Arsenal: így reagált a védő a Barcelona-híresztelésekre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.23. 13:25
null
Bellerín (balra) nem gondolkodik a távozáson (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, sajtóértesülések szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona szerződtetné Daniel Alves helyére Héctor Bellerínt, aki azonban kijelentette, nem akarja elhagyni az Arsenalt.

A Mundo Deportivo úgy tudja, a Barcelonánál felkészültek arra az esetre, ha Daniel Alves, a katalánokat 2008 óta szolgáló 32 éves jobbhátvéd távozik. A lap azt írja, a 87-szeres brazil válogatott játékost az arsenalos Bellerín pótolhatja.

A 21 éves korosztályos válogatott futballista 2011-ig a Barcelona utánpótlásában pallérozódott, azóta az Arsenalt erősíti, ám a Bajnokok Ligájában pályára léphetett a Camp Nouban. Bellerín a Premier League-ben 48-szor játszott, a Bajnokok Ligájában pedig tízszer.

„Úgy hagytam el a Barcát, hogy nem néztem vissza, csak Londonra és az Arsenalra akartam koncentrálni és nagyon boldog vagyok itt – mondta Bellerín a goal.com-nak. – Tavaly írtam alá az új szerződésemet, még sok minden vár itt rám. Itt képzelem el a jövőmet, nem gondolkodom a távozáson.”

„Különleges élmény volt visszatérni Barcelonába, ott nőttem fel, az volt az otthonom. Minden Barca-nevelés célja, hogy egyszer pályára lépjen a Camp Nouban. Nekem ez egy másik klub mezében adatott meg, de így is megtiszteltetés volt.”

A spanyol ifjonc esete hasonlít Cesc Fabregas történetéhez, aki gyermekként a Barcelona akadémiáján nevelkedett, az Arsenalban lett ismert labdarúgó, majd sokévnyi londoni remeklés után végül beadta a derekát a gránátvörös-kékeknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik