Arsenal: a Lille fiatal középpályását figyeli Arsene Wenger

Vágólapra másolva!
2011.01.23. 16:44
A Telefoot című francia televízióműsorban Arsene Wenger, az angol élvonalbeli Arsenal menedzsere elmondta, hogy már régóta figyelik a Lille 21 éves középpályását, Eden Hazardot.

„Már jó ideje figyelem Hazard játékát. Tehetséges futballista, ha lesz rá lehetőségünk, azonnal szerződtetni fogjuk" – fogalmazott az „ágyúsok" szakvezetője. Azt is hozzátette, hogy nem szeretné rossz helyzetbe hozni a Lille-t, ezért lehetséges, hogy csak nyáron kerül sor az átigazolásra. A belga válogatott játékos iránt több sztárcsapat is érdeklődik: a Manchester United, az FC Barcelona és a Real Madrid.

Az Arsenalt szóba hozták még a Southampton 17 éves játékosával, Alex Oxlade-Chamberlainnel is, akit a közeljövő nagy angol reménységének tartanak. A szintén szélső középpályásként bevethető fiatal tehetséget 10 millió fontért szeretné szerződtetni a csapat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik