Az Arsenal hazai vereséggel kezdte a szezont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.17. 18:10
null
Néha a kelleténél keményebb volt a mérkőzés, de a Villa nagyon értékes három pontot szerzett (Fotó: Reuters)
Az Arsenal ugyan vezetett, de 3–1-es vereséget szenvedett az Aston Villától a Premier League első fordulójában. Olivier Giroud találatára Christian Benteke két tizenegyessel (az elsőnél a kipattanót értékesítette) válaszolt, majd a hajrában Antonio Luna végezte ki a londoniakat.

Új bajnokság, új remények, de egyben régi problémák – az első meccs után ilyennek tűnik az Arsenal új szezonja, amely pedig nem indult rosszul.

Nem kellett sokat várni ugyanis az Arsenal vezető találatára az Aston Villa elleni bajnokin: a 6. percben Alex Oxlade-Chamberlain viharzott el a bal szélen, majd a középen remekül helyezkedő Olivier Giroud-nak lőtte be a labdát, aki szép mozdulattal pörgette azt a bal alsóba. 1–0

Az Arsenal játszotta a szokásos játékát, remekül passzolt, tartotta az ellenfél térfelén a labdát, mondhatni, irányította a játékot. Aztán hátul a védelem – ahogy az előző szezonban rendszeresen – hibázott, asszisztált Gabriel Agbonlahor szólójához. Pedig a védők megvoltak, csak éppen többen is határozatlanok voltak, így a Villa csatára átkígyózott a védelmen, Wojciech Szczesny pedig csak szabálytalanul tudta megállítani a vendégek futballistáját.

A megítélt büntetőt Christian Benteke lőtte, s bár Szczesny elsőre hárította, de a felpörgő labdát a Villa támadója már a kapuba fejelte. 1–1

A gól pedig teljesen megnyugtatta az Aston Villát, amely az első félidő második részében egyenrangú ellenfele volt a hazaiaknak. Igaz, néha csak kíméletlen belépőkkel tudták megállítani a vendégek az „ágyúsokat”.

A második játékrészre beállt Santi Cazorla is, de alapjában véve nem tudta felpörgetni az Arsenal játékát. Ennek ellenére Giroud remek passza után Tomás Rosicky került helyzetbe, de a cseh középpályás ziccerben csúnyán a kapu fölé lőtt. Ezért pedig komoly árat fizetett az Arsenal.

Fabian Delph ugyan egy perccel később a kapufát találta el, de egy újabb tizenegyessel megszerezte a vezetést a Villa. Pont Cazorla adta el a labdát, ami után Koscielny csúszott rá Agbonlahor lábára (vagy a labdára…). Az újabb büntetőt Benteke ezúttal elsőre beverte. 1–2

Koscielny nem sokkal később megkapta a második sárgáját is, így az Arsenal az utolsó 25 percre tíz emberrel maradt. Ez volt a francia negyedik piros lapja az angol élvonalban. A 72. percben aztán Rosicky újabb ziccert hibázott, később pedig Cazorla lövését tolta kapufára hatalmas reflexszel Brad Guzan, a Villa kapusa.

Aztán a hajrában végleg eldőlt a három pont sorsa, amikor egy kontrát követően Antonio Luna megmutatta Rosickynek, hogy hogyan kell gólt rúgni – rendkívül higgadtan fejezte be saját ziccerét. 1–3

Arséne Wenger együttese legutóbb 2000-ben a Sunderlandtől szenvedett vereség a nyitó fordulóban.


Arsenal vs Aston Villa 1:3 GOALS HIGHLIGHTS by footballdaily1

EZ TÖRTÉNT MÉG

Roberto Martínez első tétmérkőzésén az Everton Steven Whittaker találata miatt hátrányba kerül, de Séamus Coleman előbb egy gólpasszt adott, majd nem sokkal később ő maga is betalált. Ricky van Wolfswinkel azonban elrontotta a spanyol menedzser debütálását.

A West Bromwich Albionban természetesen még nem lépett pályára a sérülésből felépülő Gera Zoltán. A skótok ellen 31 évesen az angol válogatottban bemutatkozó Rickie Lambert hajrában szerzett tizenegyesgóljával nyert a Southampton.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Arsenal–Aston Villa 1–3 (Giroud 6., ill. Benteke 22., 62. – a másodikat 11-esből, Luna 85.)
Norwich City–Everton 2–2 (Whittaker 51., Van Wolfswinkel 71., ill. Barkley 61., S. Coleman 65.)
Sunderland–Fulham 0–1 (Kasami 52.)
West Bromwich Albion–Southampton 0–1 (Lambert 91. – 11-esből)
West Ham United–Cardiff City 2–0 (J. Cole 13., K. Nolan 76.)

KORÁBBAN
Liverpool–Stoke City 1–0 (Sturridge 37.)
KÉSŐBB

18.30: Swansea City–Manchester United (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik