Arsenal: Bellerín ebben az idényben már nem játszhat

2019.01.22. 08:26
null
Héctor Bellerín súlyos térdsérülést szenvedett (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal hivatalos oldalán erősítette meg, hogy Héctor Bellerínnek elszakadt az elülső térdszalagja, így várhatóan hat-nyolc hónapot kell kihagynia, ami azt jelenti, hogy ebben a szezonban már biztosan nem léphet pályára a spanyol jobbhátvéd.

A márciusban 24. életévét betöltő jobbhátvéd a szombati, Chelsea ellen 2–0-ra megnyert rangadón szenvedett súlyos sérülést, amely miatt hordágyon kellett levinni a pályáról. A felvételek alapján már akkor sejthető volt, Bellerín bal térdében elszakadhattak a szalagok.

Az Arsenal hivatalos közleményben erősítette meg a sérülés súlyosságát. A spanyol játékos bal térdében az elülső keresztszalag szakadt el, aminek következtében várhatóan hat-nyolc hónapig nem léphet pályára. Ez azt jelenti, hogy a szezon hátralévő részében biztosan nem számíthat rá Unai Emery.

Bellerín ebben az idényben tizenkilenc bajnokin játszott az Arsenalban, összesen öt gólpasszt adott. Decemberben és január elején összesen hat tétmeccset kellett kihagynia vádlisérülés miatt, a Chelsea elleni találkozón először volt kezdő visszatérése óta.

A Barcelonában nevelkedő futballista 181 tétmérkőzésen lépett pályára eddig az Arsenal színeiben, hét gól és 24 gólpassz fűződik a nevéhez.

Bellerín sérülése videón:



Emery a városi derbit követően azt nyilatkozta, Ainsley Maitland-Niles, Stephan Lichtsteiner és Carl Jenkinson is bevethető a védelem jobb oldalán Bellerín pótlására.

Ebben az idényben ez a harmadik súlyos sérülés az „ágyúsoknál”. A csatár Danny Welbecknek novemberben eltört a bokája, a védő Rob Holding pedig a Manchester United elleni, decemberi összecsapáson szenvedett Bellerínéhez hasonló térdsérülést.

Legfrissebb hírek

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
17 órája

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:45

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
2026.10.13. 08:04

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56