelentette a legnagyobb lehetőséget a gólszerzősére.

Fordulás után viszont az arsenalos Santi Cazorla egy pazar lövéssel már próbára tette Tim Howardot, az amerikai viszont bravúrral hárított.

A folytatás pedig már inkább Arsenal-fölényt hozott, Olivier Giroud akár egymaga több gólt is szerezhetett volna, no és az „ágyúsok" gyors kontrái rendre veszélyesek voltak. Az Everton részéről a nagy kedvvel futballozó Barkley még a félidő közepén megkoronázhatta volna teljesítményét egy bombaerős lövéssel, de néhány centit tévedett.

Nem tudott egyik fél sem gólt szerezni, a látottak alapján a döntetlen igazságosnak, illetve az Everton részéről megérdemeltnek mondható – bár a publikum néhány gólnak nyilván örült volna azért a helyzetek száma alapján.

Az Arsenal zsinórban öt megnyert tétmeccs után ikszelt tehát.

PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
Arsenal–Everton 0–0

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 32 26 2 4 73–33 +40 80
2. Manchester City 31 19 8 4 57–27 +30 65
3. Arsenal 33 17 9 7 64–35 +29 60
4. Chelsea 31 17 7 7 61–33 +28 58
5. Tottenham 32 17 7 8 55–40 +15 58
6. Everton 33 14 14 5 51–37 +14 56
7. Liverpool 33 13 11 9 59–40 +19 50
8. West Bromwich Albion 32 13 5 14 42–43 –1 44
9. Swansea 32 10 11 11 43–42 +1 41
10. Fulham 32 10 10 12 44–48 –4 40
11. Southampton 33 9 11 13 47–54 –7 38
12. West Ham 32 10 8 14 36–45 –9 38
13. Newcastle 33 10 6 17 42–59 –17 36
14. Norwich City 33 7 14 12 31–52 –21 35
15. Sunderland 33 8 10 15 37–45 –8 34
16. Stoke City 33 7 13 13 28–41 –13 34
17. Aston Villa 33 8 10 15 36–60 –24 34
18. Wigan 31 8 7 16 37–57 –20 31
19. Queens Park Rangers 33 4 12 17 29–54 –25 24
20. Reading 33 5 9 19 36–63 –27 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik