Arsenal: Vermaelen visszatérésére további egy hónapot várni kell

Vágólapra másolva!
2010.12.22. 17:56
Újabb egy hónapot várni kell Thomas Vermaelen visszatérésére. Az Arsenal belga labdarúgójára augusztus óta nem számíthat Arsene Wenger, aki két hete még azt mondta, hogy január elején már játszhat védője, ám most már úgy látja, csak a hónap végén vetheti be őt újra.

„Most már inkább azt mondanám, hogy január végén játszhat – nyilatkozta Wenger. – Gyenge az erőnléte, ebben fel kell zárkóznia. Csak most kezdte újra az edzéseket, biztatóan mozog, de a múltból okulva nagyon óvatos leszek vele."

Vermaelen Achilles-ín-sérülése a nyár végén egyáltalán nem tűnt súlyosnak, akkor úgy gondolták a klub orvosai, hogy csak néhány napot kell emiatt kihagynia, ám állapota nem akart javulni, így ki kellett hagynia szinte az egész őszi szezont.

A két hete bokasérülés miatt kidőlő Kieran Gibbsszel kapcsolatban már jobb hírekkel szolgált Wenger: a balhátvéd már január elején bevethető lesz.

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
3 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
16 órája

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

Bár Saka visszatért, egy másik jobbszélsőjét elvesztette az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.09.23. 11:24

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Guardiola az Arsenal elleni döntetlenről: „Lesz.rom az eredményt, csak lássam a tüzet a csapatban”

Angol labdarúgás
2025.09.22. 07:50

Martinelli a 93. percben átemelte a labdát Donnarummán, az Arsenal egy pontot tartott otthon a Man. City ellen

Angol labdarúgás
2025.09.21. 19:35
Ezek is érdekelhetik