Arsenal: Koscielny a karrierje végéig kezelést igényel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.16. 18:28
Achilles-ín-sérülése miatt pályafutása végéig rendszeres „karbantartást” igényel a bokája Laurent Koscielnynek, az Arsenal labdarúgójának.

A 31 éves középső védő a Sky Sports csatornán úgy nyilatkozott, hogy minden reggel el kell végeznie egy gyakorlatsort.

„Ha ez megvan, akkor minden rendben – mondta, hozzátéve, hogy amikor sűrű a program és a mérkőzések háromnaponta követik egymást, akadnak nehézségei. – Időnként szükség van pihentetésre, hogy rendbe jöjjön az Achillesem” – fűzte hozzá.

A francia válogatott futballista április elején, a Manchester Cityvel vívott összecsapáson sérült meg.

Koscielny közölte: kész kihagyni a Sunderland elleni, esti Premier League-mérkőzést, hogy az utolsó feladatokra ismét bevethető legyen.

Az Arsenal – amelynek két bajnoki találkozója van hátra – az ötödik helyen áll a PL-ben, és még van esélye arra, hogy Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végezzen, emellett hazai kupadöntőt játszik jövő szombaton a bajnok Chelsea-vel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik