Arsenal: Jobban játszom, mint valaha – Özil

Vágólapra másolva!
2015.12.06. 17:35
Mesut Özil az Arsenal labdarúgója úgy gondolja, hogy a 2015–2016-os szezonban játszik a legjobban eddigi pályafutása során. Az ágyúsok játékmestere a szerdai, Olympiakosz elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája találkozóról is ejtett néhány szót.

Özil tizenkét gólpasszt adott a Premier League 2015–2016-os kiírásában, hattal többet, mint a második legtöbbet jegyző riválisai. A gólpasszain kívül a bajnokságban kettő, az összes sorozatot figyelembe véve négy gólt szerzett, kulcsfigurája az Arsenal támadójátékának.

Az Arsenal jelenleg a Bajnokok Ligája F csoportjának a harmadik pozícióját foglalja el, három ponttal lemaradva a második Olympiakosz mögött. Az Arsenalnak a továbbjutáshoz legalább két góllal kell nyernie Pireuszban, de az is elég lehet, ha egy góllal, 3–2-re, illetve ennél több szerzett találattal diadalmaskodik. Az Olympiakosz ellen hazai pályán 3–2-re kikapott a londoni csapat és pontegyenlőség esetén az egymás elleni mérleg dönt.

„Ez a szezonom az eddigi legjobb életem során – mondta Özil a Sunderland elleni bajnoki mérkőzés után. – Remekül érzem magam, nagyon jól játszom és bízom magamban. Képesek vagyunk legyőzni az Olympiakoszt, nem szabad arra gondolnunk, hogy kieshetünk a sorozatból.”

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
20 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Videó: Varga Barnabás első gólja az AEK-ben – az Olympiakosz ellen fejelte

Légiósok
2026.02.01. 22:02
Ezek is érdekelhetik