Angol Ligakupa: óriási blama, 4. ligás ejtette ki a Tottenhamet!

2019.09.24. 22:57
null
A Tottenham hatalmas meglepetésre kiesett (Fotó: AFP)
Az Arsenal bejutott az angol Ligakupa legjobb 16 csapata közé, mivel 5–0-ra legyőzte a kétszeres BEK-győztes Nottingham Forestet, a Tottenham viszont óriási meglepetésre kiesett a negyedosztályú Colchesterrel szemben!



ARSENAL–NOTTINGHAM FOREST

Az összecsapás negyedórás csúszással kezdődött a londoni közlekedési problémák miatt, de ez sem zavarta meg a hazaiakat, akik már az első fél óra letelte után megszerezték a vezetést, Nelson átívelését Chambers vágta kapásból középre, az első Arsenal-meccsét játszó Martinelli pedig a bal felsőbe fejelt (1–0).



A 70. perc után pedig beindult a gólgyár! Két szöglet után két újabb gólt szerzett az Arsenal, előbb a december óta először játszó Rob Holding fejelt a kapuba, majd a január óta először pályára lépő Bellerín adott gólpasszt egy perc játék után Willocknak (3–0). A végén még a második találatot előkészítő Nelson is betalált, valamint Chambers a harmadik gólpasszát is kiosztotta, Martinelli állította be az 5–0-s végeredményt.

GÓLESŐ A VÉGJÁTÉKBAN



A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A Leicester City és a Southampton is 4–0-ra győzte le alacsonyabb osztályú riválisát, a Manchester City viszont „megállt” háromnál – Sterling gólja után Gabriel Jesusnak gólpasszt adott, majd egy öngóllal alakult ki a 3–0-s siker. Az Everton 10 perc alatt eldöntötte Calvert-Lewin duplájának köszönhetően a Sheffield Wednesday elleni meccset, így szintén a legjobb 16 közé jutott.

A Tottenham viszont óriási meglepetésre kikapott a negyedosztályú Colchester Unitedtől! A második félidőben Szon Hung Mint, Eriksent és Lamelát is bevető együttes a 75 százalékos labdabirtoklási arány és a 20–4-es kapura lövési mutató ellenére csak gól nélküli döntetlent játszott, a tizenegyespárbajban pedig hiába mutatott be ritka pocsék „panenkát” az egyik hazai játékos, Eriksen és Lucas is rontott, ami végzetesnek bizonyult.

KIESETT A TOTTENHAM!



És jöhetett az ünneplés!



Még egy negyedosztályú csapat jutott be a nyolcaddöntőbe, a Crawley Town szintén tizenegyespárbajban harcolta ki a továbbjutást.

ANGOL LIGAKUPA
LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Keddi mérkőzések

Arsenal–Nottingham Forest (II.) 5–0
Colchester United (IV.)–Tottenham Hotspur 0–0 – 11-esekkel 4–3
Crawley Town (IV.)–Stoke City (II.) 1–1 – 11-esekkel 5–3
Luton Town (II.)–Leicester City 0–4
Portsmouth (III.)–Southampton 0–4
Preston North End (II.)–Manchester City 0–3
Sheffield Wednesday (II.)–Everton 0–2
Watford–Swansea City (II.) 2–1

Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
4 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
Tegnap, 23:03

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 12:22

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14