Arsenal: megegyeztek az Inter korábbi kapusával - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.01. 11:14
Az átigazolási hírekben jártas tuttomercatoweb.com értesülései szerint az Arsenal labdarúgócsapata mindenben megegyezett a Queens Park Rangers brazil válogatott kapusával, Júlio Césarral, így az „ágyúsoknak” már csak a másodosztályba kieső klub vezetőivel kell dűlőre jutniuk a vételárral kapcsolatban.

A 33 esztendős kapus 2012 nyarán szerződött a QPR-hoz, amelynek színeiben 24 angol bajnokin lépett pályára ebben a szezonban, és hat találkozón nem kapott gólt. A másodosztályba kieső klubbal 2016 júniusáig szerződésben álló César az olasz portál információ szerint kétéves kontraktust köthet az Arsenallal, amely szezononként négymillió eurót garantálna a számára.

A tuttomercatoweb.com úgy véli, a megállapodás hamarosan megszülethet a két klub képviselői között. Az átigazolás várható létrejöttét megerősíti Júlio César nemrégiben adott nyilatkozata is.

„Szeretnék az angol futballban maradni, mert élvezem a londoni életet. Nagyszerű városban élhetek, és szeretem a Premier League-et” – mondta az Internazionale korábbi kapusa, aki hozzátette: jelenleg csak a brazil válogatott előtt álló feladatokra, vagyis a nyári Konföderációs Kupára szeretne összpontosítani.

Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 12:22

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
2026.11.01. 12:35